Nagyon tetszett Péternek hétfőn a színház! Kedden bepótoltuk a családi Péter napot, tizennégyen voltunk. Viliék hosszasabban beszélgettek Péterrel, kérdezgették pl. a lovaglásról. Kedden a logopédia órán mindannyiunkat meglepett, hogy amikor hangosan kellett olvasnia, most először írott szöveget is kapott, és ez sokkal jobban ment, mint a nyomtatott! Csűri Mária megnézte itt a blogon a sárkányeregetés videót, és azt mondta, számára az volt a legklasszabb, amikor lépett is közben Péter, mert képes volt megosztani a figyelmét! Ez nekem eszembe sem jutott! Továbbra is nagyon „élvezi” a Móni féle kezelést, ami rettenesen fájdalmas, de mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy nagyon hasznos. Hetente háromszor járunk. (Dévény Anna-féle módszer, egyre több ismerősről, barátról derül ki, hogy a kisbabájukkal jártak ilyen terápiára, csak erről sosem esett szó, talán nem akarjuk kiszolgáltatni magunkat, amíg nem muszáj?! Beszélgettünk róla, hogy vajon  a kisbabák is azért sírnak, mert nagyon fáj nekik?) Sokat számítógépezett ezen a héten, ellenőrízte a biztonsági mentéseimet, ez az én feladatom egyelőre a Péter laptopján is, és szerdán először ő találta meg hol és hogyan kell beállítani az Outlook mentését, nekem ez még sosem sikerült a saját gépemen sem, szóval Péter egyszer csak szólt, hogy megcsinálta!
És egy kicsit hosszabb videó a tegnapi úszásról – rájöttem, hogyan lehet hosszabbat is feltölteni – ahol a békatalp is segítette, de összességében egy úszásóra alatt már 1000 – 1200 métert úszik az egyéb gyakorlatok mellett.



És hogy érzékelni lehessen a fejlődést, feltöltök egy 2010. április 1-én készült rövid videót: