Taksony, OORI sportnap,SUP bemutató

Még mindig nem működik jól a freeblog, most ez az üzenetük: „Új alkatrészre várunk. Mindenkitől elnézést kérünk, hogy tovább húzódik ez az állás.”

P1040923 kisplakat ok

P1060125

P1060110

Szombaton, április 13-án sportolási lehetőségek, sporteszközök bemutatója volt az OORI-ban. Jelentkeztem, hogy mi bemutatjuk a SUP-ot, ami kíváló eszköz, fejleszti pl. az egyensúlyérzéket. Izgalmas volt, az OORI uszodában került sor rá. Ott volt anya, Ági és Éles Csaba, akik segítettek. Ági is bejött a vízbe, ketten mutattuk, hogyan lehet ülve és/vagy állva használni. Sokan fényképeztek, filmeztek, Bálint Éva odahozta a Duna TV-t is, akik interjút készítettek velünk arról, hogy honnan hová jutottam eddig, és persze a paddle-ról. Be voltam öltözve neoprénbe, beszélgettünk, megkérdezték, hol a beteg, nem gondolták, hogy én vagyok. Pindroch Csaba volt a riporter, aki magas ember, bevállalta, hogy átöltözik és kipróbálja. Fel tudott állni, élvezte. A riport után jöttek mások is, legalább 15 ember állt vagy ült deszkára, terapeuták és betegek is kipróbálták. Volt aki csak ülve, de volt, aki bátor és ügyes volt, fel tudott állni. Én végig a vízben voltam, és tanítottam őket, hová, hogyan álljanak, élveztem.

Vasárnap Ágival pakoltunk Csepelen, mert festők jöttek, ezért ki kellett költöznünk Taksonyba. Kedden este mentünk ki. Meseszép a Kis – Duna, nagyon élveztük a kint létet. Pénteken, szombaton, vasárnap sokat paddleztem, remegett a lábam a fáradtságtól. Szombaton anyáék is kijöttek, együtt ebédeltünk, Ági finom pizzát sütött. Ági, apa és én is vízre szálltunk, nagyon jó volt. Vasárnap Éles Csaba  volt a vendégünk, aki életében először állt paddlere, nagyon tetszett neki, ügyes volt.

 

 

A többi napon a korábbi menetrend szerint zajlott az életünk. Többen mondták, hogy hagyjam ki a hetet, ne autózzak ilyen sokat, de nem akartam, így messziről jártam dolgozni és a különböző kezelésekre. Fürge lábak, Zitával logopédia, munkahely kedden és csütörtökön délután, sok-sok utazás. Ma szerda, így itt volt Lacóka, óvoda után Gábor elhozta Gabót is, fociztunk (az üres medencében), nagyon élvezték. Anya gyorsan palacsintát sütött, jó volt együtt lenni, édesek. Általában jól mentek a gyakorlatok, mindenki megdicsért, Zita és Kata is (Fürge lábak). Kicsit fáradt vagyok, ez a sok autókázásnak is betudható, és a Fürge lábaknak is, ahol fájdalmas gyakorlatok vannak, izomlázam van utána, de megéri, úgy érzem, fejlődök.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .