Szombat délelőtt Peti azzal telefonált, hogy brutálisat aludt a Naphegyen! Délután kirándulni mentek Visegrádra, nagyot sétáltak és útközben megvacsoráztak. Vasárnap délelőtt elég korán mentünk Péterért, el akartuk kerülni a dugót. Orsival, Gáborral és Gabóval a temetőben találkoztunk. Nálunk az a szokás, hogy az egész család együtt megy ki a nagyszülők sírjaihoz. Utána közösen ebédeltünk, majd az ifjúság kiment Pátyra, Zsófihoz, vizslanézőbe. Kirándultak a nemistudomhánykutyával, Péter megpróbálkozott a létra megmászásával is, de aztán letett róla. Minyontól kölcsönöztem a képeket, köszi. Gáborék hazavitték Petit, kicsit pihent, és még este elment Csaba Lacival a Hősök terére, megnézni a Töklámpásfesztivált. Ma ismét korán kelt, érte mentünk, mert 10 után találkoztunk Gáborékkal és Orsi testvéréékkel az Irhásárokban. Onnan sétáltunk fel a KFKI-hoz, ott várt ránk a Pölös család, és kis kitérővel együtt sétáltunk vissza! Nagyon nehéz volt, hiszen az avar csúszós, nem látni az út egyenetlenségeit. (Megnéztem, épp egy éve, november 1-én tette meg Péter először ezt az utat, lefelé!). Ebéd után kicsit pihent, aztán Gábor átvitte a Naphegyre, mert vendégeket vár!

Kutyás nap, Páty 20101 10 31 A csapat, 2010 11 01, Irhásárok