Péter ma megkezdte a szünet előtti utolsó hetet Budakeszin. Kapott ugyanis egy hónap szabadságot, hogy kicsit kipihenje a fárasztó munkát, és feltöltődjön.
Ismételjük magunkat, de megint mozgalmas volt a hétvége! Először mozdult ki két napra, vidékre, nélkülünk, aminek nagyon örült. Mi mentünk érte, hazafelé beugrottunk a Surfbeachre. Örültünk a rendbetett campingnek, és a régi – új faháznak, majd meghallgattuk a beszámolót a nyitó buliról.
Ma Budakeszin is jó napunk volt. Kilógtunk a Vadasparkba, ahol elmesélte, hogy óvatosan, de elkezdhet bot nélkül is sétálni. Visszamentünk, és amikor a Laci tornáztatta, most először tudta nyújtott könyökkel is megemelni a jobb kezét!
Péter várja a holnapi vadasparki „pikniket”, az eddigieknek nagyon örült, feldobta a Veletek való találkozás!
Izgatottan készülünk a jövő keddre tervezett koponyaműtétre, amely a Fiumei úton lesz. Hónapok óta vártuk, hogy elérkezzen ez az időpont, de rengeteg aggodalom, félelem is van bennünk ezzel a komoly műtéttel kapcsolatban. De utána már a bukósisak is átkerülhet a korábban szükséges, de már nem kell „dobozba”.

4 thoughts on “

  1. Kedves Peti!

    Fantasztikus vagy. Nagyon jó olvasni a rólad szóló híreket. Minden héten meglepsz valami újdonsággal. Várom az újabb meglepetéseket.

    Sok puszi,

    Marica

    • Szia Peti!
      A mosolygós szemedet mindig jó látni.
      A kezed gondolom azért tudtad megemelni , hogy beints a botodnak!:)
      A bukót azt tartsd meg mert ha motorozni akarsz akkor nem kell majd beszerezni másikat!:)
      A szabadság biztos jól fog esni, de ahogy ismerlek talán többet fogod gyötörni magad mint ha keszin lennél. Vigyázz Magadra. Puszilunk ligetiek
      Palkó Judit

    • Helló Peti,

      épp most szedtünk cserkót a mamámnál, és mutattam neki az oldaladat, azt mondta, hogy megférfiasodtál:-)))
      nos, az idő, rajtad is fog! – de ő is puszil sokszor ám.

      A műtéthez sok sikert kívánunk, drukkolunk, hogy minden simán menjen, aztán a gyúrást se hanyagold ám a nyaralós időben, ja és a lépcsőzéssel is hajrá:-))

      puszi:

      Marika néni, és Csilla

    • Szia Peti!

      Nagyszerűen fejlődsz és gratulálunk!!!
      Kedden szorítunk neked és sokan leszünk így, úgyhogy minden rendben is lesz!
      Puszik

      Éva, Balázs, Kata és Bence (a gyerekek Hurghadából)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .