Csaba Anikó: Érdekes napunk volt ma. Délelőtt a budaörsi Auchanban jártunk, Gábornak és nekem is az jutott eszünkbe, amikor a baleset után először jártunk itt Péterrel. Hazafelé jöttünk pénteken délután az OORI-ból, és valamiért be kellett ugranunk. Péter azt mondta, ő is akar jönni. Ez volt az első alkalom, hogy idegenekkel is találkoztunk. (Visszanéztem, 2009. március 6. volt.) Bukósisakot kellett viselnie, az egyik szemén lesötétített szemüveg, a karja fel volt kötve, a másik kezében háromlábú bot. Még most sem tudom sírás nélkül leírni! Láttam a szánakozó tekinteteket, megszakadt a szívem, de büszke is voltam, hogy Pétert ez nem tántorítja el, persze talán nem is vette észre. Lekötötte, hogy gyalogol és örült, hogy már nem tolókocsiban közlekedik!
Hosszú ideig nem töltöttünk fel képeket, csak meséltünk Nektek Péter mindennapjairól, a küzdelméről, a javulás lépcsőfokairól.  És itt egy kép, ami a múlt héten, Tihanyban készült.

És ma délután beállítottak Ágival, jöttek a szörfökért, indultak a Balcsira. Jókedvű volt, dirigált, részt vett a pakolásban. Mesélt, beszélt. Tudom, hogy még hosszú út áll előttünk, de rendületlenül haladunk! Nagyon jó hetünk volt, még Péter is elégedetten mondta minden foglalkozás után, hogy jól ment, pedig nagyon kritikus szokott lenni!