Péter a múlt szombatot Sukorón töltötte, kite-os családi körben.
Mindenki nagyon örült,hogy a műtét után végre messzebbre és hosszabb időre is kimozdulhatott és így szinte mindenkinek alkalma nyílt beszélgetni Vele!
Sütögetős, beszélgetős, vidám este volt és a szokásos éves sukorói retro divatbemutató is megrendezésre került… 🙂 (akik ott voltak értik!)
Ez volt az idei első egész éjszakás dáridó, de messze nem az utolsó, július még több szülinapot, összejövetelt tartogat, amin Péter is részt vesz, kezdve a jövő szombattal.
Ma volt Péter nap és köszönjük azoknak akik gondoltak rá és felhívták, akik nem, még javíthatnak… 😉 (a gyengébbek kedvéért, a száma +36702190427)





Csaba Anikó: Szombaton Peti többször nézte a Kiteline weboldalát, örült a
szélnek, bár a jelzett szélerősséget túlzásnak találta, ezért fel is hívtuk
Zarándot, mi a helyzet valójában. Jó volt látni a sok ernyőt a vízen és a
parton, és nagyon örült a campingeseknek is.

Tegnap délelőtt bent jártunk a Fiumei úton, kontrollon.
Pulay főorvos úr rendben talált mindent és kiszedte az utolsó varratokat is.
Ezt megünnepelendő Péter moziba kart menni. Délután sor is került rá, a
Nász-ajánlatot nézték meg. Elragadtatva nem volt a filmtől, de kikapcsolódásnak
megfelelt. A hétre színházlátogatást ígértünk, ha van ötletetek, szívesen
vesszük.  


Csaba Eszter és Laci tegnap délelőtt rávették Pétert, hogy szabaduljon meg a kötéstől, így kötszer nélkül, szalmakalapban sétálgat a kertben.
Az első szünidős nap nagyon kellemesen fejeződött be. Gábor szülinapját, Péter hazajövetelét ünnepeltük, a „szűk” családdal, sajnos nem mindenki ért rá, így csak tizenhatod magunkkal. Hosszú ideje nem volt az Ördögoromban ilyen jó hangulatú, kellemes, vidám együttlét.
Péntek délután Bánlaki Tamás jelentkezett, Peti rögtön aggódni kezdett, hogy a házi feladata nincs készen. Reméljük talán Tamás ez alkalommal nem lesz szigorú.
És folytatódik, legalábbis Péter számára az ünneplés, este Miczek Szilvi jön érte, és viszi Zsuzsihoz és Balázshoz, fotónézegetésre.





A mai nappal megkezdődött
Péter vakációja, ugyanis tegnap hazaengedték a kórházból.

Hónapok óta először
közlekedett autóban, gyalogosan  a
„bukósisak” nélkül, és emiatt határtalanul
boldog volt. A hét hátralévő része
kizárólag pihenéssel fog telni, ilyen sem volt már féléve!





Lassan eltelt ez a hétvége is.

Péter örült, hogy Zaránd
többször is hívta Balatonról.  Kinyomtattuk
a webkamera által rögzített képet, így láthatta, mennyien vannak a Surfbeach-en.

Megbeszéltük Petivel, újra vár Titeket. Napközben, úgy
tapasztaltuk, bármikor lehet látogatni:

Fiumei út, volt
Traumatológia, 7. emelet, Idegsebészet, 4. kórterem.

Ötágyas szobában van, ezért is jó lenne, ha egymással, vagy
velünk egyeztetnétek, ki mikor tud bemenni  (Anikó: 20/ 399 2543, Gábor: 209 450 762).


Lassan eltelt ez a hétvége is. Nincsenek foglalkozások, „edzés”, így Péternek több ideje jut a gondolkodásra. Szombaton többször kérdezte nagyon szomorúan:
miért pont én? Miért pont velem?

Ma már vidámabban telt a nap, örült, hogy Zaránd többször is hívta Balatonról. Kinyomtattuk a webkamera által rögzített képet, mennyien vannak lent.
Megbeszéltük Petivel, újra vár Titeket. Napközben, úgy tapasztaltuk, bármikor lehet látogatni, nagyon kedvesek, segítőkészek a nővérek.
Fiumei út, volt Traumatológia, 7. emelet, Idegsebészet, 4. kórterem.
Ötágyas szobában van, ezért is jó lenne, ha egymással, vagy velünk egyeztetnétek, ki mikor tud bemenni (Anikó: 20/ 399 2543, Gábor: 209 450 762)


Anikó:
A napok egyre könnyebbek, ma már többször is nagy sétát tett Péter, lekísérte Gábort és Esztert is a bejárathoz, utána velünk is lejött az előcsarnokba. Jókedvű volt, sokat mosolygott, nevetett. Ma elkezdődött a gyógytorna, aminek nagyon örült, így az idő is gyorsabban telik.





