Péter most
fejezte be a hétfői úszásórát. Gábor (a papa) meghatottan telefonált, hogy Enikő
szerint látványosan fejlődik Peti karja!!!

A hétvége
egy részét Peti a bátyjáéknál töltötte, ott is aludt. Nagyon élvezte, hogy
hosszabb időt tudott a keresztfiával, illetve Gáborral és Orsival  tölteni.Másnap
kirándulni vitték a barátok, a napsütéses
vasárnap ideálisnak ígérkezett Peti egyik szülinapi bónjának felhasználásához.
A csapat 2 motorcsónakban fért csak el, Kriszéknél hatan, Bíró Gyusziéknál
nyolcan ültek. Szentendrétől a 2 hajó együtt ment fel a Dunán, a fiúk
rögtönzött sportbemutatókkal szórakoztatták az utasokat, Peti pár tanáccsal is
ellátta őket a helyes hullámlovaglás technikájával kapcsolatosan. Délután a
szentendrei korzón ebédelt a társaság, majd már csak az egyik csónakkal
hajóztak vissza Budapestre. Peti egyensúlyérzéke is többször próbára volt téve,
Valahogy mindig akkor érkeztek a legnagyobb hullámot keltő hajók, amikor Péter
a kikötői fapallókon sétált, egyszer sikerült is majdnem belebucskázniuk Minyonnal
a Dunába. A sportosra sikeredett nap végére Peti igencsak elfáradt!

A blogon
keresztül is üzenjük, hogy hajrá Andris!

Vizslatalálkozó, Gábor és Péter a díjakkalKicsit össze-vissza lesz ez a hét, már ami a képek
időrendjét illeti, elnézést, de ma is kaptunk a kutyatalálkozóról képeket,
amelyek az eredményhirdetés után készültek a boldog tulajdonosokkal.

Ma is van jó hír! Úszás után azt mondta az úszásterapeuta –
Enikő, hogy új mérföldkő kezdődött Péter úszásában!

Kellemes estét töltött Péter Pölössel és Tamással, jót
beszélgettek.

Gyorsan telnek a napok, tegnap Péter ismét Gödöllőn volt,
nagyon elégedett volt ő is (ez ritkaság) az eredményekkel, napról napra
ügyesebb a jobb keze! Utána Cselényi Balázs 30. szülinapját köszöntöttük, igaz
nagyon fáradtan. A mai délelőtt a pihenésé volt.

Átjött Orsi a babával, és Peti etette meg őszibarackkal a
keresztfiát. Nem kis feladat volt  balkézzel, de ügyesen megoldották. Kihasználva
az otthondolgozás előnyeit, lapzárta, lapkorrektúra mellett palacsintát
sütöttem, amit közös családi ebéd keretében a teraszon fogyasztottunk el.

Megérkezett néhány kép is a Surfbeach záróbulijáról.

Peter eteti Gaborkat Peter, Lilla Dani

Mozgalmas hétvégéje volt Péternek, de előbb a friss eredmények!

Délben úszni ment az OORI-ba, ahol nagyon nagy örömmel
állapították meg, hogy mellúszásnál egyre jobban használja a jobb karját, és
sokkal kevesebbet kell a másik karjával hozzásegítenie! Elégedett volt délután
az ergoterápiás Gelányi Laci is. Három házi feladatot kapott tőle, mindegyikkel
a jobb karját, kezét kell edzenie, erősebben terhelnie.

És a
programok? Szombaton részt vettünk az első
Zöldmáli (drótszőrű vizsla) Kenneltalálkozón
a Hármashatár hegyen. Kb. 30
kutya volt és a gazdáik. Egész napos program volt sok-sok versennyel, a mi
Rozink is nyert egy első díjat az egyévesnél idősebb „a legszebb kiállításon
még sosem indult vizsla” kategóriában. Az egyik képen a leghosszabb farkú
kategória zsűrizésénél látható Rozi, de abban esélytelenek voltunk.

