Tegnap Gelányi Lacival volt „órája” Péternek, és mindketten látták, hogy megmozdította a kisujját! Hétfőn Ági a kondin azt mondta, ú is úgy látja, elkezdett alakulni a jobb karja! És Évánál is jól teljesített, a logopédia tesztnél! Tegnap lement Gáborral a Seniorok úszóedzésére, ahol most először egy órán át, egész idő alatt gyakorolt, dolgozott. Péter örült az ott kapott gratulációknak, nagyon fontosak neki (is) a visszajelzések. Szóval, haladunk!!!    Talán még nem érdektelen, de arra gondoltam, utólag felteszek Péterék nyaralásáról néhány képet és egy videót, ahol látni lehet, mennyire élvezte Peti a vizet, az úszást, a társaságot – a barátait és persze a tengert! Jutka és Péter, még egyszer köszönjük!

2010 augusztus, Vir - vegre a tenger! 2010 augusztus, VIR 20110 augusztus, VIR, együtt 2010 augusztus, Vir, Marci es Peter




2 thoughts on “

    • Kedves Peti!

      Juj de sok minden volt, amit be kellett pótolnunk, de nagyon jó volt látni, hogy ilyen mozgalmas nyarad volt!!! 🙂 mennyit voltál vízben, úszva, szörfözve, mindenhogyan, egészen irigyellek érte!:) Jó, hogy ennyi képet és videót töltöttetek fel, nagy öröm látni, hogy milyen sokat voltál barátokkal, családdal, és milyen szeretettel vesznek körül. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen gyorsan tanulsz! Biztos, hogy nem mernélek kihívni úszóversenyre a videók alapján, én teljesen eltunyultam a nyáron.:) (bár azelőtt sem mertem volna kihívni egy Csabát sem úszóversenyre:):))
      Nagyon sok puszit küldünk Neked (és az egész családnak! És továbbra is sok kitartást a munkához!!!
      Sok Szeretettel:
      Zsuzsi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .