Csaba Anikó: de most sem könnyebb. Olvasgatom a régi bejegyzéseket. Tudom, hogy értelmetlen, de ezekben a napokban újra és újra azt kérdezgetem, mi lett volna, ha…

12.02., kedd

Imádkozni és várni! Most segíts meg Mária, ó irgalmas szűzanya, keservét a búnak- bajnak, eloszlatni van hatalmad… Ha eszembe jut a teljes fohász, nem lesz baj! Otthon hagytam az imakönyvet, babonából! Most hiányzik, mert egyszerűen elfelejtem a szövegét! Beírtam a Palmtopba, amit éppen tudtam. 
Persze semmi sem úgy történt, ahogy terveztük. Reggeliztünk, és 8-ra bementünk a kórházba. Taxival, mert olcsó és gyors. Lepakoltunk a bejáratnál, elővettük a laptopokat, és vártuk az orvosokat. Beszéltünk a neurológussal, az agysebésszel (ő tud németül) és vártunk. 10-től van látogatás 18.30-ig. A nyomás 20-23 volt, 20 alatt kellene lennie! Rémület és aggodalom, mi lesz????  
Felköltöztettek minket egy „VIP terembe”, hogy ne a bejáratnál lakjunk. Kaptunk WIFI hozzáféréseket is. 
Linda megmutatta, hová jár imádkozni, egyedül lenni! Otthagyott, és nem mertem megmondani neki, hogy az a ravatalozó. Kimenekültem, rosszul lettem.

Sajnos a nyomás kúszott felfelé, délutánra már 28-30 lett. Újabb CT-re vitték Pétert, és este ½ 10-re bejött az agysebész, hogy újabb műtétre van szükség.  
Ha megcsinálják, 50-50% az esély a túlélésre, ha nem, akkor 20-80%. Beleegyeztünk. Vártunk és sírtunk. Hajnal 2 előtt végeztek, 7 lett a nyomás! Ha stabil lesz, akkor lehet felébreszteni. 

12.03., szerda

A nyomás 13-15, ez jó. Ma semmi különös nem történt, az agysebész elmagyarázta a 2. műtétet, az ideggyógyász (Fernanda) a várható következményeket, a Gabriella a pillanatnyi stabil állapotot. 3 nap a nagy életveszély. Amit eddig nem mondtak, hogy a kómából sem biztos, hogy felébred!

Bejött a tiszteletbeli konzul, aki egy öreg barom! Egyfolytában azt kérdezte, hogy ha meghal, hazavisszük-e, hol fogják eltemetni. Mondtam, hogy haza, de ezzel nem is akarunk foglalkozni, minden erőnkkel azért küzdünk, hogy túlélje! Ő meg csak mondta, hogy már volt olyan esete, amikor oda-vissza szállították a holttestet. Azt hittem, a Gábor megüti! 
Megengedték, hogy bent aludjunk, de nem történt semmi szerencsére. Minden kinti lépésre felriadtam. Én aludtam a hosszú kanapén, a Peti barátnője a röviden, a Gábor behozott 6 széket, Zarándot hazaküldtük. 
Gáborkáék templomban voltak nagyapával. Nekik is nehéz lehet otthon!

12.04., csütörtök

Hajnali 5-kor, stabil. Hazaugrottunk mosdani, enni, megyünk vissza. Közben készül az újság! Délelőtt nem mehettünk fel, mert sok beteget hoztak. Elkezdett visszahúzódni az ödéma. Már nem nyomja az egészséges részt annyira. 
Gábor azért is szomorú, mert vasárnap, mikor a mi beteg fiúnk jelentkezett, és azt kérdezte, mi hogy vagyunk, pedig halálra lehetett rémülve, nem mondta neki, hogy mennyire szereti, és milyen büszke rá, csak átadta a telefont. 
Valaki zárásig mindig Peti mellett lehetett, kivéve, mikor gyógytornász volt nála. Bejött a Sipi, felment hozzá, egyedül akart vele maradni, hogy energiát adjon! 

Lejött az agysebész hozzánk, a szobánkba, min. 1 órát volt velünk, nagyon örült az eredményeknek, annyit mondott, ma jobbak az esélyei, mint tegnap. Beszélgettünk családról, gyerekekről, munkáról. Maradhattunk megint!  Hajnali 5-kor mondták, hogy stabil az állapota, így a hotelbe mentünk mosdani, ágyba feküdni kicsit. Most először vettem észre a „riksa” mellett élő, alvó családot 2 kisgyerekkel!

12.05. Péntek

Mindennapi kabaláink – Gábor a testével szárogatja a kimosott alsónadrágját, hogy fel tudja venni, mert valami pirosnak kell lennie a ruháján vagy az alsónadrágon vagy a pulcsiján. Váltogatva viseli minden nap. Én egész nap a kényelmetlenebb DG szemüvegben vagyok, és mindig nálam van a Peti egy régi, óvodás képe. Kis hülye szokások, babonák, nem kockáztathatunk!  

Még egy napot nyertünk!  Délután Gáborral voltunk fent, amikor láttuk, hogy mindig az egyik monitort nézik, kapcsolgatják, a számok váltakoznak, megijedtünk, azt hittük ez rossz. Az ügyeletes doktornő nem tud angolul csak pár szót, felhívatta Marcellot a portáról, hogy mondja el angolul, mi történik, nyugtasson meg minket! Elképesztő! Csökkentik a kóma gyógyszert, és ez a monitor mutatja, ahogy jön vissza a kómából, ébredezik. Olvastunk neki mindannyian, Linda is mást, apa is mást, én DivatMarketinget, mert csak az volt nálam.

Este bejött hozzánk a Gabriella az agysebésszel. Nagyon komolyak voltak, ijesztő volt. Azért jöttek, mert én tudok németül beszélni, és nekem akarta elmondani a Firmo, hogyan állunk! Fantasztikusan figyelmesek! Lassan ébresztik, de még mindig életveszélyben van. Reggel ki akarják venni a lélegeztető csövet, mert sértheti a hangszálakat, kellemetlen, és nem szokták egy hétnél tovább használni. Inkább betesznek egy kanült, nem fog tudni beszélni. Az ágyában is el lehet végezni a beavatkozást kora reggel, ha beleegyezünk. Igent mondtunk. 

Azt mondta a Firmo, hogy úgy kell elfogadnunk, hogy mindent megtettek érte, amit lehetett. Igaza van, de szörnyű! Hazajöttünk, és csak zokogtam, csak zokogtam… Az én szép, okos, jó kisfiam! Mi lesz vele, velük, velünk? Végigelemeztük, mi történt, elrontott-e valaki valamit, de mára már mindegy! Visszafordíthatatlan! Nekem úgy nyílik ki a skype, hogy Peti  írta múlt péntek délelőtt, hogy lementünk a partra…
A válaszomat már nem olvasta el …

12.06. Szombat, Mikulas

Eltelt a tegnapi nap is. 9-12 közötti érték, 2 kómagyógyszert elvettek, a többit is csökkentik. Ezek jó hírek. ¼ 8-kor reggeli, aztán irány a kórház. Laptop, pulóverek – beköltözünk a kórházba ismét. Még mindig semmi hír, kipakolunk, kinyitjuk a gépeket, kezdődik a nap! Szerencse, hogy négyen vagyunk, átlökdössük egymást a holtpontokon. Sok van. Beszélgetünk, még közelebb kerülünk egymáshoz. Dolgozzak, vagy olvassak? Nem tudom eldönteni, hogyan telik gyorsabban az idő!  Sehogy!!!     
Most először kellett aláírnom beleegyező nyilatkozatot. Tolnánk is az időt, meg késleltetnénk is. Leginkább meg visszaforgatnánk 8 nappal, hogy ez csak egy rémálom maradjon! Először is remélem, hogy lesz holnap – holnapután! Aztán majd csak megbírkózunk ezzel a helyzettel!

A kórházban sok érdekes dolog van!

• Az orvosok zöme nem itt a klinikán van állományban, több helyen is dolgoznak, be van osztva, mikor jönnek ide. Van, hogy csak estefelé érnek ide, megnézni, hogy van az általuk műtött beteg. 
• A WC-ben mindig telefonáló nővéreket látok, biztos nem lehet használni a mobilt.
• A portásfiúk közül, akik telefonálgatnak nekünk, hogy felmehetünk-e az intenzívre, és tolmácsolni próbálnak, az egyik feljött, és hozott 4 db-ot nekünk, mert mikulás van!
• Mellettünk van az étkező, nagyon jó, hogy normális hangokat hallunk! Elég gazdag a választék, nagy a forgalom. Bármit vehetsz a tányérodra, 2 mérlegük van, egy az édességnek – egy a főételnek. Lemérik amit veszel, írnak egy számlát kézzel, és evés után kell fizetni. Állandóan törölgetnek, takarítanak, készségesek, mosolygósak.
• Minden váróban, kórteremben, a hallban van kereszt, szentek szobrai, a bejáratnál egy nagyobb Szűz Mária szobor és egy kis Betlehem. Sokan megállnak, imádkoznak beteg, orvos, látogató, ápoló, akinek nem igénye, az továbbmegy. Úgy érzem, ez a szabadság! Mindenki azt tesz, amit akar, és ez nem irritálja a másikat!  
• Az intenzív előszobájába nem lehet semmit bevinni, fertőtlenítővel kezet kell mosni, és adnak egy steril, nemszőtt kötényt, mindig újat. De a cipő maradhat, és nincs szájkendő sem. És az orvosok is az utcai cipőjükben mászkálnak!