A napok egyre könnyebbek, ma már többször is nagy sétát tett
Péter, lekísérte Gábort és Esztert is a bejárathoz, utána velünk is lejött az
előcsarnokba, sőt pár lépést kint is tettünk, de nagyon hűvős volt. Ma elkezdődött a gyógytorna, aminek nagyon örült, így az idő is
gyorsabban telik.  





A tegnapi nap jól kezdődött, nagyon örült (mi is), hogy túl
vagyunk a műtéten, egy nagy lelki batyutól ismét megszabadultunk. A hosszú
műtét megviselte Pétert, nem volt egyszerű tegnap a felülés, a felkelés.

Eltelt
a második műtét utáni éjszaka, Peti épp most telefonált. Nem nagyon tudott
aludni, elég fáradt, megviselt volt a hangja. Nehezen tud rágni még, így
turmixot viszünk neki délelőtt, és reméljük, ma többet tud pihenni.





Csaba Anikó:

Ma megoperálták a Petit. Nagyon izgultunk
mindannyian. A műtét előtt, a várakozás alatt elolvastuk a tegnapi e-maileket,
blogbejegyzéseket. Megkönnyezte őket!

 

Délben kezdődött a műtét, és több mint öt óra hosszat
tartott. Dr. Frenyó Sándor barátunk bement a műtétre, és többször kijött megnyugtatni
minket. Pulay György főorvos úr operálta a Pétert, aki szerint jól sikerült a
műtét, elégedett Peti állapotával.

Péter nevében köszönet a segítségért, az imákért, a lelki
támogatásért Mindenkinek, külön a dévaiaknak!


Csaba Anikó:

Mi ugyan nem voltunk ott, de úgy hallottuk a Pétertől, ismét nagyon jól sikerült szerdán a vadasparki kirándulás, külön köszönet Miczek Zsófinak, aki kilenc drótszőrű vizslával gazdagította a létszámot!
Pénteken megkezdtük a „szabadságot”. És végleg otthagytuk a kerekesszéket, amit már otthon hosszú ideje nem használtunk, de biztonság okáért mindig hazahoztuk.
Szombaton gyógytorna, aztán pihenés. Koradélután hármasban kirándultunk Zsámbékra, aztán jót vacsoráztunk, borozgattunk otthon.

Asztalos Bence szólt, hogy a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban Mozart Koronázási miséjét éneklik vasárnap a 10 órás misén (első áldozás is volt). A baleset óta készültünk, hogy elmegyünk együtt templomba, most, éppen a műtét előtt ez kiváló alkalom volt, hogy lelkileg is felkészüljünk a keddi napra!

Mindannyiunk fejében állandóan ott motoszkál a közelgő műtét.
Ezúton kérem Mindenkitől, aki olvassa a blogot, szereti a Petit, aggódik érte, kedden imádkozzon, gondoljon rá, küldjön energiát, hogy ezt a nehézséget is eredményesen tudja venni!


Péter ma megkezdte a szünet előtti utolsó hetet Budakeszin. Kapott ugyanis egy hónap szabadságot, hogy kicsit kipihenje a fárasztó munkát, és feltöltődjön.
Ismételjük magunkat, de megint mozgalmas volt a hétvége! Először mozdult ki két napra, vidékre, nélkülünk, aminek nagyon örült. Mi mentünk érte, hazafelé beugrottunk a Surfbeachre. Örültünk a rendbetett campingnek, és a régi – új faháznak, majd meghallgattuk a beszámolót a nyitó buliról.
Ma Budakeszin is jó napunk volt. Kilógtunk a Vadasparkba, ahol elmesélte, hogy óvatosan, de elkezdhet bot nélkül is sétálni. Visszamentünk, és amikor a Laci tornáztatta, most először tudta nyújtott könyökkel is megemelni a jobb kezét!
Péter várja a holnapi vadasparki „pikniket”, az eddigieknek nagyon örült, feldobta a Veletek való találkozás!
Izgatottan készülünk a jövő keddre tervezett koponyaműtétre, amely a Fiumei úton lesz. Hónapok óta vártuk, hogy elérkezzen ez az időpont, de rengeteg aggodalom, félelem is van bennünk ezzel a komoly műtéttel kapcsolatban. De utána már a bukósisak is átkerülhet a korábban szükséges, de már nem kell „dobozba”.