Sajnos
a találkozó egybeesett a Surfbeach zárópartijával,
így nem maradhattunk végig, mert – Mignon, Jolán és Peti – indultak Siófokra. Nagyon
jól érezte magát, finom volt a pörkölt, a borok, jó a társaság, bár éjjel kicsit
hideg volt a lakókocsi! Azt olvastam a Kiteline oldalán, hogy a siófoki
rendőröknél lehet kérdezősködni a buliról(?). A buli képeket is feltesszük
utólag, ha megkapjuk. Délelőtt ejtőzött még kicsit a társaság a campingben,
aztán meglátogatták Filep Zsuzsit Pécselyen, ebédeltek és átjöttek hozzánk,
Tihanyba, este utaztunk haza.

Nagyon
élvezte ezt az igazán „munkátlan” hétvégét, a kikapcsolódást, a baráti
társaságot, és a hétfő reggelt, mert most először nem kellett korán kelnie,
lustálkodhatott, ameddig akart.

Mozgalmas hétvégéje volt Péternek, de előbb a friss eredmények!

Délben úszni ment az OORI-ba, ahol nagyon nagy örömmel
állapították meg, hogy mellúszásnál egyre jobban használja a jobb karját, és
sokkal kevesebbet kell a másik karjával hozzásegítenie! Elégedett volt délután
az ergoterápiás Gelányi Laci is. Három házi feladatot kapott tőle, mindegyikkel
a jobb karját, kezét kell edzenie, erősebben terhelnie.

És a
programok? Szombaton részt vettünk az első
Zöldmáli (drótszőrű vizsla) Kenneltalálkozón a Hármashatár hegyen. Kb. 30
kutya volt és a gazdáik. Egész napos program volt sok-sok versennyel, a mi
Rozink is nyert egy első díjat az egyévesnél idősebb „a legszebb kiállításon
még sosem indult vizsla” kategóriában. Az egyik képen a leghosszabb farkú
kategória zsűrizésénél látható Rozi, de abban esélytelenek voltunk.

Zöldmáli vizslatalálkozó

Sajnos
a találkozó egybeesett a Surfbeach zárópartijával,
így nem maradhattunk végig, mert – Mignon, Jolán és Peti – indultak Siófokra. Nagyon
jól érezte magát, finom volt a pörkölt, a borok, jó a társaság, bár éjjel kicsit
hideg volt a lakókocsi! Azt olvastam a Kiteline oldalán, hogy a siófoki
rendőröknél lehet kérdezősködni a buliról(?). A buli képeket is feltesszük
utólag, ha megkapjuk. Délelőtt ejtőzött még kicsit a társaság a campingben,
aztán meglátogatták Filep Zsuzsit Pécselyen, ebédeltek és átjöttek hozzánk,
Tihanyba, este utaztunk haza.

Nagyon
élvezte ezt az igazán „munkátlan” hétvégét, a kikapcsolódást, a baráti
társaságot, és a hétfő reggelt, mert most először nem kellett korán kelnie,
lustálkodhatott, ameddig akart.

Most kaptam képeket a szombati bornapok programról, gondolom
még nem késő, szívesen megnézitek.

Vannak pozitív híreink is a vidám fotóhoz.

Péter hónapok óta visel egy speciális „Omo Neurexa” válltartót,
amely segít a jobb karja  megtartásában.
Egy ideje úgy láttuk, hogy lötyög, kicsit bő lett. Kiderült, ennek oka az, hogy
a vállát önállóan is képes a helyén tartani, a válla kezd egyre jobban mozogni,
és ezért rövid időre, naponta többször már leveheti.
A másik észrevétel, hogy több hét kimaradás után találkozott Mészáros Évával (ő
logopédus), aki úgy látta, hogy az arca, a szája, a mosolya  egyre szimmetrikusabb.

Szomorú eseményen vagyunk túl, pénteken volt Péter
nagyapjának a temetése. Nehéz nap volt mindannyiunk számára, de mivel szép kort
élt meg, elmúlt 94 éves, megnyugvással temettük el.

Eldőlt, 15 kezelésből áll az oxigénkúra, azaz Péter a jövő
hét végén fejezi be.

A változások? Valószínűleg a folyamatos gyakorlás és az oxigén
hatása kumulálódott, a beszéde, a jobb karja fejlődött sokat, valamint a
tekintete, az arca változott ismét, egyre inkább emlékeztet korábbi önmagára.
Kapott jó sok pozitív megerősítést, dicséretet a vele most foglalkozó
orvosoktól, terapeutáktól, és a rokonoktól, ismerősöktől, akikkel a
hétvégén találkozott. Szombaton egy nagy délutáni alvással készült az esti
programra, a várba, a bornapokra mentek. Nagyon jókedvűen hagyta ott a
társaságot 10 óra után. Az első szava, amikor érte mentünk: élveztem!

Hát attól, hogy Péter itthon van, nem lettek sokkal
pihentetőbbek a napjai! Délelőtt oxigénterápia, délután foglalkozások. Ebből
adódóan kipihenten, jókedvűen ébred, de estére nagyon fáradt. Viszont van
haladás! A héten mind a kétfajta „edzésen” konstatálták, hogy a jobb karjával
olyan mozdulatokat is el tud végezni, amelyeket eddig nem, pl., mint a
vízilabdázók, tudja „lóbálni” a karját. (A szakszerű megfogalmazás gondot
okozott, végül Pölös javaslatát fogadtam el.)

Kezd összeállni az otthoni napirend. Délelőttönként Péter
visszajár Budakeszire, kedden elkezdtünk egy HBO – oxigénterápiát, ez volt
a hazajövetel fő oka
. (Aki nem hallott róla, a múlt heti Nők lapjában
jelent meg erről egy cikk.) Hónapok óta készültünk rá, de meg kellett várni a
koponyaműtétet, és ki kellett alakuljon, hogy beilleszthető-e ez az
„alternatív” kezelés az OORI-s napirendbe. Végül úgy állapodtunk meg, hogy
szabadságot kap a fáradtsága miatt, és otthonról fog járni. Még nem tudjuk, hány
kezelést fog kapni. Az első alkalmakat jól viselte, egyelőre annyit vettünk
észre, hogy jobban alszik, kipihentebben ébred reggel (bár ez lehet az otthoni,
nyugodtabb környezet és a citromfű tea együttes hatása is).  Meglepő, új szavakat, kifejezéseket használ.
Nehéz megítélnünk az esetleges változásokat, hiszen nem vagyunk elfogulatlanok,
és persze folyamatosan látjuk. Erre Ti vagytok az illetékesek, akik kis
szünetek után találkoztok vele, és remélem, ha tapasztaltok kedvező
eredményeket, beszámoltok róla.

Mivel sokan nem tudjátok elképzelni, milyen az
oxigénterápia, hát lefényképeztük Pétert és a vele foglalkozó Göbl Anna
doktornőt, aki ennek a területnek a specialistája.

Délután hetente kétszer Gödöllőre megy gyógytornára, és
háromszor van ergoterápia az Ördögoromban. A délelőtti kezelés és a délutáni
foglalkozások közé általában beiktatunk egy kis pihenést, és utána, ha van még
energiája, most már jöhetnek az egyéb programok is.

oxigenterapia

Kezd összeállni az otthoni napirend. Délelőttönként Péter
visszajár Budakeszire, kedden elkezdtünk egy HBO – oxigénterápiát, ez volt a
hazajövetel fő oka
. (Aki nem hallott róla, a múlt heti Nők lapjában jelent meg erről egy
cikk.) Hónapok óta készültünk rá,
de meg kellett várni a koponyaműtétet, és ki kellett alakuljon, hogy
beilleszthető-e ez az „alternatív” kezelés az OORI-s napirendbe. Végül úgy
állapodtunk meg, hogy szabadságot kap a fáradtsága miatt, és otthonról fog
járni. Még nem tudjuk, hogy 10 vagy 15 kezelést fog kapni. Az első alkalmakat
jól viselte, egyelőre annyit vettünk észre, hogy jobban alszik, kipihentebben
ébred reggel (bár ez lehet az otthoni, nyugodtabb környezet és a citromfű tea
együttes hatása is). Délután hetente kétszer Gödöllőre megy gyógytornára, és