Horváth Zsuzsi

18. nap – február 01. (szerda)

Fél 9 körül megérkezik értünk Ketut. Hosszú napunk lesz, hiszen Peti nem engedett abból az elképzeléséből, hogy meglátogassuk Bali egyetlen buddhista kolostorát északon.
A kolostor felé vezető úton az első állomásunk a Bratan-tó. A partján fekvő Pura Ulu Danu Bratan Bali egyik legismertebb temploma. Számos képeslap és hűtőmágnes teszi lehetővé, hogy magunkkal vihessük az élményt és az úszó templom kicsinyített mását. A monszunnak és a környező hegyvidéknek köszönhetően misztikus fátyolköd vonja be a hegyeket. Szerencsénk van, mert a tavat és a templomot nem rejti el ködfelhő. A kis templom nagyon impozáns látványt nyújt. A helynek lelke van, varázslatos.
A kubutambahani Brahmavihara-Arama kolostor sok hindu építészeti és szobrászati vonást visel magán. Az egész kolostorból árad a nyugalom és a béke. Meditációra és spirituális tevékenységekre tökéletesen alkalmas a hely, hiszen a hegyvidéki táj csodás környezetet biztosít, a nyugalmat pedig semmilyen külső tényező nem zavarja meg. A kolostorban található növények mesés kertet varázsolnak. Rendkívül sokféle Buddha ábrázolással találkozhatunk itt. A kerítések a színek szimbolikáját követve pirosak. A meditációra kijelölt terület a kolostor legimpozánsabb része, a sztúpák alatti központi templomban csodás meditáló arany Buddha szobor mutat követendő példát a meditálóknak.
A monszun sem veheti el a kedvünket a kolostor feltérképezésétől. Szerzetesekkel egyáltalán nem találkozunk. Rajtunk kívül mindössze 3 turista sétálgat még körbe, tehát egy percre sem törik meg a nyugalom varázsa.
Meglátogatjuk a Pura Maduwe Kurangot is, mely egy termékenységi templom. A gyermekáldásra vágyók egész Baliról felkeresik ezt a helyet. A templom 1819-ben épült már holland befolyás alatt, melyet az is mutat, hogy az egyik reliefen egy virágos öltözetű biciklis alak látható. A relief a téglasorból emelkedik ki, elképesztő szobrászati remekművek láthatóak mindenütt. A templomok építéséhez általában nem használnak semmilyen kötőanyagot, csupán csirkebőr, halpikkely és víz tapasztja össze az elemeket.
Ezek után az utunk a Kintamani és a Batur vulkánok felé visz. Csodás hegyi szerpentineken haladunk át. Peti próbálja fél percenként megállítani Ketutot, hogy megörökíthessük a lélegzetállító tájat. De mivel a csodás fotózandó tájak nem akarnak elfogyni, kissé nehézkesen haladunk.
Misztikus köd burkolja be a hegyeket és völgyeket, de szerencsére a látvány csak sejtelmesebbé válik, nem tűnik el teljesen. Magasan, 1.700 m körül járunk, itt már csípős az idő. Szerencsére a magunkkal hordozott szarong felmelegít bennünket. Akár úgy is tekinthetünk erre, hogy már edzünk a hazajövetelre. A helyiek kissé túl komolyan veszik a 18-20 fok körüli hőmérsékletet, hisz többen is télikabátban jönnek-mennek, bár furcsán hat, hogy egyesek ehhez továbbra is flipflopot öltenek.
A hazafelé tartó úton Peti észrevett még egy csodás templomot, vagyis inkább templomkomplexumot, mert az együttes 9 templomot és több mint 200 oltárt foglal magába. A Pura Ulun Datu Batur Bali 2. legjelentősebb hindu temploma. Rendkívül díszes a kialakítás, számos isten és istennő szoboralakja megtalálható itt. A fekete köveket helyi lávakőből vájták ki, de színes szoborköltemények is fellelhetőek. Az idő még itt is meglehetősen hideg, ezért lassan hazafelé vesszük az irányt.
Negyed 8 körül visszaérkezünk Ubudba, ahol továbbra is meleg az idő. Ketut javaslatára elmegyünk a palotába megnézni a másik tradicionális balinéz táncot, a Barong táncot. A palota szerencsére a szállásunktól néhány percnyi távolságra van csak. Kis késéssel, Misivel együtt érkezünk meg, még van néhány ülőhely, sikerül jegyet is váltanunk. A jelmezek és a sminkek csodásak. Számunkra kissé szokatlanok a harmóniák, de tökéletesen illenek az előadáshoz és a környezethez. A táncmozdulatok lassúak, a mimika és az aprólékosan kidolgozott kézmozdulatok jelentősége még a leghátsó sorból is egyértelműen érződik.
A Barong egy misztikus állat (tigris, oroszlán, sárkány és tehén keveréke), mely a jót, a védelmezőt képviseli, a jelmeze is különleges, 2 fő táncol benne, a maszk aprólékos faragás, melyet sok apró tükör díszít, a testet pedig hosszú szőr fedi (A Barongról egyébként még Tirta Gangga palotájában láttunk szobrot, melynek megcsiklandoztam a talpát). A Barong tánc a jó és a rossz – megszemélyesítőik: Barong és Rangda – örök küzdelmét mutatja be. Az előadott részlet szerint két óriás örök életet akart szerezni és világuralomra törni, azonban a nimfák és a szerelem istennője miatt vita kerekedett közöttük, megküzdöttek egymással, de végül mindketten elbuktak.
A búcsúvacsorához egy szálláshoz közeli elegáns helyi étteremet választunk. Amint leülünk, ismét megnyitják az égi csapokat. A finom falatok után egy helyi édességet is megkóstolunk, a fekete rizspudingot. A puding finom, különleges ízt kölcsönöz neki a mentakrém. Hazasietünk a szakadó esőben.
Sajnos pakolnunk kell, hiszen holnap reggel elhagyjuk a szállást, és már a reptérre kell összecsomagolnunk.
A közlekedésről általában:
A helyiek nem igazán hagyják, hogy holmi jobb és bal oldal, valamint közlekedési táblák megzavarják őket. Egyébként is kevés tábla látható. A tyúkviadal mellett ez a másik terület, ahol a legtöbben kiélik a vadságukat. Ketut elmondása szerint itt nincs hivatalos oktatás, a gyakorlatban tanulnak meg vezetni, mert nemigen van tömegközlekedés, ezért sok gyerkőc már motorral/robogóval jár iskolába.

19. nap – február 02. (csütörtök)

Ez utolsó napunk, amit Balin töltünk. Igyekszünk magunkba szívni a színeket, illatokat, ízeket. Elraktározni a napfényt és azt a különleges hangulatot, amely az egész szigetet áthatja, és magunkba vésni ezt az európaitól annyira eltérő életérzést.
Reggel még gyorsan belevetem magam a nyüzsgő piaci életbe. Vagyis csak belevetném, mert este óta szakad az eső, és a szokásos 9 óra helyett valamivel később indul csak be az élet. Ennek köszönhetően azonban csaknem mindenütt én vagyok, vagyis lennék az első vevő… sikerül is néhány dolgot nagyon jutányos áron beszerezni, de természetesen csak azért, mert az első vevő vagyok, és hogy mindkettőnk számára szerencsét hozzon az üzlet („For good luck!”)
Az ubudi piacon egyébként nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni csodás kézműves termékekre. Bolyongok a sorok és árusok közt, csak ámulok. Az eső kezd alábbhagyni, de „sajnos” indulnom kell, hiszen Ketut 11-re érkezik, hogy elinduljunk az utolsó itteni túránkra.
Az első állomásunk Gunung Kawi templomkomplexuma Tampakirsingben. A XI. századból származó kőtemplomokat hatalmas sziklákból vájták ki. Kőlépcsőkön haladunk le, melyet árusok szegélyeznek. A kőtemplomok Anak Wungsu uralkodó és családjának síremlékei. A jógik sziklába vájt üregekben meditálhattak. A durva sziklákban itt is finom szobrászmunka figyelhető meg. A köveken óvatosan kell közlekednünk, mert az eső miatt nagyon csúszósak.
A hinduknak egyébként nincsenek látványos síremlékekkel díszített temetőik. A halottakat elhamvasztják, a hamvakat pedig általában szétszórják. Ketut mesélt nekünk arról, hogy mivel ez drága temetkezési forma, ezért előfordul, hogy a halottakat időközben mégis elássák, de nem állítanak síremléket, hiszen a lélek ekkor már újjászületett, és hogy a temetkezési rítust betartsák, ekkor már csak szimbolikus hamvasztást hajtanak végre, ahol több testet vagy szimbolikus testet emésztenek fel a lángok. Ketut elmesélte azt is, hogy Trunyan falu lakóinak egészen sajátos temetkezési módszerei vannak, mert ők egyáltalán nem hamvasztják el a holtakat, hanem bambuszketrecekben várják meg, míg letisztulnak a csontok, a koponyákat pedig külön oltáron őrzi. Ezt a falut „sajnos” nem sikerült megnéznünk.
A következő úti cél Goa Gajah, az Elefántbarlang. Ennek a gyökerei is a 11. századra nyúlnak vissza. A nevét a sziklába vésett szankszrit „elefánt” szóról kapta. Valószínűleg indiaiak hozták létre a templomot, Balin eredetileg ugyanis nem éltek elefántok. Csodás szent fák találhatóak itt, törzsük és gyökérzetük elképesztő. A barlangban néhány szobor található. A barlanggal azonban nem ér véget a látnivalók sora, hiszen itt látható egy sziklába vájt Buddha templom, valamint egy hindu templom. A kert elképesztően gyönyörű a csodás növényekkel, gigantikus fákkal, tavirózsákkal és a végig futó kis patakkal. A templomban áldásban részesülünk egy papnőtől. Egy búcsú kókuszdiót még megiszunk az indulás előtt.
Az utolsó állomásunk pedig Tanah Lot, melynek két sziklákra épített úszó temploma kétségkívül a sziget legemblematikusabb és legnépszerűbb temploma. A legtöbb templomban adományt kell fizetni, itt azonban belépőjegy van. Rengeteg a kínai turista. Mivel Indonéziában iskolaszünet van, sokan érkeznek Jáváról is, főként Yogjakartából. Két templom található itt. A helyszín nagyon impozáns. A kis templomok úgy állnak a sziklaszirteken, mintha a teljes emberi tudást és valamennyi értéket magukban hordoznák, és próbálnák megvédeni ezeket a pusztító erőktől, amiket a vad hullámok szimbolizálnak. A látvány valahogy óhatatlanul a hála érzését idézi fel bennünk. Viszonylag erős a szél, de szerencsénk van, hiszen nem esik. A templomokba turista nem léphet be, csak kívülről csodálhatjuk, így megőrzik a varázsukat.
Balit az ezer templom országának is nevezik. Az elnevezés lehet, hogy alábecsüli a tényleges templomok számát, hiszen Ketut elmondása szerint egy átlagos falucskának itt legalább 3 temploma van: Pura Desa, Pura Dalem és Pura Payogan, mely nevek a településen belüli helyükre és funkciójukra utalnak. Sok helyinek van saját temploma, illetve majdnem minden családnak van legalább egy kis szentélye.
Este fél 9 körül megérkeztünk a reptérre. A megmaradt gyümölcsöket még gyorsan elpusztítottuk, ami kicsit úgy festett, mintha batikolást akarnánk véghez vinni a váróteremben, utána pedig átrendeztük a csomagokat a feladáshoz. Furcsa érzés volt átöltözni, és a hosszú, eseménydús hetek után ismét cipőt, hosszúnadrágot és pulcsit ölteni magunkra. Szerencse, hogy valamivel korábban odaértünk, mert a becsekkolásnál és az bevándorlási pultnál is sokat kellett várakozni. Éjszaka szállt fel a gép Denpasarból. Csodás tiszta égboltban gyönyörködhettünk napfelkeltéig, amikor megérkeztünk Dubajba. A gigantikus méretű reptéren ismét rengeteget kellett kolbászolni, mire megtaláltuk a megfelelő kaput. Vagyis csak a megfelelőnek vélt kaput, mivel, mint kiderült, mégis másik kapunál kell beszállni, ami miatt 1 órát várakoztunk pluszban. Az egy órás késés azonban az út alatt eltűnt, és időben érkeztünk meg Budapestre. A tiszta égboltnak köszönhetően majd leesett az állunk, tapadó korongos figuraként lógtam végig az aprócska ablakon, és igyekeztem megörökíteni a csodás látványt.
Hazaérkeztünk, de az biztos, hogy a szívünk egy darabkáját Balin hagytuk, és a helyét az ott gyűjtött élményekkel töltöttük be.
A varázslatos útért köszönet és hála illeti a családjainkat, útitársainkat és mindazokat, akik itthonról és akik Indonéziában segítették az utunkat.
Köszönjük!