Ez a májusi hétvége nyugisabban telt, mint a többi de kellenek is az ilyen lazítós napok a sűrű hétköznapok után!
Azért a vasárnap tartogatott egy nagyon jó kis programot: Asztalos Bence szervezésében összegyűlt a keménymag Etyeken és egy fenséges ebéd keretéig újra találkoztak a barátok!
Peteradmin bejegyzései
Csatlakozom Lindához, most tényleg egy újabb ugrásszerű fejlődést
tapasztalunk Petinél. Hihetetlenül sokat fejlődött a szókincse, szóhasználata.
Sokkal magabiztosabban mond mindent. Azért – egyelőre – még nem
mindig az a szó hagyja el a száját, amit mondani szeretne, amit kigondolt,
továbbra is sok türelemre van szüksége.
A megértésével kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy mindig van logika
abban, amit közölni akar, bármilyen furcsa is néha, amit hallunk, csak rá kell
jönnünk, milyen logikával dolgozik. Újabban úgy próbál segíteni, hogy mondja,
hány betűs szót akarna mondani.
És még valami! Péter olvasni már olvassa a leveleket, üzeneteket, de
válaszolni azért nem tud, mert írni is újra kell tanulnia, és most még nagyon
nagy feladat az olvasás – a válasz kigondolása – megjegyzése és leírása.
Reméljük, ez is nemsokára menni fog!
Ha valaki látogatni szeretné Petit, és éppen nem éri el Lindát –
aki éppen vizsgázik Londonban – keressen minket: Gábor: 20/ 9450 762, Anikó: 20/ 399 2543.
A kommentalokhoz csatlakozva nekunk is nagy orom volt Petert ujra a Surfbeachen latni, legyozve sajat demonjait nagy batorsag kellett ahhoz hogy lejojjon, es ezert meg nagyobb volt a megkonnyebbulus utana.
A hetvege meg rengeteg programot tartogatott, szobaton es vasarnap is voltak uj latogatoi akikkel most talalkozott eloszor Brazilia ota, elobbi Asztalos Bence, utobbi Soma szemelyeben, akitol kapott egy sajat tervezesu nagyon vagany "+++vibes+++" – os polot PEDRO '09 felirattal! 🙂
Voltunk meg moziban, sushizni, vasarnap este hajokazni, es mellette nem maradhattak el az edzesek sem…
Meg hadd tegyem hozza, hogy Peter beszedje egy het alatt oriasit fejlodott, sokkal gazdagabb a szokincse es elkezdett mondatokat mondani.
Ennek kovetkezmenyekepp most hetfon volt eloszor elegedett magaval a logopedia ora utan!!!
Marpedig o sajatmaga legnagyobb kritikusa! :))
Ismét Pedro jelentkezik, bár Linda ír…
Ma végre lementünk a SURFBEACH-re!!! 🙂
Bár a programot egy kis teketória előzte meg, végül jól döntöttünk!
Nagyon jól halad a faház építése, és nagy örömmel láttuk , hogy rengetegen voltak a vízen!!!
Sok régi baráttal most találkoztunk először és talán ezért is tűnt olyan félelmetesnek a mai nap.
Távozáskor viszont nagy kő esett le a szívünkről, mert nagyon nagy szeretettel fogadott minket mindenki és öröm volt látni a Surfbeach újraéledését!
Hétvégén ismét újabb látogatók jönnek, akiket nagyon várunk!
Köszönjük a sok email-t, nagyon jó érzés olvasni őket!
Ciao,
Linda és Pedro
sticónak válaszul, de igazából mindenkinek szól:
Peti email címe ugyanaz, mint volt:
peter@kiteline.hu
Írjatok bátran, mert mindegyiket elolvassa, de válaszolni még sajnos nem fog tudni, evvel kapcsolatban türelmeteket kérjük, reméljük hamarosan eljön az az idő is! 🙂
Lassan egy hete nem írtunk, pedig ez idő alatt is történtek pozitív változások!
Hétvégén Petiék nagy energiagyűjtő hadjáratban voltak: a Pilisben kirándultak, aminek talán eredményeképp vasárnap egy újabb izom indult be Peti lábában! 🙂
Ültünk a teraszon, én épp valami történet mesélésben voltam benne, amikor Peti egyszercsak úgy emelte fel a lábát, ami idáig csak segítséggel ment neki.
Így lopóznak be a csodák mindennapjainkba.
A nyárias időjárás miatt Peti szabadideje nagy részét a parkban tölti és amikor esténként a látogatási idő után telefonál, gyakran még kint ül az egyik padon a kórház előtt.
Egyre több barát jön be hozzá látogatóba, és ő most már egyáltalán nem tiltakozik ezek ellen, sőt nagy szeretettel vár mindenkit!
Mostanában az emailjeit is olvasni szokta, úgyhogy aki akar most már személyesen is írhat neki üzentetet!!! :)))
Csaba Anikó:
Nagyon kellemes, eseménydús
volt a húsvét! „Élménytúrákat” csináltunk, azaz végigjártuk a korábbi
lakhelyeinket, kirándultunk Normafához, és bementünk a Műszaki Egyetemre, az
aulába. A Tartók tanszéken a család két építőmérnöke (Peti és a papája) talált
ismerős tanárokat is. Esténként az e-mailjeit nézegette, végre sikerült
beállítani a levelezőprogramot, így a saját laptopján tudja nézegetni,
olvasgatni a maileket, amikor itthon van.
Ismét tartalmas hetet tudhat
maga mögött Péter. Végre kapott egy egylábú botot, és most azzal gyakorolja a
járást. Azt mondja nagyon fárasztó, de használja rendületlenül! Tegnap már
ezzel sétált ki az egyik pihenőhöz, ott várt minket.
Egyre többen látogatják. A
múlt héten a család mellett Zala András, Dankó Tibi, Pölös, a Gubcsi Család, Zaránd volt bent nála.
Tegnap Kiricsi Jancsi, Gubcsi Lajos és Mélykúti Balázs is megjelentek. Nagyon
örült! Úgy látom, kicsit tart az újabb látogatásoktól, de egyre jobban vágyik
is arra, hogy találkozzon a barátaival.
Csaba Anikó:
Amint az a bejegyzésekből is látszik, ismét mozgalmas
hétvégénk volt. Petivel, a kisbabával és persze a szüleivel voltunk a sas-hegyi
arborétum kilátójánál (részben sétálva, részben kocsival), voltunk
rokonlátogatóban is, és nálunk is voltak vendégek.
Megrázó volt hétfő este, amikor fogmosás közben Peti a
nyakához nyúlt, és egyszer csak eszébe jutott a baleset, hogy akkor kezdődtek a
bajok! Csak azt tudtuk mondani, hogy ezt már nem lehet meg nem történtté tenni,
de mindent megteszünk, hogy felépüljön, és nincs – nem is lesz egyedül!
Kedden meglepett minket, mert mikor kimentünk Budakeszire,
sehol sem találtuk. Kiderült, elment a lépcsőházba, gyakorolni a lépcsőn
járást. Kétszer ment le és fel egyedül a második emeletre! Nagyon megrémültünk,
borzasztóan örültünk és nagyon büszkék voltunk!
Egyre inkább úgy látjuk, hogy Péter személyisége semmit sem
változott. Például a mindennapi apróságokban dönt, nem hallgatja meg az
intelmeket. Ha beigazolódik, mégis nekünk volt igazunk, a régi ellenállhatatlan
kedvességgel ölel meg és mondja szeretlek, azaz levesz minket a lábunkról, úgy
kér bocsánatot.
Csaba Anikó:
2009. 04. 03. 8:11
Kedves Blogolvasók és Blogírók,
elnézést, hogy mostanában
ritkábban írunk, de mióta Peti hétvégére hazajöhet, még gyorsabban
telnek a napjaink. Ugyanakkor ki vagyunk éhezve és nagyon várjuk a Ti
bejegyzéseiteket. Ki szoktam nyomtatni, és délután beviszem a Petinek.
Változatlanul feltölt mindannyiunkat, ha azt érezzük, hogy nem vagyunk
egyedül, a barátok továbbra is követik a Peti sorsát.
Minden nap
kint vagyunk a Petinél, de napközben is beszélünk, jelentkezik
telefonon, ha ráér. Számunkra akkor indul a nap, amikor felhív minket,
és jó reggelt kíván. Aggódva figyeljük a hangját, jókedvű-e, hogyan
aludt, milyen lesz a napja? Örülünk minden apróságnak, minden új
szónak, mondatnak. Rengeteg terápián vesz részt, gyakran ½ 5 – 5 óráig
tartanak a foglalkozásai, és házi feladatokat is szokott kapni.
Alaposan elfárad estére.
Néhány újdonság a Péterrel kapcsolatban, amit talán nem tudtok:
Átkerült
egy kétágyas szobába, aminek nagyon – nagyon örül, viszont itt sokkal
önállóbbnak kell lennie, azóta szinte teljesen egyedül öltözik.
Egyre
biztosabb a járása. Mindannyiunk örömére a múlt hétvégén a
kerekesszéket nem vettük ki az autóból, elég volt a bot! Budakeszin is
szinte csak akkor van rá szüksége, ha nagyobb távot kell megtennie,
vagy ha igyekeznie kell valahová.
Az elmúlt hétvégén több jó –
izgalmas dolog is történt. Szombaton moziban voltak a Lindával!
Vasárnap pedig meglátogatta az újszülött keresztfiát, ehhez azonban
Orsiéknál kb. 50 lépcsőt kellett le- és felfelé megmásznia! Megtette!
A
kitartása rendíthetetlen, nagyon szorgalmas, nem is tudom, honnan veszi
az erőt, hogy nap, mint nap újra kezdje a rengeteg gyakorlást,
ismétlést, feladatot. Az eredményekkel nem mindig elégedett, szeretne
sokkal gyorsabban haladni, de általában töretlen a jókedve és az
optimizmusa.
Amint azt már többen tudjátok, megszületett a legifjabb Csaba Gábor! Tegnap 6 óra 19 perckor mutatta meg a nővérkéknek és a büszke szülőknek, hogy ki az új úr a (kór)háznál! Tegnap este már mi is láthattuk, és gyönyörködhettünk benne, de íme egy kis ízelítő a többi kiváncsiskodónak! A képen 3 Csaba Gábor és a mi Pedronk!
Történelmi pillanathoz érkeztünk:
ez az első olyan beírás, amit a Péterrel közösen készítünk!!! 🙂
Természetesen ez a hétvége is az Ördögoromban zajlott, az előző
hétvégékhez képest egyre bővelkedőbb programokkal!
Szombaton többször
is voltunk sétálni, majd a Szamos Cukrászdában forró csokizni, ma pedig
a sok tervezett látogató mellett, véletlen találkozásokban is
bővelkedett a nap.
A vasárnapot Csibi és Krisz nyitotta, akik most találkoztak Petivel
először Brazília óta. Aztán Csaba Laci jött megtartani a szokásos
tornát, levezetőül a Normafára ment Csaba család sétálni, ahol
Gubcsiékkal futottak össze.
Végül ebédre befutott Zaránd is, egyenesen Costa Ricából aki maradt
ebédre is és közben elmesélte az ottani Kiteline-os élményeket!
A napot Tamás zárta, aki lassan már két hónapja jár rendszeresen
Petihez meditálni és rengeteget segít neki is és a családnak is
ellazulni.
Ezután a két nap után, kellően elfáradva de ugyanakkor feltöltődve
indulunk neki az újabb hétnek az OORI-ban! 🙂
Péter és Linda
Történelmi pillanathoz érkeztünk:
ez az első olyan beírás, amit a Péterrel közösen készítünk!!!
Természetesen ez a hétvége is az Ördögoromban zajlott, az előző hétvégékhez képest egyre bővelkedőbb programokkal!
Szombaton többször is voltunk sétálni, majd a Szamos Cukrászdában forró csokizni, ma pedig a sok tervezett látogató mellett, véletlen találkozásokban is bővelkedett a nap.
A vasárnapot Csibi és Krisz nyitotta, akik most találkoztak Petivel először Brazília óta. Aztán Csaba Laci jött megtartani a szokásos tornát, levezetőül a Normafára ment Csaba család sétálni, ahol Gubcsiékkal futottak össze.
Végül ebédre befutott Zaránd is, egyenesen Costa Ricából aki maradt ebédre is és közben elmesélte az ottani Kiteline-os élményeket!
A napot Tamás zárta, aki lassan már két hónapja jár rendszeresen Petihez meditálni és rengeteget segít neki is és a családnak is ellazulni.
Ezután a két nap után, kellően elfáradva de ugyanakkor feltöltődve indulunk neki az újabb hétnek az OORI-ban!
Péter és Linda
Képzeljétek a Peti a hétvégén a Várban SÉTÁLT…..!!!! 🙂
Most először kapott botot otthonra is, hogy gyakorolhasson, és ő kitalálta, hogy menjenek föl a Várba. Ez még nem volt elég, amint meglátta milyen kiállítás van a Nemzeti Galériában, oda is be akart menni, pedig a lépcsők először kicsit elbizonytalanították a csapatot…
Olyan büszkék vagyunk rá! Minden nap egy kűzdelem és Ő hősiesen csinálja végig mindegyiket. Ma is reggel 9-kor kezdődtek a foglalkozások és délután fél5-ig folyamatosan tartottak, de utána még egy óriásit sétált a parkban is! Látjuk az elszántságot és kitartást a szemében, a régi humort és azt a huncut mosolyt az arcán! Köszönjük a sok üzenetet, bátorítást!!!
Ez egy mai kép, gondoltuk már épp ideje, hogy lássátok Ti is Petit! 🙂
A látogatási tilalom még sajnos mindig tart és ez leginkább hétvégén terhes, mert nem engednek haza senkit az osztályról.
De Peti programja kibővült kondi edzéssel, és ma is 5 órakor végzett, előtte folyamatosan foglalkozásokon volt!
Még annyit hozzátennék, hogy a humora a régi, ma végig ő szórakoztatott minket! 😀
A rossz hir, hogy a latogatasi tilalmat a Budakeszi uton is megkezdtek, ezert Petit csak ma reggel vittek vissza szulei, de a jo, hogy a hetet egy jo kis medences foglalkozassal kezdte!
Delutan sikerult vele beszelni telefonon es allitolag alig akarta lerakni a telefont, annyi meselni valoja lett volna, es a hangulatabol itelve csupa jo hir!!! 🙂
A Kiteline kulonitmeny eppen Costa Ricat hoditja meg, arra azert jutott idejuk, hogy kuldjenek Petinek egy csoportkepet, egy kis uzenettel megtuzdelve. Sajnos a kep minosege olyan rossz, hogy az emberek alig lathatoak rajta, de a erkezik nagyobb felbontas, felkerul az oldalra.
Addig is itt egy nagyon vidam kep egy meg vidamabb naplementerol a legutobbi turarol!
"Megmozdult!" – ezt ma Peti mondta a reggelinel, amikor egy kicsit fel tudta emelni a jobb karjat!!!
Konyokbol idaig is mozdult egy kicsit, a szoritas is egyre jobban ment mar, de ma volt az elso alkalom, hogy fel tudta emelni a kezet es ennek orormere ejtett is nehany konnycseppet a Csaba csalad! 🙂
Londonbol dicsekszem ezekkel az esemenyekkel (mert ugyebar az is nagy hir, hogy a Peti mondta ki!) de szerdatol ujra becsatlakozom a mindennapokba. Addig is oruljetek velunk!!! :)))
Csaba Anikó:
Igazán jó hetünk volt! Linda látogatásai nagyon hiányoztak, de azért a telefon kicsit segített a távolság leküzdésében.
Gyorsan telnek a napok, mióta Peti hazajöhet a hétvégére, péntek délután már irány az Ördögorom!
Túl van az első „vizes” foglalkozáson, amit nagyon élvezett, ezután hetente kétszer ez is bekerül a napirendjébe!
Változatlanul igénybe veszik a foglalkozások, elfárad délutánra, de nagyon szorgalmas, érzi, hogy mennyit fejlődik ezek hatására.
Egyre önállóbb! Próbál egyedül, minimális segítséget igénybe véve öltözni. Már természetes, hogy két lábbal, azaz a jobb lábát is használva tudja hajtani a kocsit! Hihetetlenül élvezi, amikor feláll a székből, az ülő helyzetből. Ilyenkor csak álldogál, és azt mondogatja: jó, jó, nagyon jó!
Változatlanul olyan tartással csinálja végig ezeket a napokat, heteket, hogy hihetetlen! Jókedvű, viccelődik. Egyre ritkábban fordul elő, hogy nem értjük, mit akar. Talán mi is fejlődünk, de az biztos, hogy Peti egyre jobban megérteti magát, egyre több szót használ biztonsággal, rohamosan bővül a szókincse! Olykor már mondatok is kiszaladnak belőle! Kedden bent volt a Zaránd elbúcsúzni, és mesélte, hogyan állnak a Kiteline ügyei. Mikor búcsúzott, megszólalt a Péter: Nem beszéltük meg! Elhűltünk mindannyian, hogy jól hallottuk-e? És szinte minden nap tartogat számunkra hasonló meglepetéseket!
Csütörtökön ismét meglátogatta Frenyó Doktor, és Peti örömmel mutogatta neki, mennyit haladt az elmúlt egy hónapban! Számára nagyon fontos Sanyi szakértő véleménye, kíváncsian leste a reakcióit! Frenyó Sanyi örömmel nyugtázta az eredményeket.
Hol is kezdjem… olyan jó volt ez a hétvégénk is!
A megszokottnál kisebb volt a jövés-menés az Ördögoromban, de talán pont ezért is voltak olyan nyugalmasak a napok.
Peti nagyokat „sétált” a szomszédos utcákban, és tegnap még sikerült kifogni egy gyönyörű napsütéses órát is kint a szabadban.
Ha összehasonlítjuk az előző hétvégékkel, érezhetően jobban fejezi ki magát: egyre több szót tud, és egyre ügyesebben mutogat.
Tegnap volt két nagyon kedves vendégünk is Horváth Kinga és kedvese Shenker Beni személyében. Beni végzett gyógytornász, és nem egy olyan sérültet látott már, mint Peti, plusz Kinga is hasonló babérokra tör. A lényeg, hogy mindketten el voltak képedve Peti állapotán, főleg azon a gyorsaságon, amivel gyógyul. Tehát Peti nem csak a vendégeknek, de a reakciójuknak is nagyon örülhetett!
Az eddigiekkel ellentétben, vasárnap este helyett ma reggel ment vissza Peti a kórházba, és egy újabb nagyon jó hírrel indult ez a hét is:
Szerdától járhat a lenti uszodába!!! Ezt a hírt már nagyon régóta várjuk, nemcsak a terápia várható jótékony hatása miatt, hanem azért is, mert Petinek már érezhetően nagyon hiányzik a víz közelsége!
Szóval szerdán visszakerül a fürdőnadrág a helyére!!!!
Mostanában ritkábbak a bejegyzések, mert ahogy az eddig is történt, az a rögös út a gyógyuláshoz rengeteg sikerélményt rejt, és bár Peti fejlődése folyamatos, kis lépésekből áll.
Azért most itt egy kis kényeztetés:
Ahogy azt korábban is megírtam, Peti sétál, de még csak módjával, nem szabad túlerőltetni a gyengébb oldalát. Ma azért megmutatta a szülőknek, ahogy a kórház aulájában maga tolta a kocsiját. 🙂 Ettől a héttől kezdve ergoterápiára is jár, ami a kezét ügyesíti, és már beindult a csuklója is!
A beszédje is napról-napra jobb, de azért a fáradtabb órákban még mindig 1-2 szóra korlátozódik. Ezért sem szeretné még, hogy a barátok látogassák. Nem beszélve arról, hogy mire elérkezik a látogatási idő, sokszor annyira elfárad, hogy még a rokonok rohamai is néha terhesek.
Tartsatok ki, rokonok, barátok, mert a kommenteket mindig olvassuk és átadjuk!
Itt a Jeszi… azt hiszem, ideje nekem is hozzászólnom…
Nehéz helyzetekben, szenvedések közepette vagy csak általában balszerencsés pillanatokban, hajlamosak vagyunk megkérdezni: „miért?”, mit tettünk, hogy a sorsnak büntetnie kelljen?Megkérdőjelezzük nem csak Isten jóságát, de akár még puszta létezését is: ha ő vigyáz a ránk, hogyan engedheti meg a világban a fájdalmat (fizikai, lelki, stb. természetűt egyaránt)… A „Narnia Krónikái” c. könyv- és most már filmsorozat írója, C.S. Lewis, aki egyébként keresztény teológus is volt, kitűnő filozófiai értekezést ad minderről „The Problem Of Pain” („A fájdalom”, ford. Lukács László) című művében. Nem egy könnyed ponyvaregény, de érdemes lehet elolvasni, különösen azoknak, akik közel állnak Petihez – s talán egyszer, nemsokára majd Neki magának is…
De visszatérve a jelen valóság „birodalmába”, a nehéz helyzetekben a hitehagyottság, kétkedés fázisa után általában vigaszt, magyarázatot keresünk, s találunk sokszor abban, hogy nyugtatjuk magunkat. Hogy Isten a legjobbakat teszi ki a legnagyobb próbáknak; hogy csak az arra érdemeseknek mutatja meg a helyes utat, ami azonban sokszor a legnagyobb megrázkódtatásokon át vezet; hogy épp legodaadóbb híveinek kell szenvedést, próbatételeket kiállnia, stb. S valamelyest tényleg így is van. Ha belegondolunk, minden idők legnagyobb szenvedését saját fiának, Jézusnak kellett átélnie, Júdás árulásától kezdve egészen a kereszthalálig. De mindennek az áldozatnak célja volt – az eredmény 2000 évvel később nagyon világosan látszik.
Ahogy Jézus megpróbáltatásainak hihetetlen erejű formáló hatása volt környezetére (és persze utána az egész történelemre), úgy nem lehet nem észrevenni valami hasonlót Péter esetében.
Peti jó ember, azt hiszem, ebben egyikünk sem kételkedik. Hogy a legjobb-e köztünk, azt nem állíthatjuk, de az ellenkezőjét sem. Mindannyian a magunk emberi gyarlóságaival születünk és élünk, s ezeken próbálunk túllépni, s sokszor épp valamilyen megpróbáltatás az, ami a legjobban segít ebben minket, s ezek a megpróbáltatások részei az isteni gondviselésnek, tervnek, amely mindannyiunk számára létezik.
S mindez persze igaz a hozzátartozókra, szerettekre is, mindazokra, akik közel állnak – ez esetben Péterhez. A megpróbáltatások hasonlóan súlyosak a családra, barátokra, üzlettársakra nézve is, a szülőkre és Lindára még fokozottabban.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kiemelkedően közel állnék akár Lindához, a családhoz, vagy Zarándhoz, vagy hogy különösebben mélyen, jól ismerném akár őket, akár Pétert, de így, a baleset óta eltelt két hónap perspektívájából nézve nagyon egyértelműen látszik mindez. S a két hónap kellett is ahhoz, hogy az első sokkhatásokon (és az életveszélyen) túllépve, már itthon, konszolidálódó környezetben, immáron telve bizakodással, megpróbálhatjuk megkeresni a miérteket, a szenvedés értelmét, és észrevenni azt a bizonyos isteni tervet.
Azt hiszem, mindannyiunk számára bámulatos az a fantasztikus odaadás, kitartás, optimista segítségnyújtás, amivel Linda viseltetik Peti iránt, és az a példás helytállás, amelyet Zaránd mutat a felelősség eddig megosztott, most szinte kizárólag rá nehezedő dimenziójában. Elmondhatjuk, hogy mindketten csillagos ötösre vizsgáztak mindezekből, és persze válságkezelésből, s bizonyára mindkettőjük szellemi, emberi fejlődésének ez nagyon fontos állomása, karmikus „utazásuk” egyik meghatározó momentuma. Péter, már most óriási hatással voltál környezetedre, s még messze nincs vége az útnak!
Nincs vége, mert láthatjuk, hogy Peti rálépett, és nem kérdés, nagyon is végig fog menni rajta! Az a fantasztikus akaraterő, elszántság, amit egyelőre csak közvetett elbeszélésekből, de remélhetőleg hamarosan személyesen is tapasztalhatok, egészen kivételes, de ugyanakkor teljesen egybe is vág azzal a Csaba Péterrel, akit eddig is ismertünk. De most, egy nagyon mély gödörből az emelkedőn rohanó léptekkel kapaszkodva fölfelé, a mélység megismerése után a magasság is egészen más minőséget kap majd, s Péter is egy összehasonlíthatatlanul teljesebb, régi önmagát megőrző, de újabb, eddig soha nem látott kvalitásokat felmutató személyiségként lesz újra barátunk, társunk, s meghatározó, vezető egyénisége nem csak a „kite-os társadalomnak”, de egész tágabb környezetének.
Nagyon várjuk már, s legyünk nyugodtak, jóval hamarabb be fog következni, mint bármelyikünk is számított volna rá. Akkor majd szeretném, ha egyszer, valahol, egy nagy közös imában adnánk hálát Istennek, Jézusnak mindezért.
Addig is persze, ki-ki meditáljon, csakrázzon, energiaküldözgessen, stb., stb., kedvére önállóan – ártani ezek sem ártanak. J