Horváth Zsuzsi: Thaiföldelés 2018. II. rész

2.rész, (02 18.) február 8.-14.

Február 8. (csütörtök): Chiang Mai

Chiang Mait az északi rész fővárosaként tartják számon. A városka méreteiben egyáltalán nem hasonlítható Bangkokhoz. Szintén nagyon nagy a légszennyezettség, de a város maga nagyon tiszta. Bangkokban is viszonylag tiszták az utcák, nem dobálják szerteszét a szemetet, legalábbis a turistás részeken, de itt egyetlen csikket nem találni az utcán.  
Mivel éjjel 11 óra után érkeztünk meg a szállásra, viszonylag későn sikerült magunkhoz térni, ezért a helyi szállásvezető tanácsát kértük a nap minél jobb kihasználásához. A Junior House személyzete nagyon segítőkész volt, és nemcsak tippeket adtak, de a legkedvezőbb utazási ajánlatokat mutatták meg nekünk, és meg is szervezték a túráinkat.  
Ha röviden mutatnám be a mai napot, akkor csak annyit mondanék, hogy meseszép templomokat láttunk. Chiang Mai egyébként a templomok városa, szinte minden sarkon egy csodás építészeti remekműbe és még csodásabb művészeti alkotásokba botlunk. Itt már több templom is 14-15. századi vagy még korábbi építésű vagy ilyen korú elemeket is tartalmaz. A díszítések és a sok aprólékos munka ismét ámulatba ejt bennünket. A több itt is több 🙂  
A következő templomokban jártunk:

  • Wat Chiang Man
  • Wat Lok Molee
  • Wat Sri Supran
  • Wat Chedi Luang

Az ezüst templomnál (Wat Sri Supran) jártunk, amikor Budapesten István búcsúztatója zajlott, ezért úgy döntöttünk, hogy mi ezen a csodás helyen emlékezünk rá. A felajánláshoz gyertyát vettünk, és buddhista szokás szerint 3x körbejártuk a templomot, és fohászt mondtunk, csak ezúttal nem magunkért, hanem Istvánért szólt a kérés. Nagyon meghatódtunk. 

Az ezüst templom egyébként 2016-ban készült el, nagyon modern, a thai stílus mellett világszinten jelentős nagyvárosok képei díszítik. Sajnos Prága felkerült rá, de Budapest nem, ami kicsit furcsa, mert azok a thaiok, akik tudják, hogy létezik Magyarország, ismerik Budapestet, és a focit (??????, kicsit elmaradtak, + Lothar Matthäust???? emlegették) vagy a tornászokat dicsérik. 
Este Peti ismét derékfájásra panaszkodott, ezért újra masszázsra indultunk. Ezúttal csak ő feküdt a szakavatott kezek közé. A masszőrünkről pedig kiderült, hogy Budapesten tanított masszázst 2 hónapig… Kicsi a világ 🙂

Az óvárosban rengeteg nyugati vendégre specializálódott kocsma és étterem van, ezért helyi éttermet, utcai ételárust nehezebb találni, mint Bangkokban. Szerencsére azért találtunk thai éttermet, és nem rántott húst kellett enni sült krumplival 🙂

Február 9. (péntek)

Chiang Mai környékének felfedezésére túrára indulunk. A szállásadónk tájékoztatott minket a lehetőségekről, és a legkedvezőbb árú verziót meg is mutatta nekünk, így jelentkeztünk útra. Reggel 7:15-kor érkeztek felvenni minket, de még előző nap rendeltem reggelit, hogy ne éhgyomorral induljunk. A szálláson egyébként ki van rakva banán, amiből mindenki szabadon és ingyenesen vehet bármikor. 
A túra leírásában az szerepelt, hogy angol nyelvű túravezető is jár a csomaghoz. Nos, ez annyira nem teljesült 🙂 Viszont a túravezetőnek kikiáltott kedves thai papi kb. minden sarkon megállt, és mindig vett valamilyen kaját magának 😀 

Két platós kocsival indultunk útnak. Az útitársaink: egy francia házaspár és a kisfiuk, valamint egy ausztrál házaspár, akik nagyon szimpatikusak és kedvesek voltak. 
Az első megállónk egy közeli orchidea- és pillangófarm volt. Idegenvezetés híján nem tudtuk meg, pontosan hány hibrid orchidea- és pillangófaj látható itt, de valóban nagyon szépek voltak. 
A következő megállónk egy etnikai falu volt – hosszú nyakúak és egyéb hegyi törzsek 
Olvastam róla, hogy etikai problémákat vet fel ezeknek a falvaknak a léte. 
Az útunk innen már az elefántfarmra vitt tovább. Hirdetnek különböző elefántfarmokat, hogy mennyire állatbarátak, mert nincs lovaglás, csak idomítás és fürdetés stb. Chiang Maiban találkoztunk egy állatorvossal, aki egy vemhes elefánthoz érkezett, és megerősítette, hogy az elefántokat minden esetben 3 napig folyamatosan ütlegelik, hogy megtörjék őket és kezelhetőek legyenek. Máskülönben nem engednének turistákat a közelükbe… szóval nincs igazán humánus megoldás, ha nem szabadon és vadon élnek. Az elefántokat ezen a farmon szőrén lehet megülni. Mi az etesés és mosdatás programot választottuk. Feldarabolt cukornád falatokkal lehetett kényeztetni az ormányosokat. Nagyon kijött, hogy milyen habitusúak az állatok: volt köztük türelmes, mohó, ormánnyal trükköző, turistával játszó példány.
A fürdetés nagyon nagy élmény volt. Az kérdéses, hogy valójában ők fürdettek minket, vagy mi őket 😀 Az elefántok ormányzuhanyban részesítettek bennünket, mi pedig locsolgattuk őket. Petit mindig lenyűgözik ezek a különleges állatok, ezúttal is csodálattal beszélt az élményeiről.
Később megálltunk ebédelni. Üres fűszeres rizs volt a menü egy kis gyümölccsel. A puritán étek legfőbb oka az lehetett, hogy utána következett a túra a vízeséshez, és teli gyomorral azt nehéz volna megtenni 😀 
Nekivágtunk az ösvénynek. Eredetileg azt az infót kaptuk, hogy könnyen megközelíthető, széles ösvényen haladhatunk. Lehet, hogy kb. 100 év esőzései előtt ez így is volt, de most nagyon szűk, meredek és sziklás volt az utacska (útnak nem nevezném, mert kb. 30 cm széles volt a dzsungelben, és folyamatosan kerülgetni kellett az ugyanezen az úton visszaérkezőket is), ezért kb. 20 perc után úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, és nem kockáztatjuk a hátralévő 2 hetet. 
A túra után valahogy lába kélt a 2. autónak, pontosabban a sofőrnek, így további 4 emberrel kiegészülve folytattuk az utat. A platón kényelmesen 6-8 ember fér el (mérettől függ :D), most viszont 9-et, köztük 5 nagy férfiembert zsúfoltak be oda, mi pedig a kocsirészbe tömörültünk Petivel és egy holland sráccal hármasban. Ez még mindig kényelmesebb lehetett, mint a nyitott platón, ahol az ülőfelület kb. 15 cm, ráadásul száguldanak ezerrel, úgyhogy alig győzi az ember figyelni, hogy vajon még mindig az autón ül-e 😀 
Egyszer csak megálltunk az út mentén, és a túravezető lefelé mutogatott egy szakadékba. Mint kiderült, innen indulunk majd raftingolni. Megnyugtattak bennünket, hogy a száraz időszakban, vagyis így télen nem olyan nagy a folyó sodrása, úgyhogy nincs mitől félnünk. A szervezés kissé akadozott, mert a felszerelés darabokban érkezett meg… 1 mentőmellény, 1 sisak, 1 evező… szép lassan aztán minden összejött, és megérkezett a két irányító is a két csónakunkhoz. Nagyon ügyesen terelgették a hajókat 🙂 Az összes kínai turistahajót magunk mögé utasítottuk. A thai srác azt mondta, hogy velük általában nagyon nehéz, mert ügyetlenek és nagyon koordinálatlanok… nagyon élveztük a gyorsabb szakaszokat, a csodás dzsungelkörnyezet pedig gondoskodott látnivalóról. A folyó lassú szakaszán átszálltunk bambuszból készült tákolmányokra. Ez az úgynevezett bambuszrafting, ami sima folyású vizekre lett kitalálva… és szerintem könnyű emberek számára elsősorban. Nálunk öt férfival a fedélzeten + velem gyakorlatilag végig 10 cm-vel a vízfelszín alatt volt a szerkezet, és inkább csak ültünk és egyensúlyoztunk rajta. A másik csapat bambusztutaja jóval nagyobb volt, ők állni is tudtak rajta, úgyhogy azért láttuk, hogy kellene működnie, de már örültünk, hogy kiszállhattunk, mert itt nagyon hideg volt a víz 🙂 
A rafting után hazaindultunk már persze csak 1 autóval. Még szerencse, hogy mi az autóban végigaludtuk az egészet. 
Este még elmentünk vacsorázni a legközelebbi thai étterembe. Mindenféle helyi finomságot kipróbáltunk itt, és nemcsak helyi, de kínai fogásokat is.

Február 10. (szombat)

Ma ismét túrára indulunk. A mostani szervezők szervezettebbek a tegnapiaknál, és valóban van angolul beszélő idegenvezetőnk 🙂 Az indulás ideje 6:45, ezért gyümölcssalátát kértünk reggelire, hiszen a konyha csak fél 7-től üzemelne. Irány: Észak, vagyis Chiang Rai és az Arany Háromszög. Chiang Rai felé megálltunk egyszer. Az útunkon egyébként mindig nagyon kell koncentrálni, hogy hol áll meg a busz, mert kb. 100 teljesen egyforma fehér minibusz van minden állomáshelyen 🙂 A turizmus virágzik, jelentjük 🙂 Tehát jól meg kell jegyezni, hogy kb. hol álltunk, mert csak a közelben ténfergő útitársak jelentenek még némi segítséget az IGAZI minibusz megtalálásában 😀 Az útitársak egyébként kolumbiai és chilei utazók. 
Az első megálló a Hot Springs elnevezésű helyen volt, ahol különböző hőmérsékletű melegvízű források gőzölgik be a látogatókat. Van 80 fokos, aminek már a gőze is veszélyes, van, amelyikben tojást főzögetnek. A leleményes árusok bambuszkosárkákban árulják a fürjtojás méretű tojásokat 😀 Egy további forrásban pedig zömmel kínai turisták nyugtatgatják megfáradt lábacskáikat 😀 
A rövid megálló után Chiang Rai, a híres fehér templom következett. A templom lenyűgöző. 1997-ben készült el, de természetesen még nincsen kész, mert az alkotó folyamatosan tökéletesíti. A belépőjegyek ára is ezt szolgálja, mert a kormány által nyújtott támogatást nem fogadta el. A templom fehér színű és üvegmozaikokkal van körberakva, ami különleges csillogást ad. 
Utána tovább folytatjuk az utunkat az Arany Háromszög felé. Thaiföld – Laosz – Mienmar hármas határa a Mekong folyón érhető el. Ez a terület korábban a kábítószer termelésről volt hírhedt/híres. Ma a folyóparton, a határ közvetlen közelében luxusszállodák épülnek. Mianmarba innen nem lehet belépni. Laosz esetében sincs itt hivatalos átkelőhely, de van itt egy ún. különleges gazdasági övezet, vagyis inkább egy egyszerű piac tömegcikkekkel, ahol thai bahttal lehet fizetni. Pecsét nem jár a partralépésnél az útlevélbe, de azért ellenőrzik a dokumentumokat. 
Mivel szombati napon érkeztünk, ezért a helyi árusok mellett mianmariak is jöttek szép számmal. A helyiek ilyenkor kereskednek egymással. Mivel már piacozott mindenki eleget, megszavaztuk, hogy ezúttal ne álljunk meg, a tűző napon senkinek nem volt igazán kedve nézelődni. 
Ellátogatunk még az Akha törzs falujába Ban Huay Chompooba, 10 különböző törzs tagjai élnek itt, köztük hosszúnyakúak (Padong törzs) is, kétség kívül ők jelentik a legnagyobb látványosságot. Sokan a helyi törzsek közül Mianmarból és Kínából érkeztek, némelyeket üldöztek. Az arcvonásaikon is látszódik, hogy nem thaiok. A törzsek békében élnek egymással egymás mellett. Egyszerű döngölt házaik vannak, de 3 hónapja betört ide is a technika, és bevezették néhány házba az áramot, néhány helyen parabolaantenna is van. Amikor turisták érkeznek, hirtelen zsebbe kerülnek az okostelefonok, előkerülnek a szövőszékek, és némelyek énekelnek, mások bambuszt farigcsálnak. Sok a kisgyerek, akik szintén részt vesznek az árusításban. Iskolába járniuk már kötelező a gyerekeknek, ezt előírja az állam. Csak a nők viselnek tradicionális öltözetet, ezt is kínálják eladásra. A férfiak póló-nadrág kombinációban tevékenykednek. 
Hazaindulás előtt még egy elmaradhatatlan kókuszdióra megállunk. 
A hazafelé vezető úton, ami zökkenőmentesen is eltartana 3,5 órát, megállásra kényszerültünk. Mint kiderült, elektromos vezetéket szereltek. Szerencsére kb. 40 perc után elhárult az akadály, és végre hazaértünk.

Február 11. (vasárnap): búcsú Chiang Maitól, utazás Ayuttayába

Február 11. (vasárnap): az utolsó napunk Chiang Maiban, szomorúan veszünk búcsút. Összecsomagoltuk a holminkat, és felkészültünk az útra vissza Bangkok felé. Mivel az előző két napot nem volt olyan egyszerű kipihenni, későn ébredtünk. Sajnos a 18:00-s vonatra már nem volt hely, ezért a 15:30-kor induló alvókocsikkal felszerelt vonatra vettünk jegyet Ayutthayáig, ami kb. 90-120 perccel megelőzi Bangkok állomást. (A repülőutat visszafelé elvetettük, mert háromszor annyiba került, mint odafelé.) 
A vonatunk menetrend szerint ez 03:39-kor érkezik Ayutthayába, de a helyiek szerint kb. 2 órát mindig késik… Meglátjuk :), és kivételesen reménykedünk a késésben 🙂  Sajnos, mivel korábban kell indulunk, ezért már nem marad idő két közeli látványosságra: az alagút templomra (Wat Umong) és a 17 m magas Buddha szoborra (Wat Phra That Doi Kham) a város melletti erdőben. 
Egy másik templomot még azért megnézünk. A Wat Suan Dok azért különleges, mert a királyi család tagjainak hamvai a kis fehér sztúpákban nyugszanak. 
A vonatfülkében, mivel még kora délután szálltunk fel, nem voltak előkészítve az ágyak. Üléseken lehetett csodálni a környezetet. Elképesztő, hogy a legkisebb állomást is milyen gyönyörűen rendben tartják. Tiszta állomásépület, formára vágott fák, tájékoztató tábla… képeslapra kívánkozik valamennyi. A naplemente vonatról is csodás 🙂 
Lehet rendelni vacsorát, étkezőkocsi is van, és folyamatosan járnak körbe az étel- és gyümölcsárusok is. Naplementekor elkezdik az ágyazást. A fülkénkben egyetlen ember csinálja, de nagyon gyorsan megy. Felső és alsó ágyak vannak. Peti alul, én felül kapok helyet… a legrosszabb táboros létraélmények jönnek elő 😀 
Kék függönnyel lehet elzárkózni a külvilágtól. Megkérdezem a kalauzt, hogy ugyan honnan fogom sejteni, hogy Ayutthayában vagyunk, de megnyugtat, hogy ő majd bizony előtte felkelt… gondoltam, hogy akkor, hogy pár perccel előtte… 
Még írom a blogot, a kocsi nagyrésze már alszik. Tiszta takaró és kispárna szolgálja a kényelmet. A lenti fekvőhely olcsóbb volt, elvileg az van férfiak számára. Itt van ablak. A fenti teljesen zárt, hiszen a fülke felső részében van kialakítva. Elalszunk mindketten. Egyszercsak hallom, hogy Ayutthaya neve hangzik el. Kicsit ideges a kalauz, és közli, hogy 1 percünk van, hogy leszálljunk, mert csak miattunk áll a vonat. Én még felül vagyok, odabugyolálva alaposan, nehogy lepottyanjak, a táskák odaerősítve a csomagtartóhoz, mert folyton leestek előtte… szinte leugrok, és Petit is felkeltem. A csomagokkal szerencsére segítenek, és már süvít is tovább a vonat… tényleg 1 perc volt 😀 Bár hajnal van, már nagyon meleg az idő, a menetrendet pedig tartják… ájjájjájjjjj és ujujujjjjj… fájni fog a másnap, vagyis aznap 😀

Február 12. (hétfő): Ayutthaya

A vonatról való szupergyors leszállás után a napunk hajnali fél 4-kor kezdődött el. Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor még kihalt a pályaudvar… de nem Thaiföldön 🙂 Az a durva, hogy már ekkor megtalált bennünket egy tuk-tukos hiéna, hogy ő majd bizony körbefurikázik bennünket, és ugyan hatóságilag szabott ár a 300 BHT/óra, ő 200-ért megszámítja nekünk. Mondtuk neki, hogy térjünk vissza rá kb. 3-4 óra múlva, de egyszercsak kb. 2 óra után megunta a várakozást, vagy talált másik furikázható turistákat 🙂 
Ezúttal is nagy szervezkedésben voltunk reggel, mert a Krabiba való utazást kellett kitalálnunk. Végül a buszos változat mellett döntöttünk, és hála a 12Go Asia oldalnak, le is foglaltuk a jegyeket. Végül csak egy tuk-tukos hiána kezei közt kötünk ki, mert a Travel Advisoron favorizált Mr. Poknak éppen fuvarja van. A sofőrünk legalább tud angolul, bár nem sok infóval lát el minket. 
A csomagokat az állomáson hagyjuk, nagyon olcsón megőrzik itt számunkra. 
Ayutthaya Sziám régi fővárosa. Történelmi emlékekben és templomromokban gazdag. A thai történelem legszebb és legszomorúbb pillanatinak nyomait fedezhetjük fel benne. A 13-16. századig tartó nagy volumenű építkezések emlékeit is láthatjuk és az 1767. évi burmai pusztítás nyomait is. Burma és Sziám között több háború is zajlott, de 1767-ben nagy vereséget szenvedett Sziám. Ekkor került sor számos templom lerombolására, valamint a legtöbb Buddha szobor lefejezésére. Alig találni épségben megmaradt Buddha szobrot. 
Templomok és templomromok városa. Nekem leginkább a kambodzsai Angkor stílusában épült épületegyüttes tetszik, de mindezeket láttuk:

  • Wat Samanakkottharam
  • Wat Maheyong
  • Wat Racha Praditsatam
  • Wat Maha That
  • Wat Lokayasutharam
  • What Phra Si Sanpet

Odakeveredünk egy úszó piacra is, ami inkább csak turista látványosság. Mi valóban csónakban ülünk, de az árusok cölöpre épített boltokban árulják a portékájukat. Hamar tovább is állunk, nem akarunk itt időzni. 
Természetesen egy szárazföldi piacra is elkeveredtünk, de csak egy kókuszdió erejéig időztünk itt 🙂 
Az egyik templomban némi adomány ellenében áldást és karkötőt kaptunk egy buddhista szerzetestől. 
A nyári királyi palotát, a Bank Pa-in Palace-t is szerettük volna megnézni, de úgy tűnik, hogy annak a megközelítése szervezett túrával egyszerűbb, mint vonattal, és a forróság is megviselt bennünket, úgyhogy 4 órára a vonatállomásra siettünk, felvettük a csomagot, és már pattanhattunk is fel a Bangkoki járatra. A vonat 2 óra alatt ért be a végállomásra, bár a 2. órát már teljes egészében a Bangkokon belül vonatoztuk végig. Próbáltunk a kikötői piacon az utcai árusoknál vacsorázni, de 8 óra felé már csomagoltak, ezért egy közeli kifőzdébe ültünk be. Ezután bevackoltuk magunkat a szobába, ami nagyon szép volt, de valamilyen vízberendezés a szoba mellett vagy fölött volt, így ha bárki a hostelben megnyitotta a csapot, zuhanyzott, vagy neadjisten lehúzta a wc-t, akkor ez gépszörny elkezdett morogni… hangosan… nagyon hangosan… és a szívtelen alkalmi szomszédok szerintem egyfolytában wc-re jártak, vagy szupertisztaságmániás megszállottak voltak 😀 
Az ayutthayai és bangkoki vonatállomáson állva egyébként reggel 8-kor és este 6-kor eljátsszák a himnuszt. Ilyenkor minden thai megáll, és tiszteletteljesen végighallgatja, majd amikor a zene véget ér, folytatják a napjukat, ahol abbahagyták.

Február 13. (kedd):

Mivel csak este utazunk tovább Krabiba, ezért a mai napra még gyorsan beiktattunk egy fél napos túrát. Interneten választottuk ki a szerencséset, ahová végül jelentkeztünk 🙂 
Ismét korai kelést kellett beiktatni, mert 6:45-re jött értünk a túra szervezője. Nem volt olyan egyszerű pihenni, mert még szállást kellett találnunk Krabiba. A kínai újév február 16-án van, aminek köszönhetően Thaiföldet megszállták a turistahadak. Még a Grand Palace-nál említettem a tömegturista élményt… a mai után viszont el kell mondanom, hogy tévedtem, mert ma volt. 
A túra során két piacra látogattunk el:

  1. vonat piac (train market): ezen a piacon a helyi lakosság is előszeretettel vásáról. Egy idegenvezetőt kihallgattunk, miszerint 25 éve a piac még ismeretlen volt a turisták előtt, de valahogy idekeveredett egy nyugati turista, akinek nagyon megtetszett a dolog, feltette az internetre, ma pedig már napi több turistacsoport érkezik ide, hogy látványosságként megcsodálja. Valószínűleg minden helyi szokás így vált közismertté.
    A sínek két oldalán sorakoznak az árusok mindenféle portékával, de főleg élelmiszerrel. A vonatnak a piachoz csak annyi köze van, hogy meghatározott időközönként itt halad át egy menetrendszerűen közlekedő vonat. A turistacsoportok kifejezetten ezekre az időpontokra érkeznek. Az árusok ilyenkor bevonják a napellenzőiket, kicsit beljebb húzzák a pultjaikat, a földön lévő árukat pedig csak kicsit elrendezgetik. Az elhaladó vonaton ezúttal főleg szintén turisták voltak, úgyhogy a két csoport bőszen üdvözölte egymást 🙂
    Útban a vízipiac felé láttunk kókuszültetvényt is 🙂
    Peti kókuszmániája miatt nem telhet el fél nap sem kókusztej ivása és a belsejének kikaparása nélkül, úgyhogy ez a látvány mennyei volt a számára 😀
  2. Damnoan Saduak úszópiac: az ayutthayai élménynél egy fokkal jobb volt, mert itt valóban voltak egyszerű lapáttal evező, áruval felpakoltan haladó nagyik, de a piac alapja itt is egy cölöpös épület, ahol helyet kapnak az árusok, és a csónakok ezt evezgetik körül. Volt itt minden, mint bármelyik rendes kínai piacon: Guccccci és Luííí Vuttton táska, lapított száraz denevér, Roleksz óra, tömeggyártásban készülő, de persze kézzel készítettként eladni próbált ruhák, rengeteg étel 😀
    A jelszó „Lukííí, lukííí… vát jú lájk!”, ami durva fordításban annyit tesz, hogy „tessék megnézni… ami tetszik”.
    Kézi evezés mellett rengeteg motoros hajó is van, ezek gyorsabban haladnak, de mi szerencsére egy klasszikus csónakban kaptunk helyet. Az evezősök elég jó kondiban vannak, mert megerőltető lehet akár 8 embert is hurcolni ezekben a ladikokban.

A piacozás még egy long-tail boattal elkövetett hajókázás következett, amikor is végigmentünk az egész falun. Itt minden a turistákra van berendezkedve.
Sajnos a helyi autentikusabb piacok csak hétvégente vannak nyitva, ezért döntöttük úgy, hogy legalább a turistás verziót megnézzük, mert az utolsó napunkon visszatérve Bangkokba már nem biztos, hogy beleférne, azért persze várhatóan megpróbáljuk 😀  Mindenféle közlekedési lehetőséget kipróbálunk, csak hogy beszámolhassunk róla 🙂 Mivel Krabiba csak átszállással lehet eljutni vonattal, a repülőjegy pedig nagyon drága volt, ezért a buszt választottuk. Azért nem az olcsóbbra, hanem a drágább „luxus” buszos verzióra neveztünk be, mégiscsak legalább 12,5 órán át tart. 
A buszt majdnem úgy késtük le, hogy az állomáson várakoztunk rá, mert elfelejtették közölni, hogy másik peronról indul (a jegyre is a másik volt írva, és a csomagok feliratozásakor sem szóltak a változásról). 
A várakozásainkat teljesen felülmúlta a busz. Egy kétemeletes szuper nagy ülésekkel ellátott busszal utaztunk. A stewardess már az első 20 percben ellátott minket süteménnyel, vízzel és üdítővel. A buszon mellékhelyiség is van, úgyhogy a szokásos távolsági buszos wc-parán is túl tudtunk lendülni :DDD Kényelmes, majdnem fekvőhelyzetbe lehet állítani az ülést, és „remek” filmekkel szórakoztathatja magát az, akinél van fülhallgató, mert azt sajnos nem adnak.

Február 14. (szerda)

A busz zökkenőmentesen megérkezett Krabiba 7:15-kor, még korábban is, mint ahogy azt megadták a menetrendben. Leszállás előtt még kávét is felszolgált a stewardess. Mindössze egyszer állt meg a kétemeletes járgány az út során még este 11 körül. 
A szállásadónk megírta, hogy hogyan egyszerű eljutni Sai Taiba: kb. 20 percenként fehér pick-up-ok járnak, akiket csak le kell inteni. Krabiban nem is volt leintésre szükség, mert megtalált bennünket a szemfüles sofőrbácsi rögtön, bár nem volt nehéz dolga mert a SUP-pal kiegészülve 1000 csomagunk volt… egy 3. főként be is kellett fizetni őket az útra. Nézegettük menetközben a gps-t, hogy merre kószálunk, mert minden utashoz kitérőt tett a sofőr. A mi szállásunkat valahogyan nem akarta megtalálni, aztán +70 bathért mégis sikerült neki 🙂 Út közben már csodáltuk a tengert és a tájat. 
A szállásunk, a Dawn of Happiness közel van a népszerű és számtalan turistával elárasztott partokhoz, mégis teljes a nyugalom. Alapszinten berendezett, minimális komforttal ellátott szobácskák ezek, de a kilátást, a partot és a környezetet nem lehet überelni. A helynek saját partszakasza van, ahol érkezésünkkor épp jógaórát tartottak. A bár melletti pihenőn várakoztam, amíg elkészült a szobánk „takarítása”. Ez inkább egy gyors ágyneműcsere és a fürdő homoktalanítása volt 🙂 A tisztaság itt is eltér az európai szinttől, úgyhogy érzékenyebb lelkületűeknek fel kell erre készülniük 😀


2 thoughts on “Horváth Zsuzsi: Thaiföldelés 2018. II. rész

  1. Visszajelzés: Thaiföld SUP-háton 2. - Surf.hu - SUP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..