Zsuzsi

Az utolsó srí lankából írt beszámolónk következik a szerdai (február 03.) napról.
A tegnapi élménybeszámolóból kimaradt, hogy a szuperhosszú vonatút során kb. 400 m-es tengerszint körüli magasságról felkúszik a vonat 1900 m felettre, úgyhogy a flóra és fauna ennek megfelelően változik.

Most kb. 2000-2100 m magasan vagyunk. Nappal kb. 25 °C fok, de délután 5-től rohamosan csökkenni kezdett a hőmérséklet.

Mivel az ellai szállásunk nehezen volt megközelíthető (kb. két emeletnyi erősen töredezett kőlépcsőn kellett fel- és lejutni, ezért úgy döntöttünk, hogy Ellában nem kirándulunk, inkább előbb indulunk vissza Nuwara Eliyába. Az erkélyen a svéd szomszédokkal elköltött reggeli után, amihez a desszert a csodás kilátás volt, tuk-tukba pattantunk, és Bandarawela a Dowe-barlangtemplom felé vettük az irányt. A barlangtemplom egy buddhista kegyhely, amelyet 400 éves freskók díszítenek. Itt a kőfalban egy 4 m magas, állítólag 2100 éves Buddha szobor várja a hívőket és látogatókat. Ezután a helyi buszállomásra mentünk. A tuk-tukos 4.500 rúpiát kért volna az útért Nuwara Eliyába, amit sokalltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy autentikus helyi busszal indulunk tovább. A buszpályaudvarokon nem igazán lehet kiigazodni, mert semmi nincs kiírva (vagy csak szingaléz írásjelekkel, amik ugyan nagyon szépek, de valójában sok helyi sem tudja őket elolvasni, mert sokan már csak a fonetikus írást ismerik, tehát hangzás alapján írnak), a helyiek viszont nagyon segítőkészek, egy férfi rögtön ki is szaladt az úttest közepére, és megállított nekünk egy közvetlen buszt Nuwara Eliya felé. A „megállított” egy kicsit erős kifejezés, mert én úgy szálltam fel, hogy közben ment a busz, és 3x kellett a sofőrnek szólnom, hogy teljesen álljon meg, mert a „férjem” így nem tud felkapaszkodni a meredek lépcsőfokokra (egy európai nő itt nyilván a férjével utazik együtt).
A buszút is nagyon érdekes volt. Rajtunk kívül csak helyi lakosokat láttunk. Nincsenek megállók, vagyis a nagyobb városokban vannak fix pontok, de másutt az emberek csak kiállnak az út közepére (, és szerintem közben vadul imádkoznak, hogy el ne csapja őket smile hangulatjel ), ekkor lelassít a járgány, felpattannak, amikor pedig leszállnának, akkor jelzik a sofőrnek, aki bárhol megáll az útszakaszon.
A jegy ára jóval kedvezőbb volt, mint a tuk-tuké, kettőnknek mindössze 160 rúpiába (kb. 320 Ft-ba került).
Az út rendkívül kanyargós volt, nagyon meredek szerpentineken haladtunk. Egyébként elképesztően sok busz száguld mindenféle irányba, viszont a menetrendek meglehetősen ad hoc jellegűek.
Fél 2 körül érkeztünk meg Nuwara Eliyába, a Fény városába. Itt állítólag mindig csodásak a fényviszonyok. A szállás megtalálása kicsit nehézkes volt, mivel a vásárolt telefonkártyánk nem akart működni. Végül találtunk egy üzletet, ahol sikerült felhívnunk a lefoglalt szálláshely tulajdonosát, aki értünk küldte az egyik emberét. A szállásról csodás kilátás nyílik a városra. Angolos teával és sütivel vártak bennünket. Délután felfedeztük a várost: gyalog, kis ösvényeken át indultunk útnak, meglátogattuk a városi piacot, ami teljesen ázsiai hangulatú, zsúfolt bódék, szűk sikátorszerű sorok, rengetek fűszer, zöldség és gyümölcs. Ezek után a postahivatalba mentünk, ami viszont teljesen angol stílusú. A városban egyébként az építészeti stílus teljesen más, mint a déli területen volt. Nagyon erőteljesek a gyarmati vonások, de a gazdag negyedek mellett ázsiai hangulatú bazársorokban kóborolhatunk. Ezután a Viktória Parkba látogattunk, ahol rendkívül sokféle óriási fát láttunk (szerintem Peti az összessel lefotóztatta magát grin hangulatjel ) A helyi iskoláslányok megkértek bennünket, hogy hadd fotózkodhassanak velünk, úgyhogy itt már tuti, hogy sztárok vagyunk a fészbúkon, csak nem tudunk róla.
Sajnos ma már nem tudtunk elmenni a teagyárba, mert ott reggel kezdődik az élet, bemutatják a teakészítés egész folyamatát, és délután állítólag már leáll a gyártás. A házigazdánk – aki egyébként helyi – megfeledkezett a holnapi nemzeti ünnepről – február 4-én ünneplik Srí Lankán a Függetlenség Napját -, ezért lehet, hogy sajnos a gyárat már nem fogjuk tudni megnézni, de azt ígérte nekünk, hogy mindenképp elvisz bennünket egy teaültetvényre, ahol megnézhetjük, hogy zajlik ott a munka. Reméljük, hogy sikerülni fog (elég csalódott képet vágtunk, hogy érezze a nyomást)!
A nagy séta után megéheztünk, a srí lankai búcsúvacsoránkat a Ceybank Hotelben költöttük el. Változatos srí lankai büfévacsora volt, nagyon jól éreztük magunkat. Tuk-tukkal mentünk haza, 9 körül már nagyon csípős volt az idő.
Nagyon várjuk, hogy mit sikerül holnapra intéznie a szállásadónknak.
Pénteken 11:40-re ér a gépünk Budapestre a menetrend szerint, úgyhogy már csak kettőt kell aludni, és újra otthon leszünk.