Tegnap este elmentünk Ágival Trafóba koncertre és isteni volt! Ma ebéd után elmosogattam, bepakoltam a mosogatógépbe, letisztítottam a konyhapultot egyedül! Isteni volt! Először csináltam! 🙂 Voltunk Móninál (masszőr) megdícsért! Javulok! Végén segítséggel guggoltam. Jól megy. Sokszor (tízszer) guggoltam le. Régen remegett a lábam, most egyáltalán nem remegett!

Pedro

   a tökéletes férfi :)

 

Pénteken reggel indultunk vonattal, Heinrich Laci és én. Fel – és leszállni nehéz volt, de sikerült, többször is. Erdélyben három autóval mentünk – sutyiban, taxi helyett, mert öt órát kellett volna várnunk. Megérkeztünk, és nagyon élveztem. Laci, bátyja, felesége, anyukája, és a gyerekei vártak.  Pálinkával. Megkóstoltam, meg sem kottyant,  de szombaton ugyanaz erős volt. Élveztem az ottlétet (a disznó nem). Szombaton reggel nagyon kíváncsi voltam a disznóölésre, leszúrták. Én filmeztem és fényképeztem (a baleset óta először), és dolgoztam is. Daráltam – kolbász, véres és májas hurka készült. Ugyancsak pálinkával, Brazília óta nem ittam. Töpörtyűt is sütöttek. A munka után jót aludtam, vasárnap este jöttünk haza. Hurrá!

Itt egy rövid videó, sajna oldalról, 🙂

2010 12 18, előtte

2010 12 18, Pedro is dolgozik 2010 12 18, Kolbásztöltés

2010 12 18, Laci és a juhász 2010 12 18, A házigazdák

 

Kedden voltam lovagolni, majd megfagytam. Tegnap este a Kondorosiban úsztunk, jól ment. Bálint Éva (kognitiv) megdicsért ma, nehéz volt. Úszás volt, és gyorson most már jobb kézzel is erősen tudok húzni! A hát is alakul. Az OORI kertjében ma minusz 5 fok volt délben. Délután Gabóval játszottam. Holnap hajnalban elutazom a hétvégére.

Pedro

 

Hello

Bocs, hogy nem irtam. Agykontroll – megterhelő. Nagyon sokmindent tanultunk, este Alfában vagyok. Régen Budakeszin nem jól aludtam, itthon is változó volt. Most jól alszom. Logopédia – javulok, agykontroll jó a memoriára is. Segit. Hétvégén most már mindig Naphegyen alszom. Tegnap este elmentünk a Vörösmarty térre az Adventi piacra. Ittam forralt bort, nem volt az igazi, túl édes. Ma Ördögorom – babáztunk. Gabó elkezdett beszélni. Délután Csaba Eszternél voltam, beszélgettünk.

Pedro

Agykontroll, 2010 12 10

 

Éva megdicsért hétfőn, hallgatók is voltak a logopédia órán. Mint az álom … mondta.Nem írtam eddig, mert szerda – csütörtökön agykontroll. Reggeltől estig, bírtam. Jó volt. Éjjel már gyakoroltam!

Szombat – vasárnap Senior úszóverseny a Kondorosiban. Izgultam. Felálltam a rajtkőre. Csaba váltóban úsztam kétszer, itt a videó. Köszönöm, aki eljött drukkolni!