Újra Ördögoromban lakom, SUP – esemény, Úszás Napja

18-án, szerdán elmentem Minyon és Péter amerikai élménybeszámolójára, vetítésére. Jó volt, kb. tízen voltunk. Múlt szombatra közös evezést terveztünk a Velencei tóra, de szelet jósolt a meteorológia, ezért lemondtuk, illetve most szombatra halasztottuk. Apa és Gábor szombat délelőtt lementek Balatonfüredre az Úszás Napjára, arany-arany az eredmény, mindketten elsők lettek a korosztály kategóriájukban. Az Ördögoromban aludtak a gyerekek, én Orsival és Gáborral elmentem a Bródyba, ahol sokan voltak, utcabál volt. Mi beszélgettünk, kellemes este volt. Együtt ebédeltünk vasárnap, Gábor, az ifjabbik vasárnap estére hányt, nagyon beteg lett. Apa szerencsére nem. Bemondták a rádióban, hogy fertőzött volt a víz. Hétfőn Pölössel, Bánlaki Tamással találkoztunk, Gábor és Tamás jött értem. Jót beszélgettünk.
Megérkeztek a régen várt evezők, először bosszús voltam, mert nem szétszedhetők, de most már örülök, jól néznek ki.
Kevés a hely a laptopom Winchesterén, ezért a múlt héten a régi Kiteline-os anyagokat válogattam, töröltem. Jó volt újra látni a filmeket, videókat, fotókat! Végül egy nagy külső Winchesterre mentettem sok mindent.
Egy hónapja újra az Ördögoromban lakom, hazaköltöztem. Keresünk lakást, hogy újra önálló lehessek.
Apa talált Gazdagréten egy nyitott, szabadtéri, klassz edzőtermet, minden nap járok oda kondizni. Főleg a lábam erősítem, van ellipszis, sajnos az pont nem tökéletes. Van, ahol a lábammal kell kalimpálni, van bicikli is. Elég sokan járnak oda. Hol apával, hol egyedül megyek oda.
A héten többször voltunk SUP-tárgyaláson apával, és szervezzük a holnap evezést is. Itt a linkje: https://www.facebook.com/events/143687542468604/. Te eljössz?
A Facebookon a SUPline bejegyzéseket már egyedül csinálom, kiválogatom, átméretezem és feltöltöm a képeket, a szövegben anya néha segít. Tanulom a www.surf.hu oldalam kezelését is anyától, pl. a képek feltöltését az események – blogrészbe.
Ma anyával kettesben vagyunk, nagyon kellemes, nyugodt napunk van. Apa elment Csaba Lacival úszóversenyre, Hódmezővásárhelyre, nekem elmaradt a kognitív órám. Tanulok, olvasok, beszélgetünk.