Tegnap délután ergoterápiás foglalkozása volt Petinek,
hetente háromszor jön hozzá Gelányi Laci, aki az OORI-ban is foglalkozott vele.
Nagyon örültünk, hogy nem szakadt meg az itthoni szabadság alatt a gyakorlás.
Fontosnak tartottuk és örültünk, hogy Peti az egyike azoknak, akik részt
vesznek ennek az új, korszerű eszköznek az itthoni kipróbálásában.

Egy olyan elektromos stimuláló géppel dolgoznak, ami akkor
mozgat izomcsoportot, ha a megfelelő izmokat Péter saját maga elindítja. A gép
a saját ingert alapul véve rásegít a mozgásra, azaz nem passzív ingerlés, hanem
aktív mozgást, mozdulatot igényel. Computerrel van összekötve, ami méri a saját
erőt, a fejlődést. Tegnap azt gyakorolták, hogy miközben a jobb felkarját
emeli, szelektíven nyújtsa a könyökét, eddig csak együtt tudta csinálni. Az
ujjait nyújtotta (ebben a gép segíti), a feladat az volt, hogy az ujj nyújtva
maradjon, és közben önállóan nyújtsa a könyökét, emelje a felkarját – ez azért fontos,
mert ez készíti elő a tárgyak megfogását. A feladatok végrehajtása hihetetlen
koncentrációt, szellemi és fizikai erőfeszítést igényel Pétertől.

Az ergoterápia után még volt logopédia is, hála Mészáros
Évának, aki rendületlenül jön és tanul vele. Péternek nagy szüksége van a
segítségére a beszéd, olvasás, írás fejlesztésében!
A neki küldött e-maileket elolvassa, de a válaszadás még nagyon nehéz. Legyetek
türelemmel, ha sürgős, küldjétek el nekünk is (amcsaba@t-online.hu) a levelet.

2 thoughts on “

  1. Szia Peti!

    Heti háromszor ezeket a foglalkozásokat végig csinálni,nem semmi!Én csak heti egyszer járok gyógytornára a vállam miatt úgynevezett McKenzi tornára,ami hasonló!
    Nagyon apró mozdulatokkal kell dolgoztatni az izmokat,és végig koncentrálni,a foglalkozás végére rendszerint VÉGEM VAN! :o)
    Elismerése!….meglesz a gyümölcse!

    Millió puszi!

    Petra :o)

    • Szia Peter!

      Nemreg hallottam arrol hogy mi tortent Veled. Nagyon aggodtam, de most a weblapot olvasva orommel latom hogy nagyon nagy erobedobassal es odaadassal fejleszted magad. Le a kalappal!!!

      Es termeszetesen szuleid, csaladod es minden mas segito/orvos/nover elott is!!!

      Remek hogy ennyi baratod van, es hogy ennyit segitenek.

      Lattam Gabor fiarol is a kepet – nagyon helyes kissrac – gratulalok neki es Neked is!

      Sok-sok puszi es drukkolok az elkovetkezo lepesekhez/kihivasokhoz is.

      Luca-

Hozzászólás a(z) Palkó Petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .