Csütörtökön énekóra volt Fekete Zsófival, aztán Bálint Éva, úszás, utána vásárolni mentünk a Trend2-be. Vettünk Lafuma meleg pulcsit, nadrágot, kesztyűt, sapkát és kaptam Csilláéktól egy pár túracipőt. Köszönöm.Pénteken sok minden volt, este elmentünk bevásárolni, Ági vett ezt-azt. Szombaton és vasárnap Ági előadáson volt, ezért többet voltam az Ördögoromban. Vasárnap ebéd után nagyot kirándultam apával, legalább 6 km-t, fent az Irhásároknál. Hétfőn a szokásos menetrend volt, hatra mentünk Ágival az Urániába, Madáchot néztük meg, háromórás rajzfilm volt, kicsit nyomasztó darab. Kedden Móninál voltam, aztán 6-ra mentünk a Skót Misszió Budapesti Templomába, 7-kor kezdődött a STACCATO énekegyüttes koncertje, előtte próba volt. Itt a videó, én a Tell Vilmost énekeltem (eljött Édes Marica, Ági, Csaba Esztók, Csaba Laci és apuék). Köszönöm Zsófinak, sokat foglalkozott velem, kétszer a lakásán is voltam próbálni, ott van zongora. Koncert után Csaba Laci meghívott minket bablevesre. Utána még megnéztük a TV-ben a Maradj Talpon-t, szeretem, egyre többet tudok megfejteni. Szerda délelőtt itt volt Zita, és most jól ment, egyre szebben ragozok. Mészáros Éva mondta Zitának, hogy nagyon sokat javult a hangos olvasásom, teszt volt. Utána  a pincében kondiztam (bringa és boksz)

A kórussal, 2011 12 13 Zsófival, 2011 12 13 A család, 2011 12 13 Hárman - Maradj talpon nézés

4 thoughts on “

  1. Tegnap este – Móni után – Péter telefonált, hogy tankolni akar, tud-e a VISA kártyájával fizetni. Gábor mondta, hogy igen. Tankolt, fizetett és hazament Csepelre. Nagyon örültünk, amikor telefonon bejelentkezett, hogy hazaért, mondta, hogy már másodszor tankolt egyedül, :-).

    • Kedves Peti!

      Szép volt a koncert. Nagyon ügyes voltál, hogy ebben a gyors darabban végig együtt voltál a kórussal. Örülök, hogy hallhattalak és az új hírek is nagyon bíztatóak.

      Sok puszi,

      Marica

    • Szia Peti!

      Nagyon sajnálom,hogy lemaradtam róla!:( remélem legközelebb meghallgathatlak! 🙂
      millió puszi 🙂

      Petra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .