Családi körben, hatosban  szilvesztereztünk Gáboréknál, eszegettünk, társasjátékoztunk. Az új évet munkával kezdték a család férfitagjai, amint látható, délelőtt szorgalmasan töltögették a palacsintát, Peti meg is kóstolta, ehető-e. Még a KeresztGáborka is dolgozósra vette az év első napját, ő vezetett.

Munkában a CSaba testvérek A kóstolás is munka!

Ismét visszanéztem az egy évvel ezelőtti feljegyzéseimet, csak január 1-én a blogot 174 alkalommal nézték meg , tavaly decemberben, két hét alatt 4.141 volt a látogatások száma. Egész más eredményekről számoltunk be akkor, ma már hihetetlenül távolinak tűnnek azok a gondok. Péter állapota – kitartó munkájának, szorgalmának, akaratának köszönhetően – hihetetlenül sokat javult. Azt szeretném, kívánom, hogy ez az új, 2010. év is ilyen eredményes legyen. Müller Péter: Titkos tanítások c. gondolatait hívtuk segítségül:

“S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni. Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk. Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka, sohasem lesz a miénk.

Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk.

Hogy “Mit tegyek?”, azt már tudom. De ez még kevés. Az igazi akaratot onnan lehet felismerni,hogy az hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.”