Ezen a héten sok új látogatója
is volt Péternek, Bite Pali a kisfiával, ma délelőtt Zsembery Barna a
kisfiával, és délután megérkezett végre Szonya a két pici „ördöggel”. Este kicsit
fáradtan indult Dórival meghallgatni Gravis mauritiusi élménybeszámolóját.
Délután mailt írt Kenyába. Ez
úgy történik, hogy elmondja, mit szeretne írni, leírom egy papírra, ő pedig bemásolja a laptopba. Persze egyszerű
kifejezéseket, mondatokat már egyedül is le tud írni, de azért elkél a
segítség. Megírta, hogy megy vissza az OORI-ba, nagyon várja. Amikor azt
mondta, lassan javulok az a baj, futni, beszélgetni szeretnék, kipottyantak a
könnyeim!
Amúgy is sírós hetem van! Az
egész napunkra, nekünk Gáborral az egész hetünkre rányomta a bélyegét a szomorú
évforduló. Így aztán nagyon nehezen ment a munka, illetve nehezen tudtam másra
figyelni, gondolni, főleg dolgozni. Állandóan ez jár a fejemben: Miért? Mi lett volna, ha…
Ma egy éve
történt a baleset.
Éjjel szólalt meg a telefon,
Linda hívott minket, hogy ne ijedjünk meg, de kellene a Hares telefonszáma,
Petivel baleset történt. És akkor még tényleg nem is volt olyan nagy a baj! A
szörnyűséges hét december 30-tól következett. December 1-én indultunk a hosszú
útra, és én végig csak azért imádkoztam, hogy életben találjuk a kisfiamat.
Mintha tegnap történt volna!
Mikor ma délelőtt Péterrel
beszélgettünk ezekről a napokról, azt mondta, hogy vannak emlékképei.
Elmeséltük újra, mi történt, milyenek voltak azok a napok, amikor az életéért
kellett aggódnunk, semmi jóval nem bíztattak minket.Szerencse, hogy négyen voltunk
(mi, Linda és
Zaránd), átlökdöstük egymást a holtpontokon (sok volt). Beszélgettünk és nagyon
közel kerültünk egymáshoz. Akkor lassan telt az idő! Hullámokban jött a bizakodás és a
kétségbeesés, reménykedtünk, hogy lesz holnap – holnapután!
Azt hiszem ezek a
rémületben, aggodalomban töltött napok arra voltak jók, hogy később, ha elegünk
lett mindenből, fogytán volt a türelmünk, kétségbeestünk, erre az időszakra
visszagondolva, újra kezdjük becsülni az életet, örüljünk minden percnek!
Ígérem, legközelebb valami vidámabb bejegyzést írok! Most nézem, milyen
érdekes az időzítés, ez a 100.
bejegyzés!
Talán nem véletlenül leltem ma erre a versre – régi képeslapjaim között pakolászva…
‘Ha rosszul mennek a dolgaid, ahogy az idő előre lép,
Ha mindig csak emelkedik az út amelyen mész,
Ha tengernyi az adósság, s hozzá a tőkéd kevés,
Ha sóhajtanod kell akkor is mikor már nevetnél,
S mikor a gondok már alig elviselhetőek
Pihenj ha kell,
De ne add fel.
A sikerhez az út kudarcokkal teli,
Melyet sokszor beárnyékolnak a kétség fellegei,
És soha nem tudhatod mily közel a cél,
Bár távolinak tűnik, lehet, hogy már ráleltél,
Ezért mikor a legnagyobb csapások zúdulnak rád,
Akkor kell a legkeményebben harcolnod,
És soha-soha nem szabad feladnod!
TE egy igazi harcos vagy Peti.
És a legnagyobb csatát már megnyered. a többi is menni fog, csak hinned kell magadban.
szeretettel minyon
Sziasztok!
Elég nehéz a bejegyzés után megszólalni!
Amit idáig végig éltetek és csináltatok,és AHOGY azt végig vittétek,az bennünk,akik csak figyelői vagyunk Péter javulásának,határtalan csodálatot és együttérzést váltott ki.
Fantasztikus milyen hatalmas mennyiségű erő, energia ,kitartás és szeretet van a Csaba családban!
Ugyan csak hallgatóként vagyunk jelen sokan itt a blogon,de jó érzés ,hogy mi is részesülünk ebből a határtalan kitartásból és szeretetből,ahányszor írsz nekünk Petiről. ….Köszönjük
Szeretettel ölellek
Petra
Kedves Annamari!
Köszönöm a 100. bejegyzést. Szinte minden nap olvasom a blogot. Az életünkben történő MIÉRT-eken jómagam is sokat töprengek. Hogy Péter életeében, illetve ez által a ti életetekben miért történt ez, nem tudom. Az ÉLET lehet, hogy csak néhány év múlva fogja megadni a választ. Mindenesetre átküldök egy , úgy gondolomide vágó videót, ami ma reggel kaptam…Szerinetem érdemes megnézni, és egy olyan orvos szemével látni az egészet, aki szintémn végigélt egy súlyos STROKE-ot…
„Egy agykutató azt az ajándékot kapta az Élettől/Univerzumtól/Jóistentől, hogy személyesen élhette át, milyen az a Stroke (agyvérzés) és hogy mi a különbség a jobb és bal agyfélteke között. Az átok/áldás, ami érte őt, arra késztette, hogy felgyógyuljon, és valami nagyon fontosat osszon meg az emberekkel.
Legalább a 17. percig nézd végig az előadását. Nem fogod megbánni.
http://www.ted.com/talks/lang/hun/jill_bolte_taylor_s_powerful_stroke_of_insight.html
Üdvözlettel:
Tamás
Hajrá Peti!
Én arra fogadtam, hogy a 120-ik bejegyzéstől, már úgyis átveszed a napló írást! Addig is köszönjük a rndszeres tájékoztatást!
Gyuri
Kedves Peti! Kedves Csaba család!
Fantasztikus utat tettetek meg egy év alatt. Ez további reményeket kelt. Nem kétséges, hogy Peti egyszer, nem is túl soká, futni fog és jókat beszélgetni.
Csodálom az erőtöket, kitartásotokat. Csak így tovább!
Sok puszit küldök,
Marica
Petra megfogalmazta azokat a gondolatokat és érzéseket,amelyek minden alkalommal eltöltenek,ha a blogot olvasom.TI példát adtok mindannyiunknak a fáradhatatlan kitartásból,összetartozásból és Szeretetből.Szívből kívánom,hogy ez a sok-sok testi-lelki megpróbáltatás meghozza Peti számára a teljes gyógyulást!Ildi