Peti nagyon várta Zaránd látogatását, izgult, hogy fognak hazaérni. Kedd este kezdte el szedni az új gyógyszerét. Gáboréknál volt este, babfürdetés, közös vacsi. Feltöltődött, jókedvűen jött haza, és azt mondta most… Azért kellett erre készülnie, mert két hétig mind a kettőt párhuzamosan kell bevennie, és csak utána lehet leépíteni, fokozatosan elhagyni az elsőt. Ez megviseli, úgy érzi duplán kiüti, lelassítja a két szer. Biztosan igaz, de lehet, hogy pszichésen jobban terheli, mint valójában, ugyanis a foglalkozásokon mindenki nagyon elégedett, jól halad, jól teljesít! A fáradtsága ellenére azt találta ki, hogy esténként sétálnia kell egy háztömbkört, ami kb. egy kilométer. Egyik este hoztak nekem egy kis orgonát, Péter úgy jött be, hogy elkezdte énekelni: Orgona ága barackfa virága…! Ismét átúszta a medencét, lassan ez is rutinná válik!

Csütörtökön „babanap” volt, most sikerült többet együtt lennie Gabóval, nagyon élvezte az egyre komolyabb sétáit. Délután jött Pölös, és rendberakta a számítógépeinket Bálint Peti, akivel nyár óta nem találkozott. Pénteken a logopédián sok sikerélménye volt. Mindig beszélgetéssel indul az óra, Csűri Mari elvárja, hogy tájékozott legyen a napi történésekben, eseményekben, olvassa az újságot, nézze a TV-t, és kikérdezi ezekről. Memóriafejlesztő gyakorlatokat csináltak. Pl., Mari elétett egy nagyobb lapot, amelyen több kisebb kép van. Ezek tárgyakat, eszközöket ábrázolnak. Tegnap már három nevet mondott egyszerre Mária, ráadásul hosszú, összetett szavakat,  és Peti emlékezett, meg tudta mutatni ezeket! További nehezítés, hogy egy-egy képről beszélnie is kell, milyen, mire használjuk, stb. Újdonság, hogy ha kimondani nem is tudja azonnal, elkezdi megmutatni, hogy pl. ugrik (a béka). Korábban ez a képesség sem működött. Néha nem tud azonnal kimondani egy szót, de amint segítséget kap, azaz Mária kiejti az első betűket, be tudja fejezni. Az óra végén ismét betűket tett elé a logopédus, és hangosan ki kellett mondania ezeket. Ez is jól ment, ha nem tudta, addig próbálkozott a helyes betű kiejtésével, amíg sikerült, azaz kontrollálta magát! Szólt, hogy egy betűnél mindig megakad, ez pedig az Ő. Mondta, hogy tudja, hogy ő – őzre gondol, de szarvas lesz belőle a kiejtésnél. Nevettek, és azzal nyugtatta a logopédus, hogy majd megváltozik. Most két hétig nem volt lovaglás, mert Enikő elutazott, így Laci masszírozásával fejeződött be a hét dolgozós része!