Végre megérkeztünk

IMG_4597…és végre megérkeztünk!
Ezt persze nyilván már tudjátok, ahogy legtöbben azt is, hogy Peti jelenleg a
Fiumei úton van, ahol vizsgálatokon vesz részt, mint bárki más, aki egy idegen
országból érkezik haza és további kórházi ellátást igényel.

Az út hosszú volt és
nagyon rázós, de szerencsére csak a turbulencia miatt, Peti nagyon
fegyelmezetten, jól viselte a strapát. Az úton a brazil kezelőorvosa és egy
nővér kísérte rajtunk kívül.

Hogy mi következik
ezután, még nem tudni, valószínűleg az Ünnepek végéig itt marad a
Traumatológián, és utána minden reményünk szerint elkezdődhet a rehabilitáció
Budakeszin, bár mi szeretnénk, ha ez minél hamarabb eljönne.

Gyógytornász, logopédus
továbbra is jár hozzá, és mostanra úgy tűnik sikerült az utazás fáradalmait is
kipihennie. Tegnap óta vihetünk neki finomabbnál-finomabb ételeket, és egyre
több időt tölt ülve!

A képen a Monte Klinikum
intenzív osztályán dolgozó nővérek, orvosok láthatóak a búcsúzkodáskor, ők
mind, és még sokan mások imádkoztak Petiért Brazíliában a kritikus napok alatt
és még azóta is.

8 thoughts on “Végre megérkeztünk

    • Szia Peti!
      Nagyon jó olvasni Linda beszámolóit,hogy ilyen szorgalmasan és kitartóan dolgozol.De egy igazi jó hazai finomságért,amit keresztmama süt Neked, megéri még többet gyakorolni! :o)
      Sokat gondolunk Rád Attilával és küldjük a sok sok energiát!:o)

      Szeretettel ölellek
      Petra

      „A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó,az éhség után a jóllakottság,az erőfeszítés után a pihenés.” (Hérakleitosz)

    • Sziasztok!

      Örülünk, hogy végre itthon vagytok! Kívánunk sok erőt és kitartást mind Petinek mind az őt körülvevő és segítő csodálatos embereknek!

      Kérlek szóljatok ha lehet menni látogatni vagy ha valamiben tudunk segíteni!

      Kata és András

    • Szia Peti!
      Örülünk, hogy itthon vagy és hogy ilyen ügyesen gyógyulsz! Nagyon sokat gondolunk rád!
      Bernadett és Tamás

    • Drága Peti!

      Nagyon sokat gondolunk rád, bízunk a mielőbbi felépülésedben, azt remélve, hogy minél előbb valamelyik tánccsoportban ropod velünk. Várjuk a minél több jó hírt rólad:-)

      Jojó&András

    • Hello Peti!
      Mi is rengeteget gondolunk rád és imádkozunk érted! Fantasztikus, hogy Lindában ilyen társad van, nála nagyobb segítséged nem is lehetne! Az utolsó levélváltásunkban annyit írtál, hogy „lesz ez még jobb is, ha végre lesz egyfolytában 3 napnál több időm hullámlovagolni”-így kommentáltad a rólad készült francia szörfös képeket. Üzenjük, hogy bizony, leszel te még ügyesebb szörfös! Hajrá, gyógyulásra fel!Szeretetteljes karácsonyt nektek! Zsóka&Miki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .