Gondoltam, szilveszter előtt felteszek képeket az év utolsó két napjáról, Gödöllőről, illetve a mai kirándulásról. Többek között azt is gyakorolták tegnap, hogyan tud megállni a két levegővel telt „korongon” Péter.

Először Misivel gyakoroltak Egyedül, nem egyszerű!

Nagyon kellemesen telt el a hét, sok barát, látogató járt nálunk (Marcell, Palkó Petra, Pölös és Dana, Csaba Laci természetesen). Nekem ez fel sem tűnik, csak akkor lepődtem meg, amikor a Mészáros Éva megjegyezte, mekkora forgalom van Nálatok! Megnéztük Keresztgábor fürdetését, tegnap este Péter elment „sörözni” Csaba Eszterékkel. Nézegettünk régebbi fotókat, illetve egy májusi videót, ahol Gábor azt vette fel, ahogy Péter az Ördögoromban lesétált a teraszról a lépcsőn. Peti azt kérdezte, mielőtt megnézte: Fejlődök? Elképesztő, mennyit változott! Ma pedig, ahogy már régóta terveztük, kihasználtuk a jó időt, és kimentünk Pátyra, Miczek Zsófihoz, megnézni a Zöldmáli kennelt a rengeteg kutyával. Gyönyörűek voltak, mi is vittük Rozit, illetve Zimmer Dóri és Zsófi Zarát (ő egy rövidszőrű vizsla). Egy kis sétát is tettünk az erdőben, ott készültek a képek, de összeterelni nem sikerült a kutyákat, élvezték a rohangálást!

Kirándulás Pátyon Kirándulás a kutyákkal Pátyon

Zöldmáli kennel, Páty



Ma reggel visszanéztem, jó hosszúra sikerült a tegnapi bejegyzés. Az ünnepek alatt, végig olvasva az elmúlt egy év, főleg az első hónapok történéseit, előtörtek az akkori érzéseim, tapasztalataim. Talán Tamásnak van igaza, és nekem volt szükségem arra, hogy kiírjam magamból a rossz emlékeket. Megtörtént.
Péter személyiségének, tartásának, a gyógyulásába vetett töretlen hitének, a rengeteg munkájának köszönhetően mára sokat változott a helyzet, és persze mi is megváltoztunk.

Közös reggeli

Nagyon gyorsan fogynak a szabadság napjai, már alig egy hét van hátra! Peti nagyokat alszik, néha vendégségbe, moziba, videózni megy. És azért van egy-két foglalkozás is. Tegnap volt Tamás, ma délután jön az Éva, logopédia lesz, holnap délelőtt Gödöllőre mennek.


Elteltek az ünnepek, mégpedig nagyon kellemesen, főleg családi körben – körökben. Szenteste a Csaba család jött hozzánk (mi voltunk a sorosak). Első nap reggel nagy családi reggelit csaptunk, átjöttek Orsiék is, hogy a Csaba dédpapa még egyszer találkozzon visszautazása előtt a dédunokával. Aztán az én családom jött ebédelni. 26-án néhányan, köztük Péter is,  meglátogatták Danit. Mi vasárnap néhány barátot hívtunk, a baleset óta most először! Nagyon örültek, hogy végre találkoztak Péterrel.
Az ünnepek alatt könnyes szemmel meséltük a Petinek a tavalyi, a Fiumei úti karácsonyt, egyáltalán nem emlékezett rá.
Nem győzöm hangsúlyozni, milyen jó, hogy van ez a blog, az elmúlt napok alatt újra  átolvastam. Jó volt innen is látni a fejlődést, a haladást, visszatekinteni, mi mindenen vagyunk túl, és milyen sokan maradtatok velünk,  nem hagytátok Pétert egyedül.
Milyen hosszú volt ez az év! Óhatatlan, hogy számvetést készítsünk, folyamatosan az eltelt egy év jár a gondolatainkban. Akkor nem is igazán tudtuk, mit várhatunk – miben reménykedjünk, mit kellene tennünk! Nekem fogalmam sem volt, hogy lesz, mi lesz, mit várhatunk egyáltalán! Nagyon bíztunk az OORI-ban, ahová épp egy éve vitte át a mentő Pétert. De ott sem mondta senki, mi lesz a menet, melyek az esélyei, melyek az állomásai a gyógyulásnak. Így utólag sem tudom eldönteni, mi segített volna nekünk, mi lett volna jobb, de azt hiszem, az hogy semmit sem mondtak, nem beszéltek velünk, magunkra hagytak, nagyon rossz volt! Sodródtunk és reménykedtünk, próbáltunk információkat szerezni, tájékozódni innen – onnan. Nem tudtuk pl.,  mi az aphasia. A hazaérés után, a Fiumei úton hallottuk először ezt a kifejezést.  Örültünk annak, hogy a Peti beszélni ugyan nem tud, de minket mindig megismer. Amikor megérkeztünk Budakeszire, az osztályos doktornő beszélt hozzá, kérte, hogy végezzen el bizonyos mozdulatokat, ezt megtette. Utána, kérte, hogy mutassa meg hol az ajtó – az ablak. Döbbenten láttuk, hogy fogalma sincs róla! Ennek az egész szörnyűségnek a mélységes bugyrairól fogalmunk sem volt! Tegnap végiglapozgattam az én Napról napra írt bejegyzéseimet, és láttam, hogy április 22-én adtak a Péternek egy brossúrát az OORI-ban az aphásiáról! Létezett egy ilyen segédeszköz! És négy hónap után, és nem nekünk, hanem Petinek adták oda, aki még nem tudott olvasni. Ő is akkor szembesült azzal, hogy neve is van a „betegségének”. Haragudott, hogy ezt eddig nem mondtuk neki. Még most is elfog a düh, a sírás, a tehetetlenség, hogy mennyi mindenben segíthettek volna nekünk, a családnak, ha kicsit is partnernek tekintenek, velünk is törődnek. Tudom, hogy ez nem feladata az ottani orvosoknak, de emberségből talán mégis meg kellett volna tenniük! Magunknak kellett rájönnünk, kitől, mit kell, lehet, érdemes kérdezni! Szegény Gábor, mindenre azt mondta az orvosoknak, hogy a Péter több nyelven beszélő diplomás ember. És ezzel mindig feladta a magas labdát, törvényszerűen jött rá a válasz, ez ebben az esetben nem számít! Aztán megeskettem, hogy ezt sose ejtse ki a száján! Eltelt egy hónap, és kezdték mondani, hogy messze túlhaladta a Péter a tőle elvárt fejlődést, valószínűleg a jól karbantartott, sokat használt agyának, a tudásának, az intelligenciájának, az előző életvitelének köszönhetően. Szóval mégis számít? Könnyedén mondtak rosszízű mondatokat, megjegyzéseket az orvosok a Traumatológián is, nyilván nem számoltak azzal, mennyire összetör, kiüt minket egy-egy meg nem gondolt, rutinból odavetett mondat! Erőtartalékaink nem voltak (most sincsenek), mi csak próbáltunk messzire előre nézni, és tenni a dolgunkat a legjobb tudásunk, a szívünk szerint. Korábban, azokban a ritka és messze nem súlyos esetekben, amikor orvosi segítségre volt szükségünk, barátok segítettek, barátként. Brazíliában azok az orvosok, akikkel kapcsolatba kerültünk, végtelenül empatikusak volt, folyamatosan azzal „zaklattak”, hogy kérdezzünk. Kíváncsiak voltak, értünk-e mindent, és már rajzolták, mondták, hogy mi miért fog történni, mi várható. És mi kétségbeesetten, reménykedve próbáltuk az információkat feldolgozni, és megtalálni a hogyan tovább-ot. A korábbi orvosbarátaink most is mellettünk álltak, segítettek, de többre, másra is szükségünk lett volna, főleg az elején. Visszatekintve úgy látom, nem voltunk elég edzettek, kemények, áhítoztunk egy-egy jó szó, biztatás után, de az rendre elmaradt. Gondolom óvatosak a szakemberek, inkább nem ígérnek semmit, nehogy egy be nem következett, ám „megígért” javulás miatt számonkérés következzen. Érthető, főleg a jelenlegi helyzetben.
Mára, egy év után sokat változott a helyzet. Nagyon hálásak vagyunk a Péterrel foglalkozó szakembereknek, de fenntartom, hogy egy kis orvosi biztatás, megértés, egy-egy a hozzátartozóknak címzett jó szó hihetetlen erőt tudna adni (nekünk biztosan)! Tudom, hogy mi sem vagyunk könnyű partnerek, nagyon kritikusak vagyunk, nem fogadunk el mindent, nyitottak vagyunk minden lehetőségre, kíváncsiak vagyunk alternatív megoldásokra is, és ha kis esélyt látunk, hogy hasznos lehet, belevágunk. Mert mi vagyunk a család! Nyilván ezt orvosi oldalról nehéz tolerálni, de a céljaink azonosak, az elért sikereknek együtt örülünk – nagyon!


Már áll nálunk a karácsonyfa, mi mindig 23-án este szoktuk feldíszíteni, helyesebben ez a Gábor feladata, én sütök-főzök. Korábban a papám reszortja volt a szaloncukor felkötözése, idén már ez is ránk hárult…
Egy évvel ezelőtt mit nem adtunk volna azért, hogy együtt, otthon tölthessük az ünnepeket!  Gábor könnyes szemmel mondta lefekvéskor, hogy egy éve vár erre az estére!

Minden kedves Barátnak, Ismerősnek, blogolvasónak és -hozzászólónak ezúton szeretnénk megköszönni, hogy velünk vagytok ezen a hosszú, küszködéssel, de örömmel is teli úton. Ha megfáradunk, vagy szomorúak vagyunk, vagy úgy érezzük, magunkra maradtunk, csak kinyitjuk a blogot, olvasgatjuk a kommenteket, és ez átsegít minket a holtpontokon. Nagyon jó tudni, hogy ilyen sokan velünk maradtatok! És ugyanilyen jó érzés az örömeinket is megosztani Veletek. Az együttérzésetek, támogatások sok-sok nehéz pillanaton segített át minket az elmúlt egy évben! Köszönjük, és az egész Család, de főleg Péter nevében szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk Nektek ezzel a Tagore idézettel (ami remekül illik mai rohanó, kapkodó, mindent azonnal akaró életünkhöz):

„Soha ne feledjétek, hogy nem kalapácsütések, hanem a vizek tánca teszi a kavicsot tökéletessé.”


Tegnap délután Péternek logopédia-foglalkozása volt, de egyébként pihenés, szünet van! Folyik a karácsonyi készülődés, illetve nálunk már elkezdődött a karácsony. Orsitól és Gábortól Petiék színházjegyet kaptak, tegnap este együtt voltak a MUPA-ban, a Muzsikás koncerten.  Ma pedig Gáborral elindultak vásárolni. Péter a felújított Divatcsarnokot szerette volna megnézni, így odamentek. A könyváruházban könyveket és CD-t vett ajándékba és magának is. A baleset óta most volt először könyvesboltban, Gábor szerint biztos kézzel választotta ki, amit akart. Utána a Lotz freskók alatt ittak finom forró csokit, és alaposan elfáradva jöttek haza.


Helló Tamás, mi (Gábor, Anikó, természetesen Péter, Dóri, Zsófi, Orsi, ifj. Gábor) szívesen benne vagyunk, csak nem jutottam el hamarabb a válaszig. Lehet nálunk is a lakásban vagy a kertben, létszámtól függően. Vagy tudsz más helyszínt javasolni? Biztosan jönnek mások is, csak a karácsony előtti hétvégén mindenkinek sok dolga van.Az időpontra vonatkozóan is nyitottak vagyunk, Péternek január 4-én kell visszamennie az OORI-ba, addig bármikor jó, utána csak szombat-vasárnap.
A nagyon jó hír, hogy pénteken kora reggel volt Petinek logopédiafoglalkozása Évával, és most először használt névmásokat!Ő is megállapította, hogy a beszéde nagyon sokat fejlődött, kezd alakulni a számolás is!
Egyébként kellemes pihenős hétvégénk volt, szombaton Sománál volt vacsorázni Péter. A havazás miatt izgalmas és hosszú volt az oda- és a hazaút is. Taxit hívtak, persze nem volt téligumija!  Végre Gábor felépült, így vasárnap jöhetett Keresztgábor, délután pedig Peti, Dóri és Zsófi meglátogatták a másik keresztgyereket, Boriszt.


Tegnap csak Gáborral ketten voltunk bent Péternél, gyorsan elrepült az idő. Kimentünk sétálni. Kicsit aggódtam a csúszós út miatt, de nem volt gond. Nagyon jólesett mindannyiunknak a friss levegő. Ahogy általában szoktuk, most is halkan énekelgettünk. Nagyon-nagyon régen tanácsolták, hogy régi, gyermekkori vagy kedvelt dalok éneklése sok szót, mondatot visszaidéz. Persze ez akkor nem várt nehézségeket okozott, mert bizony szinte egy dal sem jutott az eszünkbe, lebénultunk. Amikor Peti még kómában volt, Gábor összeírt magának egy kis listát, amit mindig magánál tartott, és azokat dúdolta, énekelte Petinek. Azóta is sokszor szoktunk dalra fakadni az autóban vagy séta közben. Szép látvány vagyunk, ahogy három felnőtt bandukol, és énekli, hogy Megy a gőzös, megy a gőzös… (Nekem abszolút semmi hangom nincs!) Elég sajátságos a repeortárunk is, ovis dalok és a Mint a mókus fent a fán egyaránt szerepel benne. Egyébként működik a dolog, és Péter mindig partner ebben! Tegnap karácsonyra készülődtünk. A karácsonyfa alatt mindig elénekeljük együtt a Mennyből az angyalt, a Pásztorok, pásztorokat, ezért tegnap ezeket az énekeket és a fa alatt mondandó imákat  gyakoroltuk.

Ma hazajön Péter, és csak az újévben kell visszamennie az OORI-ba. Sűrű nap lesz a mai is, délben megyünk érte, utána akupunktúra, aztán 4-re Fótra megyünk. Enikő szervezte, lovasterápia lesz Abigéllel.

Ma ismét évforduló van, egy éve érkeztünk haza! Emlegettük tegnap este is, Péter azt mondta, számára olyan, mintha álmodta volna az utat.
Remélem, sokan megtapasztaljátok az elkövetkező két hétben, hogy egyre jobban lehet vele társalogni, sőt most már igazán beszélgetni szoktunk!

2008. december 12-én indult el a csabapedro.freeblog.hu. Kis statisztikát készítettem erről. Az eltelt egy év alatt összesen 43.959 alkalommal látogattátok meg, a legtöbben 2008. december 17-én (330), a leglátogatottabb hónap január volt, 6.337 látogatással. Elképesztő, nem?

Mostanra már beállt egy közel azonos nézettségre, kb. havi háromezer, heti 600-700 látogatással. Köszönjük! Nagyon sokat segít Péternek, és nem tagadom, nekünk is, ha olvasgatjuk a kommenteket.


Végre visszatért minden a „normál” kerékvágásba. Már tegnap délután két jó hírrel telefonált Péter. Jobb a közérzete, nem az igazi, de úgy tűnik bevált az orvosi jóslat, hogy egy hét kell, amíg megszokja a gyógyszert és eltűnnek a mellékhatások. Kár, hogy ezt nekünk előtte nem mondták, így nem izgultuk – aggódtuk volna halálra magunkat az eltelt napokban! Mindegy, túl vagyunk rajta!
Még hétfőn megbeszéltük a kezelőorvosával, hogy kap egy 24 órás vérnyomásmérőt, mert a vérnyomása is változó volt ezek alatt a napok alatt. Tegnap délután ezt is levették, és úgy tűnik ez is rendeződött. Kicsit magasabb a vérnyomása, de gyógyszert nem kell szednie.

Így aztán este megnyugodva sétáltunk egy hatalmasat a kertben. Péter alaposan elfáradt, hiszen egy hete nagyon keveset mozgott. Alig bírt visszamenni a szobájába! Viszont nagyon jól, nyugodtan aludt, és reggel jókedvűen telefonált! Így indult a mai napunk!


Régen várt eseményre került sor tegnap. Agnéta még csak várta a kisbabáját, de már mondta a Petinek, szeretné, hogy ő legyen a keresztapa. Ősszel jártak is itt nálunk, elhozta Boriszt, megmutatta Petinek. Tegnap délután sor került a keresztelőre is, Érden, Agnétáéknál.


Nehéz héten vagyunk túl. Péternek kedden volt egy kisebb rosszulléte. Kapott gyógyszert, amit szednie kell egy darabig. Hogy a gyógyszertől-e, nem tudjuk, de utána gyenge lett, szédült, azt tanácsolták, inkább használja ismét a botot, nehogy elessen. És hogy kiszűrjenek minden lehetőséget, csütörtökön visszamentünk a Fiumei útra, ahol CT-t készítettek. Szerencsére a műtéti területtel nincs baj! EEG-t javasoltak, (Haresnek köszönet), sikerült azt is még aznap elvégeztetni. Péntek délután meglett a lelet, ez is negatív. Megkönnyebbültünk, mert bizony mi nagyon megrémültünk! Hétfőn majd – gondolom – újra beállítják vagy elhagyják ezt az új gyógyszert, mindenesetre így péntek-szombatra minden programot lemondott Peti, mert még nem érezte jól magát. Otthon maradt, igazi pihenős hétvégéje volt eddig. A Tamás jött hozzá szombaton, ő változatlanul úgy látja, Péter egyre jobban tud koncentrálni, ami nagyon fontos a relaxációhoz. Gáborka hozta – vitte, mert a Gábor megfázott, nincs hangja. És persze délután jött a Csaba Laci, jól lelazította Petit. Kaptunk a Szilárd Zsuzsától egy készségfejlesztő, nagyon élvezetes játékot (Wii Sport), Gábor összeszerelte, és azzal próbálkoztunk estefelé, kipróbáltuk a bowlingot, teniszt, golfot.



Épp egy éve, este tért magához Peti a mesterséges kómából.
Kicsit hosszú lesz ez a bejegyzés, elnézést, de szeretnék Veletek olyan szép, számunkra megrendítő élményeket is megosztani, mint amilyen ez az egy évvel ezelőtti volt!

Az orvosok óvatosan készítgettek fel minket Brazíliában, a klinikán a sokféle eshetőségre, mi csak reménykedtünk makacsul, hogy Péter túléli ezt a szörnyűséget, hogy fel tudják ébreszteni, ha eljön az ideje, és ha felébred, lehet vele kommunikálni, érteni fogja, amit mondunk, megismer minket. Ezért az esélyért imádkoztunk állandóan, és persze közben nagyon tartottunk attól, hogyan fogja tudomásul venni, mi történt. Amikor igazán válságos volt a helyzet, haza sem mentünk a kórházból, bent aludtunk, kanapén, székeken. Reggel kettesével hazarohantunk átöltözni, mosakodni, reggelizni.
Gabriella, az ideggyógyász azt mondta hetedikén koraeste, hogy a kóma-gyógyszerek csökkentése után hajnalra várható, hogy Péter teljesen felébredjen. Ehhez képest korábban, este kb. 1/2 9-kor letelefonáltak a „szobánkba” az intenzív osztályról, hogy valaki menjen fel. Linda meg én siettünk oda, azzal fogadtak, hogy Péter kezd ébredezni. Hivatalosan csak egyikünk mehetett be, ezért először a Lindát küldtem, kint vártam. Épp jött a Firmo Dr. (az agysebész), vele együtt aztán bementem. Még nem lehetett látni semmi változást, de ő azt kérte, hogy mondogassuk Petinek, nyissa ki a szemét! Péternek csak megrebbent a szeme, de megfogta a kezemet! Átadtam a helyem Lindának. Hosszú ideig semmi, de aztán az ő kezét is megfogta! És közben a szemeivel is próbált velünk beszélgetni. Feljött Gábor, mert nem győzött várni ránk. Beszéltünk Petihez folyamatosan, és mikor a Gábor azt mondta, hazavisszük, hatalmasat mosolygott. Mindenki odajött, doktor, nővér, takarító – kiabáltak, tapsoltak, örültek! Mi simogattuk Pétert, beszéltünk hozzá, az orvos szerint nagyon jó, ha ilyenkor mellette tud lenni a család. Peti időnként elbóbiskolt, magyarázták, hogy a műszeren láthatjuk, mikor alszik, és mikor éber. Ez váltakozott, de sikerült többször megnevettetni. Nagyokat ásított, és olyankor megmozdult mindene, így azt hittük, nincs is baj, de felvilágosítottak, hogy ez csak reflex. Megjött Zaránd is, akit csúful lent hagytunk. Nem akarta elhinni, hogy Péter felébredt, nevet, ért minket! Azt mondogatta Péternek: Jamaika a jamaiaké, mert ezen régen jókat szórakoztak. Most is bevált, hatalmasakat nevetett. Még egy kicsit együtt maradhattunk, de nem sokáig, mert Péter „visszaaludt”. Ez volt az első este, amikor okunk volt örülni! Megittunk a szállodában egy üveg nagyon finom chilei vörösbort, és lefeküdtünk. Ma az OORI-ban erre emlékeztünk, Péter, mi a szülei, Dóri, Orsi, Gábor és természetesen Zaránd, Zsófi, Szkalák Gergő és Nóri. Elmeséltük nekik is, hogyan történt. Péter is kíváncsian hallgatta, emlékképei vannak azokról az időkről.

Az évfordulót, Péter ébredését ünnepeltük az OORI-ban


Ma megkezdődik a második OORI-hét. Úgy tűnik, kicsit kevesebb a foglalkozás, vagy lehet, hogy más a beosztás, de Péter szerda kivételével 4 óra körül végez, akkortól lehet látogatni. Van, ahol már megkezdődött a karácsonyi szünet is, például Gödöllő nem lesz idén többet.

A pénteki rohanás után (OORI, akupunktúra, Gödöllő) a hétvége többi része nyugodtan telt. Szombaton Péter Dóriék nagy családi mikulásünnepségére ment Diósdra, délután otthon ejtőztünk, és megnéztük százhuszonhetedszer a BenHur-t a TV-ben. Vasárnap együtt ebédeltünk Orsival, a Gáborokkal és Tamással, aki szinte a kezdetek óta látogatja Petit, hol gyakrabban, hol ritkábban. Ő úgy látja, hogy Péter mentálisan hatalmasat fejlődött az utóbbi időkben, nemcsak megért mindent, hanem sokkal jobban tud koncentrálni a feladatokra, emiatt a relaxálás is jobban fog sikerülni. És mindannyian azt állapítottuk meg, hogy míg korábban a nevek kimondása nagyon nehezen ment, mára ez általában nem gond. Péter szerint persze ez nem így van, ő úgy érzi, 25 %-ban nem sikerül. Délután Csaba Laciék jöttek hozzánk, Laci masszírozta Petit, aztán beszélgettünk. Koraeste egy nagyot sétáltak Gáborral, és korán lefeküdt, hogy ne legyen gond a felkelés. Ma reggel időben, magától ébredt, és nagyon jókedvűen indulunk vissza.


Peter munkában, 2007 Barbados

Peti egyik kedvenc képe

Az „évforduló” alkalmából azt találtam ki, hogy levelet írtam Brazíliába a klinikára azoknak, akik megadták az e-mail címüket (Kraftsik Kati lefordította portugálra). Beszámoltam arról, hol tartunk, mennyit javult Péter. Küldtem régi, még ott készült képeket és a legújabbakból is válogattam. Már jött is két válasz, az egyik attól az orvostól, aki hazakísérte. Azt írta, máig sokan emlegetik, kérdeznek róla, mert Peter már mindig az ő „csodafiújuk” lesz.És, ha az elmúlt egy évre gondolok, természetesen köszönöm Mindenkinek, hogy velünk voltatok – vagytok! A blogon, e-maileken, a látogatásokon, telefonhívásokon keresztül rengeteg szeretet, pozitív gondolatot, erőt kapott Péter (és mi is) Tőletek, ami jelentősen hozzájárult az eddigi gyógyulásához.Peti hétfő reggel ismét beköltözött az OORI-ba, kétágyas szobába (9. kórterem) került.Felvételkor kérdezte a nővér, mikor született. Akadozva, este viszont már gyönyörűen ki tudta mondani a teljes dátumot! Ez fantasztikus!
Új orvosa van, és most alakul a napi beosztása. Reméljük, ugyanolyan sok foglalkozása lesz, mint hazajövetel előtt. Estére alaposan elfárad, de hétfőn még tettünk négyesben egy ház körüli sétát is, tegnap a zuhogó eső miatt erre nem volt lehetőség. És persze már kétszer volt a Csaba Laci. Tegnap, amíg minket vártak, régi családi történetekkel szórakoztatta Pétert.