Nagyon jól sikerült a szerdai „laza” nap. Péter sokáig tudott aludni, aztán délelőtt sétáltak Gáborral egy nagyot. Ebéd után átmentünk Orsiékhoz, mert már több, mint egy hete nem láttuk a babát. Jókedvűen fogadott minket, sokmindent tanult ez alatt a 10 nap alatt, sőt pont, mikor ott voltunk, önállóan is megtett néhány lépést, most először!

A 4. Csaba Gabor

Izgatottan készültünk az estére, Bánlaki Tamás és Vujevits Jani azt találták ki a mai szerdára, hogy elviszik Pétert az Eurocenterbe gokartozni. Eléggé megrémültünk az ötlettől, de Péter nagyon boldogan készülődött. Végül Gábor (a papája) vitte el, és ott találkoztak. Kiegészült a társaság Aklan Gyurival, Richter Janival és persze Gáborral (a bátyjával). Nagyon klassz estéjük volt, két menetet versenyeztek, és Péter ügyes volt. A be- és kiszállás nem volt egyszerű, de utána már jól és gyorsan manőverezett. Utána boldogan telefonált haza, azt mesélte, hogy jól ment, és nagyon élvezte!   
És nekem egyfolytában az jár a fejemben, milyen klassz, hogy ilyen és ennyi nagyon jó barát veszi körül Pétert és tart ki mellette, segíti, köszönjük!

Peter vezetes kozben

Peter es Gabor az eredmenyeket tanulmanyozzak Vujevits Jani, Peter, Richter Jani