Az első Surfbeach nélküli hétvége, és hosszú idő után az első, amit Péter Pesten töltött. Szombaton Dóriékkal volt programja. Vasárnap nálunk volt családi ebéd, majd délután Péter felvetette, hogy menjenek le a Velencei tóra. Péter úgy invitálta a tesóját, hogy gyere, menjünk, mint három barát! Péter és a két Gábor mentek le késő délután. Nem ment egyszerűen a szörf összeszerelése, de megoldották! Először szörfözött Peti, majd a tó közepén Péter és Gábor (a papája) deszkát cseréltek, azaz Péter a szörfről átváltott a paddle-ra. Gábor meghatódva mesélte, hogy ez fantasztikus volt, hiszen nem a Beachen megszokott 50 cm-es vízben, hanem most először, mélyvízben kellett felülnie a paddle-ra. Kicsit nehéz volt, még a jobb kezét is igénybe vette Péter, hogy felhúzza magát a deszkára. Az evezés már gyerekjáték volt!

Sajnos arra még nem jöttem rá, hogy lehetne leszedni az alsó, idegen videókat, vagy legalábbis láthatatlanná tenni, eléggé zavaróak. Ha valaki tudja, írja meg, köszönöm!

Szerelés a vízben Vitorla felhúzás

Szörfözés Szörfcsere, itt a Gábor látható

 


Boldogan láttam, hogy Péter a szülinapi jókívánságokat a FB-on már saját maga köszönte meg! Kedden volt Gelányi Laci nálunk, és örömmel nyugtázta, hogy a többhetes pihenés alatt is fejlődött Péter, azaz nem megállt, nem visszafejlődött, ahogy gyakran előfordul pihenőidő alatt, hanem haladt előre! Nemhiába tornázott olyan sokat minden nap! Egyre szebben tud járni, egyre szimmetrikusabb a két oldala. Azt is gyakorolták, hogy Laci megtámasztotta Péter karját a csuklójánál, és Péternek egy kicsit el kellett fordítania a kézfejét. Nehezen, de sikerült! Délután voltak Móninál is, aki azt mondta Péternek, úgy látja, hogy nagyon „egyben van”.  Időnként azért elfogja a türelmetlenség, leginkább a beszéde aggasztja. Szomorúan szokta mesélni egy-egy összejövetel után, hogy csak hallgatott, amikor a többiek beszéltek. Talán Ti is tapasztaltátok, hogy Péter szemtől szembe szívesen és gond nélkül társalog, sokkal nehezebb azonban több ember előtt, társaságban megszólalnia. Esetleg próbáljátok néha bevonni őt is a „nagy” beszélgetésekbe, ha többen találkoztok, hátha így lehet segíteni neki apránként legyőznie a gátlásait.
Délben úszás, este Móni, ma miénk Gabó, és közben Péter teljes erőbedobással szervezi jövő hétre a szülinapi bulit.

Minyon írta a FB-ra: Dancika a szívünkben minden áldott nap ott leszel amíg világ a világ, de jó volt így együtt is emlékezni a szülinapodon. Mamidra meg látod, vigyázunk, ahogy kérted. Köszönjük a mosolygós teliholdat ma este.

2010 08 24 Dani mamájánál 2010 08 24

Zaránd Duska: Danikám, jó szelet intéztél nekünk mára a szülinapodon Rodoszon. Lementünk vagy 14-en downwindelni Rodoszra és viszonylag problémamentesen zajlott az esemény! Este iszunk Rád a Colorádóban ne félj! Köszönjük a jó szelet Neked! ..a rodoszi cimboráid!!!

Ma az Ördögoromban köszöntöttük Petit, Dóri fantasztikus szörfös patchwork párna-  és paplanhuzatot varrt Petinek, a képen látható! Lassan alakul az új órarend, sajnos Csűri Mari, Péter logopédusa megbetegedett, és nem tudja tovább vállalni Pétert, jövő héten tudunk beszélni az új szakemberrel.

Eszter, Gabó és Bocika Dóri, Pedro 2010 08 23

Holnap lenne Dani születésnapja, és úgy gondolták a barátok, hogy egy kis megemlékezést tartanak. Nem szomorkodósat, inkább mosolygós fajtát, aminek Dani is örülne. Holnap 18 órakor találkozó a Farkasréti temető bejáratánál, onnan együtt sétálnak fel Danihoz. Aki szeretne menni, csatlakozzon! Minyon azt írta, hogy a Rodosziaknak igazolt távollét elfogadva, kájtozzanak egy jót, Dancus tuti intéz valami kis tuti szelet holnapra!

Dani 2009 09 27

Kétszeresen is búcsú hétvégéje volt Petinek! Letelt a pihenés, jövő héten ismét kezdődik a munka. És ami fájdalmasabb, hat év után ma este végleg bezár a Surfbeach! Peti az ünnepeket Tihanyban kezdte Orsiéknál, majd délután egyedül kompozott és cuccolt át Szántódra,  ott várta Dórit. Az utolsó két beach-es napot együtt töltötte a többiekkel. Azért nem csak szomorkodtak, Péter naponta többször fürdött, szörfözött (ma mi is megnéztük, nagyon jó volt látni, hogy ismét a deszkán áll), és evezett a paddle-n. Csaba Laci és Ildi átbicikliztek vasárnap a barátaiktól, meghúzni Péter fülét. Délután a Surfbeachen tortával köszöntötték Petit.

Hátizsákkal és ekkora bőröndel kompozott Pedro

A Petit köszöntő csapat a Beachen 2010 08 22 Surfbeach

Ez volt az utolsó szabadságos hét. Főként pihenéssel telt, bár úszás és logopédia azért volt. Tamás és Jani házibuliba vitték Pétert, kicsit izgult előtte, de nagyon jól érezte magát. Péter készül a születésnapi bulijára, ami szeptember 4-én, szombaton este lesz az Ördögoromban. Nagyon sokat dolgozott a „listán”, hiszen hosszú – hosszú idő után ő a főszervező. A hétvégén még egyeztetnek Minyonnal, aki segít az előkészületekben. Tegnap Gáborral (a testvérével) Tihanyba ment, a mai napot velük tölti, este mi visszük át a Surfbeachre, péntektől ott lesz, hogy együtt töltse a barátaival az utolsó, „búcsú” hétvégét. És persze közben többször is felköszöntjük, hiszen szülinapja lesz augusztus 22.-én!

Délután telefonált Mészáros Éva, a logopédus barátunk! Péter hétfőnként vele csinálja a logopédiai feladatsort, teszteket az OORI-ban, így tegnap délelőtt is! Örömmel újságolta, hogy csodát tett Petivel a kikapcsolódás, hihetetlenül sokat változott! Olyan szépen beszélt, olyan nehéz feladatokat oldott meg könnyedén, hogy fantasztikus! És nem fáradt el, végig tudták dolgozni az órát! Peti azt mesélte, a gyorsúszásnál is egyre egyenletesebben sikerül vennie a levegőt, mind a két oldalra, persze nagyon elfárad! Ma ezen felbuzdulva, lépcsőzött otthon és elégedett volt, majd tornázott, és azzal is. Reggeli torna közben a Gábor szokott segíteni Péternek, a jobb kézfejét tartja, kisimogatja az ujjait. Vasárnap meglepődve vették észre, hogy gyönyörűen megtartotta a jobb lábfejét! Elmeséltük Lacinak – aki tegnap újra itt volt, hiszen vége az EB-nek – és ő is azt mondta, meglepődött, amikor Péter felhívta, mert szépen, kerek mondatokkal beszélt, talán kicsit lassabban, mint szokott. Elkezdtük a készülődést Péter szülinapi bulijára. Mivel a kite-s csapat jelentős része elvándorol Rhodoszra, szeptember 4-én tartja az Ördögoromban. Kértem, írjon listát, kit is akar meghívni. Délután ezzel dolgozott, képzeljétek, összeírt vagy ötven nevet! Ez fantasztikus teljesítmény!!! Mikor kicsit sokallottam, azt mondta, biztos sokan nem tudnak jönni, és emlékezzek, volt már az Ördögoromban nagy bulija Gábornak. Mikor azt feleltem, hogy én azt nem láttam, mondta, hogy sajnos, most sem fogom!

Jajajaj! Most nem gondolkoztam azon, hogy leállok, csak azt próbáltam leírni, miért nézegetem mindig a statisztikát! Tök normális, hogy aki gyakrabban találkozik Péterrel nem ír, nem is várjuk, hiszen nincs mit! A lényeg csak annyi, hogy nagyon örültem, mert a múlt héten valamiért hihetetlenül megugrott ez a szám (836 látogató)!Bocs a kavarásért, ezek szerint félreérthető voltam!

Megjött az összes nyaraló épségben, egészségben (Gáborék is Horvátországban voltak múlt héten)! Pénteken késő éjjel érkezett Petiék Marcival kibővült társasága Fonyódra. Délben átmentek Siófokra, este az Ördögoromba. Péter azt meséli, nagyon jó helyen voltak, élvezték a szállást és mindenekelőtt a tengert. Klasszul lebarnult, kipihent, azt mondta, feltöltődött! Sokat úszott, gyalogolt, lépcsőzött, voltak bulizni is, táncolt, egy szóval kikapcsolódott. És biztos vagyok benne, hogy sokkal önállóbban oldott meg napi rutinfeladatokat, mint itthon. Dóri megmutatta neki pl., hogy csomagoljon bal kézzel, és meg tudta tenni. Nyilvánvalóan mi kényeztetjük, segítjük, akkor is, ha nem kellene, de nem igazán tudunk ezen változtatni. Tegnap Péter a Balcsin ismét felállt a szörfdeszkára, azt mondta, már könnyebb volt a vitorlát is felhúznia! És a rámpán úgy mászott ki egyedül, hogy segítségül sikerült használnia a jobb kezét! Amíg Peti nem volt otthon, hosszas vívódás után azt kértem  – biztosan sokan láttátok már – tegyenek fel a Facebookra a Surfbeach 2010. képei közé néhányat Péterről. Szeretnénk büszkélkedni, megmutatni azoknak, akik még nem találkoztak vele, hol tartunk, és természetesen Péternek újabb visszaigazolásokat küldeni, hogy jó úton jár. Agninak köszönet a segítségért, és köszi a” tetszikeléseket”, a hozzászólásokat!   Ma közös ünnepi ebéd volt, régen ültünk együtt az asztalnál, utána közösen szurkolt a család az úszókért. Péter jövő héten szeretne visszamenni a Beachre, ez a hét- hétfő kivételével – még a pihenésé.

Minden reggelem úgy kezdődik, hogy bekapcsolom a gépem, és megnézem, írt-e valaki a blogba, illetve megnézem a statisztikát. Ebből látni lehet, egy-egy nap hányszor látogatták meg az oldalt. Megpróbálom kitalálni, van-e értelme a blog írásnak, el szeretném kerülni, hogy csak magamnak vezessem, arra szolgál a nem nyilvános „Napról napra naplóm”, amely Péter gyógyulási folyamatáról szól, az első pillanattól kezdve.  A lényeg, hogy ezen a héten ki tudja miért, minden nap rengetegen nézték, volt, hogy 200 fölötti volt a látogatások száma!

Péter rendszeresen telefonál, nagyon élvezi a nyaralást. Örömmel újságolta tegnap délután, hogy este az éppen Neretván nyaraló kite-s csapatból mennek őket meglátogatni. Mi meg lementünk a Surfbeachre délelőtt Gáborral, búcsúfényképeket készíteni, mert a jövő hét végén végleg bezár. Zari azt mondta, most küldi ki erről a Hírlevelet. Péternek is elmondtuk délután, hogy most már végleges a dátum. Amíg kapunk képeket a nyaralásról vagy a hétvégi bajnokságról, itt a lakókocsi képe, ez még tuti nem szerepelt a blogban! Péter kedveli, mert közel van a faházhoz, a többiekhez és persze a vízhez. Jószolgálatot tett, bár tagadhatatlanul nem egy trendi darab!Köszi Dubaj!

