A következő bejegyzést Anikó küldi Nektek:
Kedves ismeretlen és ismerős Barátok!
Már napok óta készülök arra, hogy írjak, de nem könnyű, higgyétek el.
Nagyon tisztelem Lindát, hogy ilyen kitartóan vezeti ezt a blogot, tájékoztat Titeket arról, hol tartunk. A dolog kétirányú, mert a sok visszajelzés segít nekünk átvészelni ezt az időszakot.
Mi – Peti szülei – tudtuk, hogy kivételes gyerekeink vannak, és mindig nagyon büszkék voltunk rájuk (de mi elfogultak vagyunk). Borzasztó jó érzés olvasni, hogy ezt Ti is így tapasztaltátok.
Az eltelt csaknem egy hónapban elképzelhetetlenül sok segítséget, támogatást, szeretet kaptunk Tőletek. A gondviselés segített, a bajban szerencsénk is volt mindig, ami túllendített minket egy-egy holtponton.
Braziliában folyamatosan azt kérdezték a klinika dolgozói, hogy bírjuk, milyen nehéz lehet külföldön, egy számunkra idegen ajkú világban végigélni ezt a tragédiát. Őszintén mondom, a felénk áradó szeretet, empátia miatt ez egy pillanatig sem jelentett gondot.
Linda, aki annyi szeretetettel, figyelemmel, türelemmel segíti Petit, ami nem csak a mi iránta érzett szeretetünket és megbecsülésünket erősíti minden pillanatban, de mindenki tiszteletét kivívta Brazíliában és itthon is.
Zaránd, aki folyamatosan a Peti mellett volt kint és itthon is. Tartotta a kapcsolatot a hazai orvosokkal, bonyolította a Kiteline ügyeit. És türelmesen válaszolt a rengeteg telefonra, e-mailre. Kettejüknek köszönhető, hogy a Peti leletei idejében hazakerültek, leleményesen oldották meg a feladatot.
A kapcsolattartás és az otthoni feladatok maradéktalan ellátása hárult Gáborra és Orsira, akiknek nagyon nehéz lehetett messziről várni a híreket. Minden este ott kucorogtak a gép előtt, skype bekapcsolva, hogy „élőben” hallják a híreket!
Nem tudom egyenként felsorolni a barátok, ismerősök nevét, akiknek aggódó szeretét, figyelmét érezzük minden pillanatban. A lista nem teljes, de minden lépcsőfokon épp ott volt egy barát, ismerős, aki továbbegyengette, lendítette Peti sorsát. Kérem, hogy ne bántódjon meg, aki kimarad!
A kezdetektől velünk volt Hares (Harsányi László Dr.) , aki elsőként értesült a bajról, és azóta is rajta tartja a szemét Petin. Frenyó Sándor Dr. barátunk, aki előkészítette Peti fogadását a Traumacenterben, ő műtötte hétfőn és azóta is nap, mint nap érezzük gondoskodó szeretetét, figyelmét. Dr. Vékássy László a logopédus, aki minden nap jön Petivel foglalkozni! Csaba Laci – Peti keresztapja, aki rendületlenül, minden nap átmasszírozza Petit.
És az első esti zökkenő után az itthoni nővérek, orvosok is szeretettel, gondoskodással veszik körül Petit. Budakeszin dolgozik egy gyerekkori barátom, Mészáros Éva, így kezdetben nem csak idegenek lesznek Peti körül.
A kinti agysebész, mikor mondtam, hogy nem tudok aludni, csak zokogok egész éjjel, mindig azt válaszolta, hogy még mennyit fogok sírni ezután, nem is hiszem el. Hát igaza van! Azt is jósolta, hogy új élet kezdődött nemcsak Peti, hanem a környezete, a mi számunkra is, amelyben nagyon sok örömünk lesz, minden apróságnak fogunk tudni örülni. És igaza volt! Átértékelődtek a dolgok, az eltelt idő, különösen az első szörnyű egy hét, amíg Peti életéért imádkoztunk, megváltoztatott mindannyiunkat. Ma már tudjuk, hogy minden apró eredmény mögött milyen erőfeszítés rejlik, és nagyon – nagyon tiszta szívből örülünk ezeknek. Mindenki arra figyelmeztetett, hogy sírni a Peti ágya mellett tilos, de mikor tegnap délután halkan elénekeltük neki a Mennyből az angyalt, és elsírta magát – először a baleset óta – azt egyikünk sem úszta meg könnyek nélkül! És még tartogatott más örömöket is a Szenteste.
Köszönöm még egyszer mindenkinek a segítséget és kérem, hogy továbbra is kövessétek figyelemmel a Peti sorsát! Hosszú út áll előtte, a felépüléshez nagy szüksége lesz barátokra, szeretetre, támogatásra.
Kedves Blog olvasók!
Ne haragudjatok, hogy a tegnapi hírek kimaradtak, de én voltam a szerencsés,aki itt aludhatott Petivel az éjjel!
Már csak arra várunk, hogy felszabaduljon egy betegszoba és Peti lekerülhet az intenzívről!