Időről időre elbizonytalanodom, hogy olvassák-e még a
blogot, vagy csak pótcselekvés részemről, hogy időről időre híreket írok és
képeket töltök fel. Aztán, amikor eldöntöm, hogy hétvégén elbúcsúzom és
befejezem, beszélünk valakivel, vagy levelet kapok, és az derül ki, hogy
számomra ismeretlen emberek is rendszeresen nézik, figyelemmel kísérik Péter
fejlődését, és lankadatlanul szurkolnak neki. Így hát folytatom, nagyon fontos
az éteren keresztüli jó gondolatátvitel, segítség is, kell a kitartás!

Mindig úgy tervezzük, hogy igazán pihentető hétvégét szervezünk,
egyszer már ki kell, hogy pihenje magát Péter, de aztán másképp alakul.
Szombaton reggel nyolckor kezdődött az oxigénterápia, utána a Zsolna utcába
akart menni, délután jött a Zaránd elbúcsúzni, és mellesleg megmutatta az
autóján az új kiteline-os grafikát. Megérkezett ifjabb Csaba Gábor a családjával,
és természetesen Csaba Laci is. Vasárnap meglátogatta Pétert Haidrich Laci,
akivel egy ideig szobatársak voltak az OORI-ban, és egymás után volt a műtétjük
júniusban. Délután a két legfiatalabb Csaba Gábor jött
hozzánk, este pedig Minyonékhoz volt hivatalos. Szekér Daniék jöttek érte,
nagyon örültünk, hogy hosszú idő után ismét láttuk!

Ma új hét kezdődött, délelőtt oxigénterápia, utána úszás,
délután pedig ergo. (Azért töltök fel több képet az úszófoglalkozásról, hogy látszódjon, milyen klassz uszoda van az OORI-ban.) A várakozási idő alatt pedig a betűket, az olvasást
gyakoroltuk. És délután jött a Csaba Laci, aki a torna, a masszírozás alatt
beszélget is Péterrel, végig kell mondania a családtagok neveit, az aznapi
programjait. Ma az volt az első mondata: Nem is olyan nehéz beszélni! Majd
elájultunk! És más meglepően jókat, ragozott szavakat is mondott!