A reggel mindig izgalmas, mert Péter az asztalnál próbálja mozgatni az ujjait, és mindannyian drukkolunk, sikerül-e. Ma először eredménytelen volt a kísérlete, aztán egyszer csak sikerült! Hiába mondják a szakemberek, hogy ha egyszer ment, az már nem fejlődik vissza, azért ez a mindennapjaink izgalmához tartozó kísérlet.
Ma is változott a program, Csaba Laci vitte Pétert logopédiára a klinikára, ahogy azt már a múlt héten megbeszélték. (Peti szerint Laci kicsit bealudt az óra alatt, hihető a dolog, mert rám is hatalmas ásítozás tör minden alkalommal, kb. félidő tájt. Délután megbeszéltük, Laci azt mondta, csak kicsit becsukta a szemét, de figyelt!) Utána a TF-re mentek, úszni. Egész elveszettnek éreztük magunkat, különösen Gábor, akit csak nehezen lehetett lebeszélni arról, hogy elkísérje őket. És furcsa mód sikerült, nélkülünk is működött a dolog. Sőt, Péter az usziban háromszor is teljesítette az 50 métert gyorson, ezen kívűl még háton és mellen is úszott kb. 500 métert, bár az OORI-hoz képest nagyon hideg volt a víz . Gábor hozta haza Pétert, pihenés, ebéd, aztán jött Laci masszírozni, és most, ½ 7-kor érkezett Gelányi Laci.

One thought on “

  1. Változatlanul hálásak vagyunk a sűrű információért és nagyon szépen köszönjük, hogy mindig tudhatjuk mi történik Péterrel és veletek.

    Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .