Itt a Jeszi… azt hiszem, ideje nekem is hozzászólnom… Nehéz helyzetekben, szenvedések közepette vagy csak általában balszerencsés pillanatokban, hajlamosak vagyunk megkérdezni: „miért?”, mit tettünk, hogy a sorsnak büntetnie kelljen?Megkérdőjelezzük nem csak Isten jóságát, de akár még puszta létezését is: ha ő vigyáz a ránk, hogyan engedheti meg a világban a fájdalmat (fizikai, lelki, stb. természetűt egyaránt)… A „Narnia Krónikái” c. könyv- és most már filmsorozat írója, C.S. Lewis, aki egyébként keresztény teológus is volt, kitűnő filozófiai értekezést ad minderről „The Problem Of Pain” („A fájdalom”, ford. Lukács László) című művében. Nem egy könnyed ponyvaregény, de érdemes lehet elolvasni, különösen azoknak, akik közel állnak Petihez – s talán egyszer, nemsokára majd Neki magának is… De visszatérve a jelen valóság „birodalmába”, a nehéz helyzetekben a hitehagyottság, kétkedés fázisa után általában vigaszt, magyarázatot keresünk, s találunk sokszor abban, hogy nyugtatjuk magunkat. Hogy Isten a legjobbakat teszi ki a legnagyobb próbáknak; hogy csak az arra érdemeseknek mutatja meg a helyes utat, ami azonban sokszor a legnagyobb megrázkódtatásokon át vezet; hogy épp legodaadóbb híveinek kell szenvedést, próbatételeket kiállnia, stb. S valamelyest tényleg így is van. Ha belegondolunk, minden idők legnagyobb szenvedését saját fiának, Jézusnak kellett átélnie, Júdás árulásától kezdve egészen a kereszthalálig. De mindennek az áldozatnak célja volt – az eredmény 2000 évvel később nagyon világosan látszik. Ahogy Jézus megpróbáltatásainak hihetetlen erejű formáló hatása volt környezetére (és persze utána az egész történelemre), úgy nem lehet nem észrevenni valami hasonlót Péter esetében. Peti jó ember, azt hiszem, ebben egyikünk sem kételkedik. Hogy a legjobb-e köztünk, azt nem állíthatjuk, de az ellenkezőjét sem. Mindannyian a magunk emberi gyarlóságaival születünk és élünk, s ezeken próbálunk túllépni, s sokszor épp valamilyen megpróbáltatás az, ami a legjobban segít ebben minket, s ezek a megpróbáltatások részei az isteni gondviselésnek, tervnek, amely mindannyiunk számára létezik. S mindez persze igaz a hozzátartozókra, szerettekre is, mindazokra, akik közel állnak – ez esetben Péterhez. A megpróbáltatások hasonlóan súlyosak a családra, barátokra, üzlettársakra nézve is, a szülőkre és Lindára még fokozottabban. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kiemelkedően közel állnék akár Lindához, a családhoz, vagy Zarándhoz, vagy hogy különösebben mélyen, jól ismerném akár őket, akár Pétert, de így, a baleset óta eltelt két hónap perspektívájából nézve nagyon egyértelműen látszik mindez. S a két hónap kellett is ahhoz, hogy az első sokkhatásokon (és az életveszélyen) túllépve, már itthon, konszolidálódó környezetben, immáron telve bizakodással, megpróbálhatjuk megkeresni a miérteket, a szenvedés értelmét, és észrevenni azt a bizonyos isteni tervet. Azt hiszem, mindannyiunk számára bámulatos az a fantasztikus odaadás, kitartás, optimista segítségnyújtás, amivel Linda viseltetik Peti iránt, és az a példás helytállás, amelyet Zaránd mutat a felelősség eddig megosztott, most szinte kizárólag rá nehezedő dimenziójában. Elmondhatjuk, hogy mindketten csillagos ötösre vizsgáztak mindezekből, és persze válságkezelésből, s bizonyára mindkettőjük szellemi, emberi fejlődésének ez nagyon fontos állomása, karmikus „utazásuk” egyik meghatározó momentuma. Péter, már most óriási hatással voltál környezetedre, s még messze nincs vége az útnak! Nincs vége, mert láthatjuk, hogy Peti rálépett, és nem kérdés, nagyon is végig fog menni rajta! Az a fantasztikus akaraterő, elszántság, amit egyelőre csak közvetett elbeszélésekből, de remélhetőleg hamarosan személyesen is tapasztalhatok, egészen kivételes, de ugyanakkor teljesen egybe is vág azzal a Csaba Péterrel, akit eddig is ismertünk. De most, egy nagyon mély gödörből az emelkedőn rohanó léptekkel kapaszkodva fölfelé, a mélység megismerése után a magasság is egészen más minőséget kap majd, s Péter is egy összehasonlíthatatlanul teljesebb, régi önmagát megőrző, de újabb, eddig soha nem látott kvalitásokat felmutató személyiségként lesz újra barátunk, társunk, s meghatározó, vezető egyénisége nem csak a „kite-os társadalomnak”, de egész tágabb környezetének. Nagyon várjuk már, s legyünk nyugodtak, jóval hamarabb be fog következni, mint bármelyikünk is számított volna rá. Akkor majd szeretném, ha egyszer, valahol, egy nagy közös imában adnánk hálát Istennek, Jézusnak mindezért. Addig is persze, ki-ki meditáljon, csakrázzon, energiaküldözgessen, stb., stb., kedvére önállóan – ártani ezek sem ártanak. J  

Itt a Jeszi… azt hiszem, ideje nekem is hozzászólnom… Nehéz helyzetekben, szenvedések közepette vagy csak általában balszerencsés pillanatokban, hajlamosak vagyunk megkérdezni: „miért?”, mit tettünk, hogy a sorsnak büntetnie kelljen?Megkérdőjelezzük nem csak Isten jóságát, de akár még puszta létezését is: ha ő vigyáz a ránk, hogyan engedheti meg a világban a fájdalmat (fizikai, lelki, stb. természetűt egyaránt)… A „Narnia Krónikái” c. könyv- és most már filmsorozat írója, C.S. Lewis, aki egyébként keresztény teológus is volt, kitűnő filozófiai értekezést ad minderről „The Problem Of Pain” („A fájdalom”, ford. Lukács László) című művében. Nem egy könnyed ponyvaregény, de érdemes lehet elolvasni, különösen azoknak, akik közel állnak Petihez – s talán egyszer, nemsokára majd Neki magának is… De visszatérve a jelen valóság „birodalmába”, a nehéz helyzetekben a hitehagyottság, kétkedés fázisa után általában vigaszt, magyarázatot keresünk, s találunk sokszor abban, hogy nyugtatjuk magunkat. Hogy Isten a legjobbakat teszi ki a legnagyobb próbáknak; hogy csak az arra érdemeseknek mutatja meg a helyes utat, ami azonban sokszor a legnagyobb megrázkódtatásokon át vezet; hogy épp legodaadóbb híveinek kell szenvedést, próbatételeket kiállnia, stb. S valamelyest tényleg így is van. Ha belegondolunk, minden idők legnagyobb szenvedését saját fiának, Jézusnak kellett átélnie, Júdás árulásától kezdve egészen a kereszthalálig. De mindennek az áldozatnak célja volt – az eredmény 2000 évvel később nagyon világosan látszik. Ahogy Jézus megpróbáltatásainak hihetetlen erejű formáló hatása volt környezetére (és persze utána az egész történelemre), úgy nem lehet nem észrevenni valami hasonlót Péter esetében. Peti jó ember, azt hiszem, ebben egyikünk sem kételkedik. Hogy a legjobb-e köztünk, azt nem állíthatjuk, de az ellenkezőjét sem. Mindannyian a magunk emberi gyarlóságaival születünk és élünk, s ezeken próbálunk túllépni, s sokszor épp valamilyen megpróbáltatás az, ami a legjobban segít ebben minket, s ezek a megpróbáltatások részei az isteni gondviselésnek, tervnek, amely mindannyiunk számára létezik. S mindez persze igaz a hozzátartozókra, szerettekre is, mindazokra, akik közel állnak – ez esetben Péterhez. A megpróbáltatások hasonlóan súlyosak a családra, barátokra, üzlettársakra nézve is, a szülőkre és Lindára még fokozottabban. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kiemelkedően közel állnék akár Lindához, a családhoz, vagy Zarándhoz, vagy hogy különösebben mélyen, jól ismerném akár őket, akár Pétert, de így, a baleset óta eltelt két hónap perspektívájából nézve nagyon egyértelműen látszik mindez. S a két hónap kellett is ahhoz, hogy az első sokkhatásokon (és az életveszélyen) túllépve, már itthon, konszolidálódó környezetben, immáron telve bizakodással, megpróbálhatjuk megkeresni a miérteket, a szenvedés értelmét, és észrevenni azt a bizonyos isteni tervet. Azt hiszem, mindannyiunk számára bámulatos az a fantasztikus odaadás, kitartás, optimista segítségnyújtás, amivel Linda viseltetik Peti iránt, és az a példás helytállás, amelyet Zaránd mutat a felelősség eddig megosztott, most szinte kizárólag rá nehezedő dimenziójában. Elmondhatjuk, hogy mindketten csillagos ötösre vizsgáztak mindezekből, és persze válságkezelésből, s bizonyára mindkettőjük szellemi, emberi fejlődésének ez nagyon fontos állomása, karmikus „utazásuk” egyik meghatározó momentuma. Péter, már most óriási hatással voltál környezetedre, s még messze nincs vége az útnak! Nincs vége, mert láthatjuk, hogy Peti rálépett, és nem kérdés, nagyon is végig fog menni rajta! Az a fantasztikus akaraterő, elszántság, amit egyelőre csak közvetett elbeszélésekből, de remélhetőleg hamarosan személyesen is tapasztalhatok, egészen kivételes, de ugyanakkor teljesen egybe is vág azzal a Csaba Péterrel, akit eddig is ismertünk. De most, egy nagyon mély gödörből az emelkedőn rohanó léptekkel kapaszkodva fölfelé, a mélység megismerése után a magasság is egészen más minőséget kap majd, s Péter is egy összehasonlíthatatlanul teljesebb, régi önmagát megőrző, de újabb, eddig soha nem látott kvalitásokat felmutató személyiségként lesz újra barátunk, társunk, s meghatározó, vezető egyénisége nem csak a „kite-os társadalomnak”, de egész tágabb környezetének. Nagyon várjuk már, s legyünk nyugodtak, jóval hamarabb be fog következni, mint bármelyikünk is számított volna rá. Akkor majd szeretném, ha egyszer, valahol, egy nagy közös imában adnánk hálát Istennek, Jézusnak mindezért. Addig is persze, ki-ki meditáljon, csakrázzon, energiaküldözgessen, stb., stb., kedvére önállóan – ártani ezek sem ártanak. J  

Itt a Jeszi, azt hiszem, ideje nekem is hozzászólnom…

Nehéz helyzetekben, szenvedések közepette vagy csak általában balszerencsés pillanatokban, hajlamosak vagyunk megkérdezni: „miért?”, mit tettünk, hogy a sorsnak büntetnie kelljen?Megkérdőjelezzük nem csak Isten jóságát, de akár még puszta létezését is: ha ő vigyáz a ránk, hogyan engedheti meg a világban a fájdalmat (fizikai, lelki, stb. természetűt egyaránt)… A „Narnia Krónikái” c. könyv- és most már filmsorozat írója, C.S. Lewis, aki egyébként keresztény teológus is volt, kitűnő filozófiai értekezést ad minderről „The Problem Of Pain” („A fájdalom”, ford. Lukács László) című művében. Nem egy könnyed ponyvaregény, de érdemes lehet elolvasni, különösen azoknak, akik közel állnak Petihez – s talán egyszer, nemsokára majd Neki magának is…

De visszatérve a jelen valóság „birodalmába”, a nehéz helyzetekben a hitehagyottság, kétkedés fázisa után általában vigaszt, magyarázatot keresünk, s találunk sokszor abban, hogy nyugtatjuk magunkat. Hogy Isten a legjobbakat teszi ki a legnagyobb próbáknak; hogy csak az arra érdemeseknek mutatja meg a helyes utat, ami azonban sokszor a legnagyobb megrázkódtatásokon át vezet; hogy épp legodaadóbb híveinek kell szenvedést, próbatételeket kiállnia, stb. S valamelyest tényleg így is van. Ha belegondolunk, minden idők legnagyobb szenvedését saját fiának, Jézusnak kellett átélnie, Júdás árulásától kezdve egészen a kereszthalálig. De mindennek az áldozatnak célja volt – az eredmény 2000 évvel később nagyon világosan látszik.

Ahogy Jézus megpróbáltatásainak hihetetlen erejű formáló hatása volt környezetére (és persze utána az egész történelemre), úgy nem lehet nem észrevenni valami hasonlót Péter esetében.

Peti jó ember, azt hiszem, ebben egyikünk sem kételkedik. Hogy a legjobb-e köztünk, azt nem állíthatjuk, de az ellenkezőjét sem. Mindannyian a magunk emberi gyarlóságaival születünk és élünk, s ezeken próbálunk túllépni, s sokszor épp valamilyen megpróbáltatás az, ami a legjobban segít ebben minket, s ezek a megpróbáltatások részei az isteni gondviselésnek, tervnek, amely mindannyiunk számára létezik.

S mindez persze igaz a hozzátartozókra, szerettekre is, mindazokra, akik közel állnak – ez esetben Péterhez. A megpróbáltatások hasonlóan súlyosak a családra, barátokra, üzlettársakra nézve is, a szülőkre és Lindára még fokozottabban.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kiemelkedően közel állnék akár Lindához, a családhoz, vagy Zarándhoz, vagy hogy különösebben mélyen, jól ismerném akár őket, akár Pétert, de így, a baleset óta eltelt két hónap perspektívájából nézve nagyon egyértelműen látszik mindez. S a két hónap kellett is ahhoz, hogy az első sokkhatásokon (és az életveszélyen) túllépve, már itthon, konszolidálódó környezetben, immáron telve bizakodással, megpróbálhatjuk megkeresni a miérteket, a szenvedés értelmét, és észrevenni azt a bizonyos isteni tervet.

Azt hiszem, mindannyiunk számára bámulatos az a fantasztikus odaadás, kitartás, optimista segítségnyújtás, amivel Linda viseltetik Peti iránt, és az a példás helytállás, amelyet Zaránd mutat a felelősség eddig megosztott, most szinte kizárólag rá nehezedő dimenziójában. Elmondhatjuk, hogy mindketten csillagos ötösre vizsgáztak mindezekből, és persze válságkezelésből, s bizonyára mindkettőjük szellemi, emberi fejlődésének ez nagyon fontos állomása, karmikus „utazásuk” egyik meghatározó momentuma. Péter, már most óriási hatással voltál környezetedre, s még messze nincs vége az útnak!

Nincs vége, mert láthatjuk, hogy Peti rálépett, és nem kérdés, nagyon is végig fog menni rajta! Az a fantasztikus akaraterő, elszántság, amit egyelőre csak közvetett elbeszélésekből, de remélhetőleg hamarosan személyesen is tapasztalhatok, egészen kivételes, de ugyanakkor teljesen egybe is vág azzal a Csaba Péterrel, akit eddig is ismertünk. De most, egy nagyon mély gödörből az emelkedőn rohanó léptekkel kapaszkodva fölfelé, a mélység megismerése után a magasság is egészen más minőséget kap majd, s Péter is egy összehasonlíthatatlanul teljesebb, régi önmagát megőrző, de újabb, eddig soha nem látott kvalitásokat felmutató személyiségként lesz újra barátunk, társunk, s meghatározó, vezető egyénisége nem csak a „kite-os társadalomnak”, de egész tágabb környezetének.

Nagyon várjuk már, s legyünk nyugodtak, jóval hamarabb be fog következni, mint bármelyikünk is számított volna rá. Akkor majd szeretném, ha egyszer, valahol, egy nagy közös imában adnánk hálát Istennek, Jézusnak mindezért.

Addig is persze, ki-ki meditáljon, csakrázzon, energiaküldözgessen, stb., stb., kedvére önállóan – ártani ezek sem ártanak. J

Itt a Jeszi, azt hiszem, ideje nekem is hozzászólnom…

Nehéz helyzetekben, szenvedések közepette vagy csak általában balszerencsés pillanatokban, hajlamosak vagyunk megkérdezni: „miért?”, mit tettünk, hogy a sorsnak büntetnie kelljen?Megkérdőjelezzük nem csak Isten jóságát, de akár még puszta létezését is: ha ő vigyáz a ránk, hogyan engedheti meg a világban a fájdalmat (fizikai, lelki, stb. természetűt egyaránt)… A „Narnia Krónikái” c. könyv- és most már filmsorozat írója, C.S. Lewis, aki egyébként keresztény teológus is volt, kitűnő filozófiai értekezést ad minderről „The Problem Of Pain” („A fájdalom”, ford. Lukács László) című művében. Nem egy könnyed ponyvaregény, de érdemes lehet elolvasni, különösen azoknak, akik közel állnak Petihez – s talán egyszer, nemsokára majd Neki magának is…

De visszatérve a jelen valóság „birodalmába”, a nehéz helyzetekben a hitehagyottság, kétkedés fázisa után általában vigaszt, magyarázatot keresünk, s találunk sokszor abban, hogy nyugtatjuk magunkat. Hogy Isten a legjobbakat teszi ki a legnagyobb próbáknak; hogy csak az arra érdemeseknek mutatja meg a helyes utat, ami azonban sokszor a legnagyobb megrázkódtatásokon át vezet; hogy épp legodaadóbb híveinek kell szenvedést, próbatételeket kiállnia, stb. S valamelyest tényleg így is van. Ha belegondolunk, minden idők legnagyobb szenvedését saját fiának, Jézusnak kellett átélnie, Júdás árulásától kezdve egészen a kereszthalálig. De mindennek az áldozatnak célja volt – az eredmény 2000 évvel később nagyon világosan látszik.

Ahogy Jézus megpróbáltatásainak hihetetlen erejű formáló hatása volt környezetére (és persze utána az egész történelemre), úgy nem lehet nem észrevenni valami hasonlót Péter esetében.

Peti jó ember, azt hiszem, ebben egyikünk sem kételkedik. Hogy a legjobb-e köztünk, azt nem állíthatjuk, de az ellenkezőjét sem. Mindannyian a magunk emberi gyarlóságaival születünk és élünk, s ezeken próbálunk túllépni, s sokszor épp valamilyen megpróbáltatás az, ami a legjobban segít ebben minket, s ezek a megpróbáltatások részei az isteni gondviselésnek, tervnek, amely mindannyiunk számára létezik.

S mindez persze igaz a hozzátartozókra, szerettekre is, mindazokra, akik közel állnak – ez esetben Péterhez. A megpróbáltatások hasonlóan súlyosak a családra, barátokra, üzlettársakra nézve is, a szülőkre és Lindára még fokozottabban.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kiemelkedően közel állnék akár Lindához, a családhoz, vagy Zarándhoz, vagy hogy különösebben mélyen, jól ismerném akár őket, akár Pétert, de így, a baleset óta eltelt két hónap perspektívájából nézve nagyon egyértelműen látszik mindez. S a két hónap kellett is ahhoz, hogy az első sokkhatásokon (és az életveszélyen) túllépve, már itthon, konszolidálódó környezetben, immáron telve bizakodással, megpróbálhatjuk megkeresni a miérteket, a szenvedés értelmét, és észrevenni azt a bizonyos isteni tervet.

Azt hiszem, mindannyiunk számára bámulatos az a fantasztikus odaadás, kitartás, optimista segítségnyújtás, amivel Linda viseltetik Peti iránt, és az a példás helytállás, amelyet Zaránd mutat a felelősség eddig megosztott, most szinte kizárólag rá nehezedő dimenziójában. Elmondhatjuk, hogy mindketten csillagos ötösre vizsgáztak mindezekből, és persze válságkezelésből, s bizonyára mindkettőjük szellemi, emberi fejlődésének ez nagyon fontos állomása, karmikus „utazásuk” egyik meghatározó momentuma. Péter, már most óriási hatással voltál környezetedre, s még messze nincs vége az útnak!

Nincs vége, mert láthatjuk, hogy Peti rálépett, és nem kérdés, nagyon is végig fog menni rajta! Az a fantasztikus akaraterő, elszántság, amit egyelőre csak közvetett elbeszélésekből, de remélhetőleg hamarosan személyesen is tapasztalhatok, egészen kivételes, de ugyanakkor teljesen egybe is vág azzal a Csaba Péterrel, akit eddig is ismertünk. De most, egy nagyon mély gödörből az emelkedőn rohanó léptekkel kapaszkodva fölfelé, a mélység megismerése után a magasság is egészen más minőséget kap majd, s Péter is egy összehasonlíthatatlanul teljesebb, régi önmagát megőrző, de újabb, eddig soha nem látott kvalitásokat felmutató személyiségként lesz újra barátunk, társunk, s meghatározó, vezető egyénisége nem csak a „kite-os társadalomnak”, de egész tágabb környezetének.

Nagyon várjuk már, s legyünk nyugodtak, jóval hamarabb be fog következni, mint bármelyikünk is számított volna rá. Akkor majd szeretném, ha egyszer, valahol, egy nagy közös imában adnánk hálát Istennek, Jézusnak mindezért.

Addig is persze, ki-ki meditáljon, csakrázzon, energiaküldözgessen, stb., stb., kedvére önállóan – ártani ezek sem ártanak. J

OLLYAN JÓ NAPUNK VOLT MA!

Petinek ma nagyon sűrű napja volt, tele foglalkozásokkal: logopédia, zeneterápia, gyógytorna… és ennek megfelelően annál több sikerélménye!
Az egyetlen hiányzó részlet a séta volt, mivel még nem elég erősek az izmok Peti csípője környékén és ezért csak heti 2-3 alkalom a megengedett! Ilyen nap lesz a holnapi is! 🙂
De azért a tornán villoghatott az erejével és kitartásával.
Azt már nem is részletezem milyen ügyesen énekli most már velünk az ismert dalokat, mondja az esti imát és fejezi be a közmondásokat.A hétvégén párszor még az is előfordult, hogy magáról megfeledkezve kicsusszant egy azelőtt nem hallott, nem gyakorolt szó-kifejezés, mint pl „háromezerötszáz” egy számla láttán, vagy a nem túl sikeres gyakorlás után egy „elfelejtettem”… Na ilyenkor majd lefordulunk a székről meglepetésünkben és természetesen a következő pillanatban óriási újjongásban tör ki a család!

Emellett ma rengeteget viccelődtünk is, a nővért a pultban egy dögös „Helloooo…”-val köszöntötte, Gábor bátyónak pedig csípőre tett kézzel reklamált, amikor ő egy röpke félórai látogatás után távozni készült!

Peti ma végigsétált a kórház folyosóján! (no comment…:))

Kedves Blog Olvasók!

Olyan régóta akarok már írni, de erre igazán nagyszerű alkalom a mai, amikor is a baleset óta először Petit hazavihetjük hétvégére! Azt hiszem ez híven tükrözi, hogy milyen rohamos léptekkel javul!

Ez a hét sem múlt el csodák nélkül, szerdán voltam olyan szerencsés, hogy részt vehettem a logopédiai foglalkozáson, és ott minden kimondott szót lejegyzett a doktornő. Az óra végére 3 A4-es lap gyűlt össze, és köztük jópár teljesen új betűket tartalmazott.

A legérdekesebb mégis az, amikor Petiből öntudatlanul bukkannak ki szavak, mint pl: "nem igaz…" " nem kell"  "de jo"…

Aztán amikor arra kérem ismételje meg, már nem mindig sikerül… 🙂

Ennek a sok jó hírnek az ellenére még  egy kis türelmet szeretnék kérni a látogatni vágyóktól.

Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kérdezném meg a Petit, jöhetnek-e hozzá barátok, de egyrészt fárasztják ezek a látogatások, másrészt kicsit úgy érzem tart is a viszontlátásoktól.

Jelentkezünk még további fejleményekkel, és még sokszor köszönjük a jókívánságokat!!!

Csaba László:
2009. 01. 20. 10:32

A blog olvasóinak!
Azon szerencsések közé tartozom,akik
bemehetnek a Petihez és így tevőlegesen is hozzájárulhatok a
gyógyulásához. Tornáztatom, masszirozom. Nagyon jó foglalkozni vele,
tele van akarattal, kitartással és iszonyatosan küzd a gyógyulásáért.
Naponta új csodákra képes és ez nekem, nekünk is óriási sikerélményt és
reményt ad. Sokszor számomra megmagyárazhatatlan dolgokat csinál.Pl.
szoktam "állítani". Eleinte fogtam, de most már csak biztosítás miatt
vagyok mellette, ő támaszkodik(egyre kevesebbet) a vállamra. Pár nappal
ezelött mondtam neki, hogy most forduljon el úgy 90°-ot. A maga modján
ezt megcsinálta, majd mikor jött a Linda és ezt neki is beakartuk
mutatni, akkor a fordulás közben az úgy 30-40 cm-re lévő lábamba a jobb
lábával jól bokán rúgott. Persze viccesre vettük a dolgot és nagy
röhögés közben mondtam neki, hogy nyugodtan rugdoshat, ha ez a
gyógyulását segíti. A másik megmagyarázhatatlan eset az volt, amikor
"fejreállított bicikli"-vel gyakoroltunk. Ezt kézzel lehet hajtani. A
jobb kezét én fogtam a pedálhoz és így tekertünk 3×100-at. A legvégén
amikor levettem a jobb kezét a pedálról megfogta a kezemet és
"leszkanderozott" (készülj Édes Laci!) vagy pl. Anikó által leírt
lábemelés is egy csoda volt.Előtte ezt a gyakorlatot, csak óriási
energia befektetéssel csinálta, aztán meg, teljesen váratlanul
erőlködés nélkül jó magasra fölemelte a jobb lábát és ide oda mozgatta.
Várjuk az új csodákat.
Hajra Peti, csak így tovább!!!
Csaba Laci

Csaba Aniko:
2009. 01. 18. 20:42

Állandóan az jár a fejemben, hogy épp egy hónapja érkeztünk haza Brazíliából!
Nagyon
hosszú, fárasztó, gyötrelmes utazás után a Traumatológián landoltunk,
telve kétségekkel, rengeteg félelemmel, hogyan is lesz tovább? Milyen
lesz a találkozás az otthon maradottakkal?
Azóta hihetetlen sok jó dolog történt Petivel és velünk, töretlen a fejlődés, minden napra jut valami öröm, haladás!
Akkoriban
csak vágytam rá, hogy végre mindenfajta gép nélkül lássam a Kisfiamat!
Nagyon távolinak tűnt, hogy elmaradhat a szonda és valamikor is jóízűen
fog a főztömből enni! És még sok egyéb „apróság”! Ezek ma, ha
felidézem, már nagyon távoli dolgok. Hihetetlen, hogy csak egy hónap
telt el! Természetessé vált, hogy minden nap viszünk valami otthoni
elemózsiát, amit egyedül eszik meg, egyre önállóbban mozog, és haladunk
a hangképzéssel is! Pénteken már szótagokkal – ma-ma, pa-pa – várt
minket, és tegnap, amikor Linda megérkezett, VAÚÚ volt a Peti
reakciója! Ma délelőtt, a masszírozás után egészen magasra felemelte a
jobb lábát!
Ha el vagyok keseredve, csak fel kell lapoznom az
általam vezetett „napról napra” című esemény naptárat, és ismét erőt
ad, hogy honnan hová jutottunk az eddig eltelt nem is hosszú időszak
alatt!
Köszönet a vele foglalkozóknak (Lantos főorvosnőnek, Dr.
Szentkuti-Kiss Katalinnak, Gacsal Csabának, a nővéreknek – elnézést, ha
valaki kimaradt a felsorolásból, de még nem találkoztunk mindenkivel
személyesen – Mészáros Évának, aki rendszeresen látogatja. Nagyon sokat
haladt, mióta Budakeszin van! És persze köszönet a Csaba Lacinak, aki
minden nap jön rendületlenül, és masszírozza alaposan, türelmesen, amit
Péter nagyon vár és élvez!

Olvasom, hogy sokan szeretnétek bejönni Péterhez, de még egy kis
türelmet kérünk! A foglalkozások nagyon kifárasztják, szüksége van
pihenésre, feltöltődésre, hogy napról – napra teljesíteni tudjon. A
jelenleg Pétert látogató nagyon szűk kör minden nap egyeztet,
időbeosztást készít, hogy ki mikor megy be hozzá! Ígérem, szólni
fogunk, ha eljön az ideje!

Nem tagadhatom, hogy vannak nehézségeink is, hiszen Péter most már
nagyon sok mindenre emlékszik, van akarata, szeretne dolgokat kérni
tőlünk, de nagyon nagy türelemre van szüksége, mert eszköze szinte alig
van még, amellyel kommunikálhat velünk, így nehezen tudja megértetni,
mit is szeretne, mire van szüksége!

Az elmúlt héten Linda újabb feladatot küldött Londonba, nem is
tudom, mikor tudott időt szakítani az elkészítésére! Sajnos én csak
nagyon nehezen tudok neki állni dolgozni, eltűnt belőlem a lendület –
remélem csak átmenetileg – pedig szorít a határidő!

Sokan imádkoztak velünk csütörtökön este, köszönet érte. Biztos
vagyok benne, hogy a pénteki nap eredményei, a szótagok kimondása
emiatt következett be!
Tegnap délután Péternél járt Hares és Lia is, akiknek a látogatását már nagyon várta.

Köszönjük Frenyó Doktornak a mai látogatást!!!
Hála Neki, Petit mosolyogva hagytuk ma a kórházban, pedig ma nem volt a legvidámabb. A Doktor Úrnak büszkén mutathatta az elmúlt 2 hét változásait, az őt aggasztó problémákkal kapcsolatban pedig kicsit megnyugodott.

Még egy hir: csütörtök este 7-től Berni és Csapcse egy baráti zártkörű energiafeltöltő programot szervez, melynek soran Petinek adnak Deekshát (szanszkrittül áldást). A meditáció körülbelül 2-3 órán keresztül tart majd. Aki kicsit is fogékony erre, vagy szokott imádkozni, kérem, hogy ebben az idő intervallumban tegye meg, hogy gondol Petire. Minél többen vagyunk annál jobb!

Milyen jó, hogy az előző bejegyzésnél így fogalmaztam: Peti meg tudta mozdítani "az idáig mozdulatlan oldalát". Frenyó Doktor is ezt emelte ki amikor a büszke Apuka csütörtök este a nagy hírrel felhívta, és tényleg: másnap már a jobb karja is megmozdult, méghozzá DIREKT! (Lehet, hogy esetlenül hangzik ez a "direkt" szó így a mondat végén, de azt biztos nem mindenki tudja,hogy Peti karja már idáig is mozgott ásításkor, maszírozáskor, de ilyenkor nem lehettünk abban biztosak, hogy ezek nem csak reflexek-e. Pénteken aztán világosan kiderült, hogy bár óriási erőlködések közepette, de igenis a Peti mozgatja a karját is!:)) Persze mostanra már teljesen egyedül változtatja a helyét az ágy és tolókocsi között, sőt, ma búcsúzáskor lekísért a bejárathoz, és integetett, hogy jó most már mehetek, majd ő visszamegy egyedül! Szemmel látható a változás nap mint nap.

Már 2 napja akartam írni a sok jó barátnak, akik egy gyönyörű albummal és fenséges rakott palacsintával készültek Petinek meglepetésül. Minden nap előkerül a könyv, és azt hiszem nyugodt szívvel írhatom Peti nevében is, hogy nagyon nagyon tetszett és meghatott minket ez a figyelmesség! KÖSZÖNJÜK!!

Bár azt "ígértem" nem fogom mindennap frissíteni a blogot, a mai nap annyira különleges – több okból is – , hogy muszáj volt írjak!

Először is pontosan ma egy hónapja, hogy Peti felébredt… Már ez önmagában elegendő okot adna az ünneplésre, de amikor ma bementem hozzá, tőle szokatlan módon a tolószékben várt és izgatottan magyarázni kezdett valamit a jobb lábáról. "Kisebb" barkóbázás után kiderült, hogy ma végre megmozdult a jobb lába!!! Később lefekvéskor meg is mutatta nekünk: csípőből tudta forgatni az idáig mozdulatlan oldalát! Az egész napunkat áthatotta ez a sikerélmény, Peti pedig egyenesen sugárzott. 🙂

Elkezdődött a kemény munka a Budakeszi Rehabilitációs Intézetben!

Petit ma is reggeltől délután 2-ig maszírozták, álltatták egy speciális szerkezet segítségével (25 percen keresztül!), megvolt neki a heti zeneterápia, és végül a keddenkénti közös játékról sem maradt le, pedig eredetileg csak nézőként volt jelen. Csak mellékesen hadd tegyem hozzá, hogy az ő csapata nyert 11:6-ra! 😉

Avval hogy beindul az élet a kórházban, egyfajta állandóság jön létre Peti életében. Pontos órarend szerint telnek majd a napjai, és bár minden napra jutott idáig is valami jó hír, és biztosan így lesz ezután is, tudomásul kell vennünk mindannyiunknak, hogy ez egy nagyon hosszú út lesz a célig.  Ezért előre is elnézést kérek, ha nem frissítem a blogot napi rendszerességgel, természetesen bármi fontos előrelépés lesz, azt mindenképp megosztjuk Veletek!

Tartsuk a lelket Petiben és egymásban, a blogot folyamatosan mutatom neki, és az üzeneteket már lassan egyedül tudja elolvasni, úgyhogy hajrá!!!

Ezt a bejegyzést Anikó irta a komment részbe, de annál sokkal nagyobb
figyelmet érdemel!

"Kedves Olvasók, először is kicsit helyesbítek.A Reményik verset egy
barátunk küldte jókívánságként, én csak "felhasználtam".

Szépen
kezdődött számunkra az év. Úgy látjuk, Petinek javára vált a pár napos
nyugalom. Megszoktuk, megszerettük a gyönyörű új környezetet.
Megismertük a nővéreket és ők is megismerték Petit, így talán könnyebb
lesz az átállás az elkövetkező "munkás" időszakra.
És persze minden napra kaptunk valami szép ajándékot Petitől.

Folyamatosan bővül az általam vezetett "eseménynaptár". Nem csak a
tudása gyarapszik, hanem feltölt minket az a hihetetlenül sok szeretet,
gyöngédség, amelyet az együtt töltött időben kapunk tőle."

Kiegészitésül még hadd dicsekedjek, hogy Peti repertoárja tovább bővült
az "m" és "b" hangokkal! Amúgy holnaptól megint újabb fejezethez
érkezünk, amikor is megtelik a rehabilitációs osztály és lényegesen
bővül a foglalkozások száma! Már alig vártuk, hogy eljöjjön ez az
időszak!!!

Ezt a bejegyzést Anikó irta a komment részbe, de annál sokkal nagyobb figyelmet érdemel!

„Kedves Olvasók,
először is kicsit helyesbítek. A Reményik verset egy barátunk küldte jókívánságként, én csak „felhasználtam”.
Szépen kezdődött számunkra az év. Úgy látjuk, Petinek javára vált a pár napos nyugalom. Megszoktuk, megszerettük a gyönyörű új környezetet. Megismertük a nővéreket és ők is megismerték Petit, így talán könnyebb lesz az átállás az elkövetkező „munkás” időszakra.

És persze minden napra kaptunk valami szép ajándékot Petitől. Folyamatosan bővül az általam vezetett „eseménynaptár”.
Nem csak a tudása gyarapszik, hanem feltölt minket az a hihetetlenül sok szeretet, gyöngédség, amelyet az együtt töltött időben kapunk tőle.”

Kiegészitésül még hadd dicsekedjek, hogy Peti repertoárja tovább bővült az „m” és „b” hangokkal! Amúgy holnaptól megint újabb fejezethez érkezünk, amikor is megtelik a rehabilitációs osztály és lényegesen bővül a foglalkozások száma! Már alig vártuk, hogy eljöjjön ez az időszak!!!

"Ó, Isten, teremts hát a semmiből
Új esztendőt nekünk,
Fehér lapot, hogy írjuk végre rá
Igaz történetünk':
A szeretet s a jóság álmait.
Hogy akarhassuk, amit szeretünk
S váljék valóra, amit akarunk(…)"

Reményik Sándor 1920 Szilveszteréből való soraival köszöntött minket ma reggel Anikó, de az egyik kívánságunkat végül Peti váltotta valóra: ma végre meghallottuk a tisztán zengő (ahogy Brazíliában azt valaki olyan szépen megfogalmazta, mesemondós) hangját! 🙂

Természetesen nem egy "Boldog Új Évet"-tel kezdte, de nekünk az "o", "a", "á" betűk legalább olyan sokat jelentettek! Hogy is kezdődhetne ennél szebben a 2009? Minden napra ennyi csodát kérünk, Peti megdolgozik érte keményen! 

Kedves Blog olvasók!
Valószínűleg ez 2008 utolsó bejegyzése, és nagy reményekkel és elszántsággal indulunk neki a jövő évnek!
Mi látjuk az elszántságot Petiben, és tényleg minden nap egy csoda Vele! Annyi mindent kapunk Tőle és a Gondviseléstől, de azt szeretném tisztázni, hogy ezek a fejlődések bár mérföldkövek az Ő és mi életünkben, hosszú út vezet majd a gyógyuláshoz!
Rengetegen kérdezitek mikor látogathatjátok, s talán ez az időszak hamarosan elérkezik, hisz hétfőtől beindul a nagybetűs Élet, feszített órarend vár Petire és megtelik az osztály. Jelenleg kb. tízen vannak az egész részlegen, és ez a szám jövő héttől megnégyszereződik, nagy lesz a jövés-menés, többet nem óvhatjuk Petit a „külvilág”-tól.
Holnap reggel egy kis különítmény elindul Dobogókőre, Sipi vezényletével, hogy ott magukba szívják a sok-sok pozitív energiát és elmondjanak néhány mantrát Peti egészségéért is. Közben Déván is imádkoznak érte.
De ahogy Anikó is írta pár nappal ezelőtt, szükség van minden szerető gondolatra, ÉS nemsokára, baráti, biztató, POZITIV jelenlétre is!
Kívánok Mindannyiotoknak nagyon boldog szeretetben és egészségben gazdag ÚJ ÉVet! Kívánom, hogy váljon minden álmotok valóra!

Utolsó este a Fiumei úton…
Holnap Peti átkerül Budakeszire, ahol végre elkezdődhet a kemény munka, amit szemmel láthatóan már Ő is alig vár! Napról napra erősebb és ügyesebb, egyre többet iszik, eszik (EGYEDÜL!!) és egyre nehezebben győzzük meg, hogy fogadja el a segítségünket, amikor a felállásról van szó.
Mostanra az itthoni ápolókat is sikerült az ujja köré csavarnia: a napról-napra tapasztalható fejlődés mindenkit sikerélménnyel tölt el, és együtt örülünk minden változásnak.
Ma visszagondoltunk az első napjára itt a Traumatológián, és a különbség megint óriási a 10 nappal ezelőtti állapothoz képest!
Peti ma kapott egy-két különleges látogatót is, a legjobb barátja Pölös, és Dr. Horváth Emília (Lia) személyében, aki kiskora óta ismeri/ kezeli Petit. Velük felidézték a régi emlékeket, előkerültek régi fényképek, történetek.
A holnapi lesz a negyedik helyszín mióta Peti felébredt, de itt remélhetőleg beáll majd egy állandó napi rutin, amit nagyon régóta várunk és borzasztó kíváncsiak vagyunk miből fog állni!

Csaba Laci sorai:

Ezt a levelet, most nektek irom Kedves blog irók, olvasók!
Én minden nap bent vagyok a Petinél, és a magam módján próbálok Neki segiteni. Masszirozom, tornáztatom, labdázom, beszélgetek Vele. Ma -miután kifogytam a feladatokból- az Anikó által „kifénymásolt” blogot mutogattam Neki. Lapozgattam, és mondtam, hogy ki mit irt. Egyszercsak azt vettem észre, hogy sir!!! Nagyon megijedtem, de aztán elkezdtem örülni is, mert éreztem, hogy az általatok beirtak milyen nagy hatással van Rá!! Érzi, hogy – bár nem lehettek vele, mellette- de lélekben vele vagytok!
Köszönöm az irásokat a Peti nevében!!
Ma már hármasban is tudtunk labdázni. Én dobtam (közelről) a Petinek, Ő a Zarándnak, majd visszafelé ugyanigy. És mosolygott!!
Sziasztok: Csaba Laci

A következő bejegyzést Anikó küldi Nektek:

Kedves ismeretlen és ismerős Barátok!
Már napok óta készülök arra, hogy írjak, de nem könnyű, higgyétek el.
Nagyon tisztelem Lindát, hogy ilyen kitartóan vezeti ezt a blogot, tájékoztat Titeket arról, hol tartunk. A dolog kétirányú, mert a sok visszajelzés segít nekünk átvészelni ezt az időszakot.
Mi – Peti szülei – tudtuk, hogy kivételes gyerekeink vannak, és mindig nagyon büszkék voltunk rájuk (de mi elfogultak vagyunk). Borzasztó jó érzés olvasni, hogy ezt Ti is így tapasztaltátok.
Az eltelt csaknem egy hónapban elképzelhetetlenül sok segítséget, támogatást, szeretet kaptunk Tőletek. A gondviselés segített, a bajban szerencsénk is volt mindig, ami túllendített minket egy-egy holtponton.
Braziliában folyamatosan azt kérdezték a klinika dolgozói, hogy bírjuk, milyen nehéz lehet külföldön, egy számunkra idegen ajkú világban végigélni ezt a tragédiát. Őszintén mondom, a felénk áradó szeretet, empátia miatt ez egy pillanatig sem jelentett gondot.
Linda, aki annyi szeretetettel, figyelemmel, türelemmel segíti Petit, ami nem csak a mi iránta érzett szeretetünket és megbecsülésünket erősíti minden pillanatban, de mindenki tiszteletét kivívta Brazíliában és itthon is.
Zaránd, aki folyamatosan a Peti mellett volt kint és itthon is. Tartotta a kapcsolatot a hazai orvosokkal, bonyolította a Kiteline ügyeit. És türelmesen válaszolt a rengeteg telefonra, e-mailre. Kettejüknek köszönhető, hogy a Peti leletei idejében hazakerültek, leleményesen oldották meg a feladatot.
A kapcsolattartás és az otthoni feladatok maradéktalan ellátása hárult Gáborra és Orsira, akiknek nagyon nehéz lehetett messziről várni a híreket. Minden este ott kucorogtak a gép előtt, skype bekapcsolva, hogy „élőben” hallják a híreket!
Nem tudom egyenként felsorolni a barátok, ismerősök nevét, akiknek aggódó szeretét, figyelmét érezzük minden pillanatban. A lista nem teljes, de minden lépcsőfokon épp ott volt egy barát, ismerős, aki továbbegyengette, lendítette Peti sorsát. Kérem, hogy ne bántódjon meg, aki kimarad!
A kezdetektől velünk volt Hares (Harsányi László Dr.) , aki elsőként értesült a bajról, és azóta is rajta tartja a szemét Petin. Frenyó Sándor Dr. barátunk, aki előkészítette Peti fogadását a Traumacenterben, ő műtötte hétfőn és azóta is nap, mint nap érezzük gondoskodó szeretetét, figyelmét. Dr. Vékássy László a logopédus, aki minden nap jön Petivel foglalkozni! Csaba Laci – Peti keresztapja, aki rendületlenül, minden nap átmasszírozza Petit.
És az első esti zökkenő után az itthoni nővérek, orvosok is szeretettel, gondoskodással veszik körül Petit. Budakeszin dolgozik egy gyerekkori barátom, Mészáros Éva, így kezdetben nem csak idegenek lesznek Peti körül.
A kinti agysebész, mikor mondtam, hogy nem tudok aludni, csak zokogok egész éjjel, mindig azt válaszolta, hogy még mennyit fogok sírni ezután, nem is hiszem el. Hát igaza van! Azt is jósolta, hogy új élet kezdődött nemcsak Peti, hanem a környezete, a mi számunkra is, amelyben nagyon sok örömünk lesz, minden apróságnak fogunk tudni örülni. És igaza volt! Átértékelődtek a dolgok, az eltelt idő, különösen az első szörnyű egy hét, amíg Peti életéért imádkoztunk, megváltoztatott mindannyiunkat. Ma már tudjuk, hogy minden apró eredmény mögött milyen erőfeszítés rejlik, és nagyon – nagyon tiszta szívből örülünk ezeknek. Mindenki arra figyelmeztetett, hogy sírni a Peti ágya mellett tilos, de mikor tegnap délután halkan elénekeltük neki a Mennyből az angyalt, és elsírta magát – először a baleset óta – azt egyikünk sem úszta meg könnyek nélkül! És még tartogatott más örömöket is a Szenteste.
Köszönöm még egyszer mindenkinek a segítséget és kérem, hogy továbbra is kövessétek figyelemmel a Peti sorsát! Hosszú út áll előtte, a felépüléshez nagy szüksége lesz barátokra, szeretetre, támogatásra.