Munkával teli hét van Péter mögött. Alakul az új napirend, visszakerült Gacsal Csabához, vele dolgozott az első félévben, ismét ő lett a mozgásterapeutája. Azt beszélték meg, hogy megnézi a mozgását a vízben, ez klassz lenne, várjuk! Úgy tűnik, kevesebb az egyéni, és több a csoportfoglalkozás. Változatlanul az úszás Péter kedvence, Enikő tegnap telefonált is Gábornak, annyira jól sikerült az óra. Peti a logopédia, kognitív órákon elégedetlenebb, szomorúbb, sokkal gyorsabb haladásra vágyik. Azt találta ki, hogy otthon próbáljuk beállítani a TV-t, hogy a magyar adásokat, filmeket feliratozva nézhesse, és ezzel is gyakoroljon.
Új szokást alakítottunk ki, illetve folytattuk az otthon megkezdett nagy sétákat. A látogatás alatt az OORI-ban is teszünk egy nagy „háztömbkört”. Ez azért is fárasztó, mert még sötét van, és ezen a héten eléggé havas, csúszós volt az út, viszont a nehézségekért kárpótol minden sétában résztvevőt a fantasztikusan tiszta, jó levegő, a csend. Persze előfordul, hogy a látogatók meglepődnek a “váratlan” külsős programon, nem kinti sétára készültek, nincsenek melegen öltözve. Velünk fagyoskodott hétfőn a dermesztő szélben Zaránd, szerdán heten tettük meg ezt az utat, Péter, Dóri, Zsófi, Tamás, Jani és mi. És ezen a héten Péter már újra bot nélkül járt, mostanra megszokta (de változatlanul nagyon utálja) az új gyógyszerét, megszűnt a bizonytalansága.

2 thoughts on “

    • Szia Peti!

      Egy kicsit nem vagyunk itthon és Te már megint előrébb jársz! :o)
      Nagyon örülök,hogy ilyen fürge ürge vagy!
      :o)

      Millió puszi
      Petra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .