Délelőtt logopédia órán az egyik feladatnál hangosan kellett olvasnia Péternek, Gáborral meghatódtunk, nagyon-nagyon jó volt hallgatni!

Ma délben Gelányi Laci foglalkozott Petivel, és örömmel kiabáltak, hogy mind a peroneusz (kislábujj felőli), mind a nagy lábujj felöi izom most először látványosan szinkronban mozgott, úgy tudta hanyatt fekve emelgetni a lábfejét! Eddig is néha meg-megrebbent a nagylábujja, viszont most többször egymás után a lábfeje mozdult így! Ez azt jelenti, hogy járáskor képes lesz szimmetrikusan mozgatni a lábfejét, sem nem csámpásan, sem nem kifelé dőlve fog majd járni!

Gelányi Laci felírta Péternek milyen gyakorlatokat kell végeznie reggel, így komoly tornaórával indul a nap. A képen G. Laci éppen beállítja a „stimulátort” Péter lábára, Peti meg csukott szemmel koncentrál, mert ez nem passzív mozgató szerkezet, Péternek aktívan kell rásegítenie, indítania a mozdulatokat. Egyik alkalommal a karjára, máskor a lábára teszik.

Gelanyi Laci, Peter 2010 06 24

Ez a hét kicsit másképp alakult a családi programok miatt. Szerdán pl. Szarvasra utaztunk, Péter itthon maradt, Dóri vitte este Mónihoz, csakúgy, mint tegnap. Mi átmentünk kicsit unokázni KisGáborékhoz, ott találkoztunk velük. Nagyon kíváncsiak voltunk a lakókocsira, azzal indul ma Orsi, Gáborka és Gabó nyaralni. Természetesen beszálltunk mindannyian, kipróbáltuk az üléseket, kinyitogattunk mindent, ahogy illik.

Orsi, Peter 2010 06 24

Péter a héten, talán azért, mert nem ültünk állandóan a nyakán, több dolgot megoldott egyedül. Hétfőn a kutyának adott enni (azaz a konzervből egy kézzel kikanalazta neki a kaját), szerdán pedig ajánlott levelet vett át Gábornak, amihez beszélnie kellett a postással, először a kaputelefonon, aztán a kapunál, le kellett mennie a kapuhoz ( 2 x 70 méter), és alá kellett írnia a küldeményt!