BALI 5. és 6. rész

16252278_1224273520942492_5480008690089598738_o 16402674_1224273684275809_5063018659948679621_o 16462929_1224273527609158_3088239719394329588_o

13. nap (január 27.):

Ez az utolsó napunk Gili Airen és várhatóan az első Lombokon. Már kora reggel kisiettem a kikötőbe, hogy foglaljak magunknak helyet a Lombokra tartó fast boaton. A tájékoztatás szerint már 8 órakor nyitva vannak a foglaló irodák, de 8:25-kor még csak lézengeni sem láttam senkit (ezeknél a balinéz és egyéb szigeti népeknél tuti nem az infarktus a No.1 halálozási ok). Úgyhogy hazabattyogtam, majd miután Petit felkeltettem, ismét visszatipegtem a kikötőbe, ezúttal már sikerrel jártam. A szállásunkon már előző nap is leegyeztettem, hogy az eső és a sok csomag miatt biztosan lovaskocsira lesz szükségünk, hogy ne ússzon minden sárban.
Az iszlámok a pénteki imákat nagyon komolyan veszik, ugyanis a hajónál és a kocsinál is elmondták, hogy jó-jó, de az ima miatt lehet, hogy minden késik, bár azt már nem tudták megmondani, hogy mégis mennyit.
Összecsomagoltuk a maradék holminkat, majd egy kicsit még nézegettünk, fotózgattunk a parton, a megbeszélt időre pedig kimentünk várni a kocsit, de az csak nem akart jönni. Teljes nyugalommal mondták, hogy „dzsászt rileksz”… ima van és Bob Marley örök. Mire én – gondolom legalább akkora pupillákkal, mintha az egész évi füvüket elszívtam volna (ahhoz képest, hogy nagyon szigorúan büntetik a kábítószer használatot, a Gili szigeteken meglehetősen nyíltan lehet vásárolni varázsgombát és egyék termékeket), megkérdeztem, hogy „Jó-jó… na de az összes kocsis imádkozik?”, mert nekünk mindjárt indul a hajónk, és azok nem várnak. Erre 5 percen belül mégis kerítettek egy kocsit, de nevetnem kellett, mert szerintem a sziget legkisebb fogatát sikerült mozgósítani, úgyhogy úgy megsajnáltam szegény lovacskát, hogy majdnem beálltam mellé, amikor Peti is felpattant a szekérre
Szóval nekem már nem maradt hely, viszont 5 percünk maradt odaérni, úgyhogy én szaladtam egy kört, és mivel iszonyatosan fitt vagyok, nyilván oda is értünk időben A megérkezés pillanatáról nem közlünk fotót, mert akkor is felháborítóan jól néztünk ki, és az azért már mégiscsak túlzás lenne
Szóval ott a srác lóhalálában még becsekkolt minket, és már utaztunk is. A hajóút Lombokra 15 perc volt, és ott már várt egy taxi, hogy a szállásunkra vigyen. A kikötőnél amúgy egy sor férfi várja, hogy a turistáknak látszatsegítséget nyújtva elragadja a csomagokat, annak ellenére is, ha nem kéred, amiért később természetesen pénzt kérnek.
A szállásunk Sengiggi külső részén, a Sasak Gardenben volt. A kert pedig valóban gyönyörű. Délután egy kis útra indultunk, hogy feltérképezzük a környéket, és nagyon megörültünk, mert itt ismét olcsó utcai ételárusokra bukkantunk, meg is kóstoltuk a portékát.
Utána kocsit fogtunk, és elvitettük magunkat a helyi hindu templomhoz, amely nagyon impozáns környezetben, egy óceánparti sziklán fekszik. Szerencsénk volt, mert éppen felajánlást hoztak az isteneknek, és mivel szarongot öltöttünk, mi is részt vehettünk rajta. A helyiek nagyon barátságosan fogadtak, igazi „sztárként” fotózkodtak velünk, úgyhogy Srí Lanka után a lomboki fészbúkon is tuti tarolunk A helyiék egyébként teljes ünnepi díszben jelennek meg minden pénteken, hogy elvégezzék ezt a szertartást.
A szertartás nagyon érdekes volt, a nők összeállították a kis bambuszból font tálakat, melyeken virágszirmokat és füstölőket helyeztek el. A szertartás megkezdésekor a virágokat a hajukba és a fülük mögé teszik, ezzel elűzik a rosszat, majd vízzel meglocsolják egymás fejét, isznak belőle, ezáltal megtisztulnak és befogadják a jót, végül pedig a homlokukra és a mellkasukra rizst raknak. Peti is végigcsinálta a szertartást egy helyi fiú segítségével.
Sengiggiben ilyenkor nincs túl sok turista, ezért nagy mosollyal fogadnak bennünket mindenütt, és sokan fényképezkedni szeretnének velünk.
A szertartás után egy kis árusnál megpihentünk egy grillezett kukorica és egy kókuszdió erejéig.
Ha az ember az út mellett gyalogol, előbb-utóbb megáll mellette egy kocsi vagy taxi, aki felajánlja, hogy viszonylag csekély összeg fejében elviszi az úti céljához. Ezúttal a helyi tengerpartra igyekeztünk, melyet fekete homok borít. A víz itt jóval hidegebb volt, mint Balin. Peti gyorsan megmártózott, de mivel elkezdett esni az eső, a taxis elszállított bennünket vacsorázni. Ezután egy újabb kocsival a szállásunkra utaztunk, és megbeszéltük a másnapi kirándulás tervét.
A helyiek angol tudása jóval szerényebb, mint Balin, úgyhogy a kommunikáció olykor nehézkes tud lenni. Kb. mindenkinek a 2. kérdése az, hogy „Beszélsz indonézül?”, ami azért érdekes kérdés, mert Indonéziában több ezer nyelvet beszélnek.

14. nap (január 28.) – szombat:

Szerencsére az esti-éjszakai esőzés után reggel 8 körül kisütött a nap. Útnak indultunk, hogy a kiválasztott helyszíneket felkeressük.
Először is Mataram, Lombok fővárosa felé vettük az irányt. A város nem sok kulturális látnivalót kínál. Erősen magán viseli a holland gyarmatosítók keze nyomát az üzleti és igazgatási központ. Megnéztük a matarami mecsetet, amelyet 6 évvel ezelőtt építettek, és Lombok jelenleg legnagyobb mecsetje. Naponta 7-9 ezer ember imádkozik itt. A mecset méretei valóban tiszteletet parancsolnak. Egy kedves iszlám fiú körbe is vezetett bennünket. A hívők nagy mosollyal fogadtak bennünket. Mivel átlagosan mindenkinél 1 fejjel magasabbak vagyunk, nem volt nehéz felhívni magunkra a figyelmet Egy 3 generációs család is előszeretettel fotózkodott velünk.
A mecset után Pura Lingsart, vagyis egy hindu templomot néztünk meg (pura = templom). A templomban egy idegenvezető volt a segítségünkre. A templom több részből áll. A hindu templomoknak van olyan része, ahol valamennyi vallás képviselői imádkozhatnak és mutathatnak be felajánlást az isteneiknek. Ezt az egymás iránti tiszteletet jelzi a derék köré között sárga öv. Megtudtuk azt is, hogy a két irányból megközelíthető kapu az élet kettőségét, a jót (jobb oldal) és a rosszat (bal oldal) szimbolizálja. A hindu hívők mindig a jobb oldalon lépnek ki és be a kapukon. Míg a mecsetek „Kelet” felé néznek, addig a hindu templomok a hegyek felé, mert szerintük ott élnek az istenek. A színek és szimbólumok jelentéséről is sokat tanultunk. Minden vallás más szimbolikával tesz felajánlást, egyeseknél csak az különbözik, hogy a virágok közt milyen füstölő van, de pl. a buddhisták imáját piros gyertya jelzi.
Az itteni templomban ismét tisztító fürdőt vehetettünk, és egy pénzérme hátrafelé hajításával kívántunk is.
A templomlátogatás után az útszéli helyi árusoknál ismét gyümölcs próbát tettünk. Peti ezúttal a Durian gyümölcsre csapott le. Ennek olyan penetráns szaga van, hogy én megkóstolni sem bírtam, de Peti megevett egy egész darabot. Egy helyi férfi közben masszázsban részesítette.
Ezután egy kézműves falut, Sukararát látogattuk meg, ahol kézi szövéssel készítik a termékeket. Én is kipróbálhattam, meglehetősen nehéz munka. Amíg egy helyi nő nem tud elkészíteni legalább egy egyszerűbb sálat, addig nem mehet férjhez. 600 lakos dolgozik a cégnek, ők látják el őket anyagokkal és eszközökkel, a munkások pedig szolgáltatják a kész termékeket. Egy hónap alatt egyetlen 3 m hosszú, 60 cm széles szarongot tudnak elkészíteni átlagosan.
Ezután felöltöztettek bennünket Petivel helyi esküvői ruhába, és készítettünk néhány képet.
Tovább indultunk Sade felé, ami egy sasak falu. A sasakok kis falvakban élnek, amely teljesen közműmentes, sem áram, sem víz nem zavarja meg a lakók nyugalmát. A falu alapterülete nagyon kicsi. A házak sorház formájában kanyarognak egymás mellett, az utcácskák átlagosan kb. 0,7-1,5 méter szélesek. A házak között a nők árulják portékájukat, mert itt is mindenki kézművességből él. Főként szarongokat, kendőket, takarókat és karkötőket készítenek. A házak agyagból és bambuszból készülnek, ezzel kerülik el, hogy a szúnyogok felfalják őket. A lakóházaknak nincs ajtajabb, van egy belső szint. A külső szinten alszanak a férfiak a fiúgyermekekkel, a felső szint két helyiségre oszlik: a nagyobbikban készül a rizs, egy kicsi leválasztott sávban pedig a nők alszanak a leánygyermekekkel. A házakban semmilyen matrac nincs, a döngölt padlón alszanak. Átlagosan 15-17 évesen házasodnak a fiatalok, amikor új házba kell költözniük. Most már a falun kívül kell letelepedniük, mivel a falu a maga 700 lakosával (15 generáció óta élnek így) kitehette a megtelt táblát. A falu teljes alapterülete nem éri 2 tíz emeletes háztömb alapját.
A házakban wc és mosdó sincs, közösségi termek vannak a tisztálkodásra, és néhány utca végén 1-1 wc, bár ezekbe nem mertünk benézni.
Elég furcsa, hogy a tinik ezt hogyan élhetik meg, hiszen okostelefonjuk már van, és helyenként tévé is van a házikóban. Sok helyen láttunk popsztár posztereket a falon.
Az itt élők muszlimok, de annak egy speciális irányzatának, a Wektu Telunak hódolnak. Saját kis mecsetjük is van, mert az minden falunál úgy illik.
Petit enyhén sokkolta az élmény, úgyhogy másnap egy másik falut már nem is akart megnézni.
Hazafelé menet megálltunk egy kínai temetőnek tűnő helynél. Csodás síremlékek vannak itt. Sajnos részleteket erről nem sikerült megtudnunk, mert a helyiek angolul nem tudták ezt elmondani. A síremlékek mögött kisebb-nagyobb dombok húzódtak, maguk sírkövek pedig nagyon színesek és gazdagon díszítettek voltak.
Petinek sajnos Bali sokkal jobban tetszett. Lombok egyébként kulturálisan valóban nem olyan gazdag, viszont gyönyörű természeti értékekkel rendelkezik. A lakosság túlnyomú része muszlim, de a a különböző vallások hívei kölcsönösen tisztelik egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .