2012.08.14.

Csaba Anikó: Múlt hét végén megváltoztattam a Facebook borítóképemet. Már egy ideje mentettem Péterrel kapcsolatos fotókat, hogy ahányszor kinyitom (ez gyakran fordul elő), mindig azt juttassa eszembe, hogy HALADUNK! Pénteken végre Péterrel együtt végignéztük a „gyűjteményt”, és ő is olyan fotót akart, ahol sportol. Amit eredetileg gondoltunk, azt valamiért nem tudtam megfelelően átméretezni, így e mellett döntöttünk:

Csaba Peter

Már a próbálkozás közben is tapasztaltuk, hogy a csak pár másodpercig látható képeket is lájkolják. Elkészült, felkerült a kép, és valamiért nagy figyelmet kapott, azaz negyvenvalahányan lájkolták, írtak hozzá. Külön jól esett, hogy tegnap egy közösség, a HungaSurf is megosztotta az alábbi szöveggel:

Megakadt a szemem ezen a képen, és mindenképpen úgy éreztem érdemes megosztani! Azok számára, akik nem tudnák röviden összefoglalnám miért is olyan örömteli látni ezt a fotót. Csaba Pedro, egy nagyon tehetséges kite, wind és hullámszörfös, akit néhány éve kite-ozás közben szerencsétlen baleset ért, aminek következtében lebénult, illetve a beszédközpontja is sérült. Az orvosok szerint az is kétséges volt, hogy sikerül e újra beszélni megtanulnia, és rendesen mozognia. Ma, sok év után újból szörfdeszkán látom állni Petit ezen a képen. Gratulálunk a kitartó küzdelemhez, és együtt örülünk Pedroval és családjával, hogy már ennyire felépült!

Ezen az oldalon is rengeteg „támogató” lájk érkezett. Amikor este Péternek említettem, nem akarta elhinni, hogy százat meghaladó ez a szám. Nem ismerem a HungaSurf-öt, de nagyon hálás vagyok a megosztásukért, hogy van legalább egy közösség, egyesület, közösségi oldal, amelynek a támogatását érezheti Péter, nem mindenhol felejtették el.

Indulás, 2012 08 12

Ismét én írok, Péter ugyanis nincs otthon. Szombaton Minyonnal és Minyon barátnőjével, Borsóval elutazott Neretvára, egy hétre. Ági sajnos nem tudott menni, így Minyon bevállalta, hogy Pétert is viszi a nem kevés cuccával. Szombaton megálltak Dani mamájánál Balatonon, Szigligeten töltötték az estét, ott is aludtak és vasárnap hajnalban indultak tovább. Kismarty Zsuzsi és Göltl Balázs házában laknak, Pétert a nappaliban szállásolták el, erre felkészülve vitt füldugót és szemmaszkot, J. Vasárnap a megérkezés után szörfözni próbált, azt mondta, nehéz volt. Tegnap paddle volt a soron, elégedett volt. Utána Dubrovnikban voltak, késő este beszéltünk vele. Szurkolunk és reménykedünk, hogy jó lesz ez a hét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .