Már csütörtökön elkezdődött a hosszú hétvége. Petinek pénteken reggel kellett felülvizsgálatra mennie a Fiumei útra, ezért már csütörtökön délután hazahozhattuk. Minden rendben van, a fáradtság pedig majd elmúlik, ezzel vigasztalják. Péntek koradélután el tudtunk indulni Tihanyba Orsihoz és Gáborhoz, közben persze benéztünk a Surfbeachre is, és örömmel láttuk, milyen sokan vannak! Igazi pihenős, lazulós hétvégénk volt, semmit sem csináltunk, csak beszélgettünk, pihentünk, aludtunk, és természetesen sokat babáztunk! Szombat délután kicsinosították magukat a fiatalok, mert Füredre, a Mervó Tomi esküvőjére voltak hivatalosak. Péter nem várta meg a vacsorát, kimerült volt, inkább hazajött. Délelőtt összepakoltunk, és indulás haza, közben ismét Surfbeach, beugrottunk egy kis szeretetbombáért. Volt ott egy külföldi srác, beszélt angolul, németül. Péter mindent megértett, de válaszolni még nem tudott, viszont kíváncsi, mi lehet a spanyollal, olasszal? Otthon még a papájával drukkolt az úszóknak, korán lefeküdt, holnap ismét kezdődik egy hosszú hét. Úgy látjuk, egyre nehezebb visszamennie az OORI-ba. Ennek egyik oka biztosan a kimerültsége is, a műtét óta folyamatosan fáradtságra panaszkodik, és ez nagyon el is kedvetleníti. Nagyon nehéz időszak van mögötte, de előtte is, és ezt egyre jobban fel tudja mérni. Sokat segít a család, a barátok látogatása, telefonjai, de a küzdelmet magának kell megvívnia. Egyedül van, és sajnos még nagyon sok mindent nem tud elmondani, így megosztani sem senkivel! A reggeli jó hír, hogy ismét kétágyas szobába került Budakeszin.