Szombaton voltunk cipőt venni Ágival, nagyon csinosat vett, nekem is tetszik.  Bánhidy Jojó és Faluvégi Andris volt nálunk szombaton este, késtek, mert Andris műtőben volt. Ági pizzát sütött, beszélgettünk, jól sikerült. Vasárnap Ördögorom, ebéd után hármasban sétáltunk nagyot (apa, Ági és én).  Ágit most először vittük el a kőbányához, tetszett neki. Találkoztunk piknikelőkkel, Ági azt mondta, ő is szívesen sütne a dombtetőn szalonnát. Hazajöttünk, kint voltunk a kertben, fociztunk, rajzoltunk a betonra, Gabó, Ági, apa, én, Orsi, Gábor, mindenki részt vett benne, mára mosta el az eső.  Húzódzkodni próbáltam megint.  Féléven belül meglesz! Együtt meditáltunk négyen, Áginak sikerült, nekem nem, de hétfőn nekem sikerült, változó, majd belejövünk, megtanuljuk.

Hétfőn voltam logopédián, jó volt, megismételtük a múlt heti tesztet. Aztán úsztam, egyedül, egy kilométetr, ötszáz métert, lefáradtam, ennyit még sosem úsztam.  Az OORI-ban hétfőn nem volt áram, az öltözőben sötét volt például.

Csaba Anikó: Péter hétfőn úgy jött haza úszásról, hogy azt nem tudta megmondani, hány métert úszott, de fel tudta diktálta Gábornak, hogy hány hossz volt, így: 4, 1, 2, 2, 1, 4, 1, 8, 2, 16, 2, 8, 1, 4, 1, 2, 1, 1. Erre pontosan emlékezett. Mivel 25 méteres a medence, kiszámoltuk, hogy 1500 métert úszott.

Fáradt voltam hétfőn, de nagyot aludtam. Kedden volt rezgés, aztán Móni következett, most nem fájt, nem volt görcsös. A lovaglásnál fájt a térdem, van rajta egy seb. Timi állandóan lemondja, megint elmaradt az óránk sajnos. Hazajöttünk az Ördögoromba, itt volt Lacibaba és Gabó, ő itt is aludt. Meg kellett néznem a fürdését, úszott a fürdőszoba. Ma itt volt Zita, nehezebb feladatokat adott, ő is észreveszi, hogy jobb a memóriám. Ebéd után megint fociztunk Gabóval, édes.

KőbányaÁgi, apa, sétaAszfaltrajzolás Fél év!Súlyemelés...Ujra itt a tavasz!

One thought on “

  1. Sziasztok!

    Nagyon jó jó híreket olvasni, hogy az esetleges kudarcban is annyi pozitív gondolat van. Csak biztatni és gratulálni tudok:)Szorítok én is minden próbálkozáshoz.
    Szeretettel Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .