Nagyon nagy dolog történt a hétvégén! Péntek óta Petiék ismét a Gellérthegy utcában voltak. Ma délben beszéltünk, kérdeztük, jön-e haza ebédelni. Mondta, hogy igen. Elkezdtünk enni, nem vártuk meg Petit, mert éhesek voltunk, Gáborék kirándulásból érkeztek. Csöngettek, Péter volt. Nem egészen értettem, miért nem használják a távirányítót. Kimentem a nyélre, és azt láttam, hogy Péter bandukol fölfelé, hátizsákkal a vállán. Boldogan kiabálta, hogy EGYEDÜL JÖTTEM! Rögtön tudtam! Egyedül a Naphegyről, a Gellérthegy utcából! Felgyalogolt a Hegyalja útra (az egy elég hosszú út), felszállt a 8. buszra, az Irhásároknál leszállt, és hazasétált! Péter először közlekedett egyedül! Annyira büszke vagyok, és úgy örülök! Már napok óta mondogattam Gábornak, hogy menjünk el buszozni valamikor, próbáljuk ki, Péter hogy tud fel- és leszállni, mert szerintem már többfelé el tudna jutni egyedül! Megelőzött minket és megtette! Nemhiába gyakorolták annyit a lépcsőjárást! Amikor kérdeztem, hogy volt-e jegye, azt mondta, blicceltem! És ez nem minden! Kiderült, hogy Dóri már tegnap este hazament tanulni, így egyedül volt a lakásban ma délig. Reggelit készített, összepakolt, bezárta a lakást, stb. Azt mondta, élvezte, nagyon jó volt! El is hiszem,  majdnem két év után, végre felügyelet nélkül, estétől, délig! (Ui.: Jó, hogy nem tudtuk, mert én halálra izgultam volna magam otthon, Gábor meg tuti elment volna érte, nem engedte volna, hogy egyedül tegye meg ezt az utat!)