Ugyan én elfogult vagyok, de örömmel jelentem, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk Péter beszédében! Tegnap reggel egyszer csak megállapítottam, hogy beszélgetünk! Mondatokat mond, mesél, ragoz, javítja, ha helytelenül ejtett vagy ragozott szavakat! És valahogy annyira természetesnek tűnt, hogy nem is reagáltam rá azonnal.  A mai napunk: reggel komoly reggeli torna, 10 – logopédia, (Ördögorom) 12 – Talpmasszázs, (Éles Csaba viszi), 13.30 – Gelányi Laci, Ördögorom, 16 – Lovaglás (Fót). És onnan rohanás a Színházba, Minyonnal és Somával mennek a Nemzetibe, a Csehov Három nővért megnézni. Nagyon örült, hogy hívták. Nem is csodálkozom, hogy időnként panaszkodik Péter, hogy fáradt. Igazándiból azon szoktam elgondolkodni, honnan veszi a lelkierejét, a kitartását, hogy lassan két éve végigküzdje a mindennapjait, és tiszta szívből örüljön az apró kis eredményeknek is. Néha persze szomorkodik, szeretne valami hasznosat is tenni, kicsit dolgozni végre, mert néha feleslegesnek érzi magát.  Szeretné érezni, hogy szükség van rá, jó lenne a jelenlegi tudását, képességét is kamatoztatnia. Sokat jelentene, ha nem kizárólag különböző foglalkozásokból állnának a napjai. Mindig is úgy éreztem, hogy erre is szükség lenne a haladása érdekében (nem a pénzre, keresetre gondolok), de sajnos itt az elért eredményeink a nullához közelítenek. Péter hiába olvas újságot, néz TV-t , beszélgetünk, ez nem helyettesíti a rendszeres munka általi kihívást, a mindennapi életbe való be-, visszakapcsolódását.  Ő is érzi, és sajnos egyre többet aggódik emiatt.

Új hír! Ma volt – sajnos – az utolsó lovaglóóra, és most telefonált Péter, hogy VÁGTATOTT!