2010. Nyár, Surfbeach, a lakókocsi

Pénteken hosszabb szünet után jött Csaba Laci, aki mostanában az úszó EB-n való elfoglaltsága miatt nem ért rá, viszont most nem csupán megmasszírozta Pétert, hanem utána kimentek a szigetre, kis szinkronúszást nézni, és utána ő vitte el Mónihoz is. Szombaton délelőtt csomagolás következett, ill. Péter laptopjában próbáltunk rendet tenni. Volt, amit nem tudtunk megoldani, de egyre gyakrabban látom, hogy jó helyen keresgél a gépen, rémlik neki, mit, hogyan kellene tennie, benne vannak az ujjaiban is a helyes mozdulatok. Azt tervezte, hogy a Beachen megkér majd valakit, nem is kérdeztem, sikerült-e. Délután Dórival és Ritával lementek Balcsira, Snejdy idén is meghívta Pétert a skimboard zsűribe. Onnan indultak vasárnap hajnalban Horvátországba. Dóri, Zsófi, Rita és Péter egy hétre elutaztak  VIR szigetre, egy barát házaspártól (Vartus Jutka és Péter, köszönjük) kaptuk a lehetőséget. Azt telefonálták este, hogy a kert végében ott a tenger! És persze fürödtek is délután, bár kicsit hidegnek találták a vizet. Azt mesélte Peti, hogy a bemenetel nem egyszerű, de megoldotta. Remélem, igazi kikapcsolódás, feltöltődés lesz ez a hét, az első igazi szabadság 2008. decembere óta! Azt viszont tudom, hogy mi Gáborral halálra fogjuk izgulni magunkat a héten, és várjuk Péter telefonhívásait, hogy minden rendben van!

Készülődés A csapat, Zsófi a Surfbeachen csatlakozott hozzájuk!

Itt laknak A tenger

Hétfőn nevetve telefonált Peti, hogy Katával úszáson pillangózni próbált. Kata segítette a jobb karját, de már az ötlettel is nagy örömet szerzett Péternek. Kedden elindultak Gáborral sétálni, majd 2 órát odavoltak. Felmentek a bányához, onnan jó nagy kerülővel jöttek haza. Azt hiszem, amikor az útvonalat kitalálták, Peti nem gondolta végig, hogy ennyire messzire mennek és ilyen meredek úton kell visszajönniük! Halálán volt, de  végigcsinálta! A mai kognitív órára meglepő feladatot kapott! Bálint Éva időnként igazi kihívás feladatokat ad Péternek, azt hiszem, nagyon bízik benne! Most azt mondta neki, hogy mivel mérnök, rajzolja le az Ördögorom alaprajzát! És hallom ám kedden, hogy jön a lépcsőn fölfelé Peti! Azt hittem, meglátogat munka közben, de nem, mondta, hogy feladat! Hozott papírt, ceruzát, körbejárt a lakásban, és megpróbálta (persze bal kézzel) lerajzolni mindkét szintet! Izgultunk, de nagyon elégedettek voltunk a munkájával. Most van órája, remélem, Éva is megdicséri! Már régóta kérte Péter, hogy itt a szezon, főzzek szilvás gombócot, de a munka miatt elhalasztottam. Mivel már elengedtem a lapot, tegnap elkészítettem. Megérte, mert ma reggelire is azt evett Péter! Tegnap délután jött Orsi, hogy menjen velük játszótérre, nem tudta, hogy Gubcsi Lajost várjuk. Elvitte magukhoz Petit, és ő vitte Mónihoz masszázsra is, Gábornak csak érte kellett mennie.

Délutáni pihenés, Gabo és Peti, 2010 08 05 Van segítség! 2010 08 05

Péntek délben Marci vitte le Pétert a Beachre. Még az Ördögoromban kiderült, hogy Marci szombaton megy Kapolcsra. Péter rögtön szólt, hogy csatlakozna ő is. Szombat délután elfúló hangon hívott fel: „nehéz volt, de megcsináltam” mondta. Kajakozott (paddle-n), nagyon-nagyon sokat, rettenetesen elfáradt, de nagyon büszke volt magára. Tegnap este azt mesélte, hogy egy lehorgonyzott hajót nézett ki célpontnak. Elindult, de pillanatok alatt elfáradt. Kicsit pihent, újra nekikezdett, és mondogatta, hogy menni fog. És egyszer csak sikerült. Talán ráérzett egy ritmusra, mindenesetre megcsinálta! Én is büszke vagyok, de azért aggódom is, mert azt mondta, egyedül volt, nem kísérte senki, egyedül érkezett vissza, egyedül szállt ki a vízből is. Este Kapolcsra mentek két kocsival, Péter nagyon örült, már hetek óta figyelte az utcán a plakátokat, és mindenkinek mondta, hogy idén  szeretne ismét elmenni. Talákozott Tücsivel, egy régi-régi ismerőssel, beszélgettek. Ez a vágya is teljesült, éjfél után értek vissza a Beachre. Vasárnap kajakozott Dórival, és ismét használta a paddle-t, sikerült felállnia és eveznie mindkét kézzel, ennek is nagyon örült! A nagy forgalom miatt jó későn, fáradtan értek haza. Ma délelőtt a második logopédia teszttel kezdődik a hét!