Facebook, Pünkösd, paddle – SUPer, Városligeti tó

Városligeti tó, 2013 05 24 Városligeti tavon 2013 05 24

Artmozik éjszakája 2012 05 24

Kattintsatok az alábbi linkre, videót is készítettünk az első Városligeti SUPról:

I. SUP a Városligetben

Előző hét szombat. Editéknél délelőtt együtt néztük a TV-t, amiben szerepeltünk, anya, Ági és én. Jó riportot csinált Pindroch Csaba a Duna TV-ben. Sokan látták és gratuláltak a szereplésért. Az ismétlést a Facebook-on is megosztottam, rengetegen lájkolták. Vasárnap anyáéknál ebédeltünk Gabóékkal, egy nyugis pihenőnap volt.

Szombaton az Omszki tónál voltunk, ahol tolókocsis mozgássérültek wakeboardoztak. Nagyon ügyesen csinálták egy speciális ükőkében, volt aki szaltózott is. Egy közülük kipróbálta a SUP-ot is, ügyesen kajakozott.

Vasárnap Taksonyban voltunk öten a Kis-Dunán (Éles Csabi, Norbi a barátnőjével, Ági és én). Jó messzire elmentünk, kellemes volt. Hétfőn apával Balatonra mentünk, kirándultunk. Végigjártuk az északi oldalt, eljutottunk Vonyarcvashegyig. Az idő kicsit szeles volt, ezért nem tudtunk paddlezni.

Kedden a szokásos, fürge-lábak, majd munka. Élveztem.

Szerda. Fürge lábak, Zita, majd délután találkoztam Gubcsi Lajossal. Együtt ebédeltünk, és közben jót beszélgettünk.

A többi napokon a korábbi menetrend szerint zajlott az életem, FürgeLábak, Zita-logopédus, munka, sok-sok utazás.

Általában jól mentek a gyakorlatok, mindenki megdicsért (Zita és Kata is).

Kicsit fáradt vagyok, de ez a sok utazásnak tudható be, és a FürgeLábaknak is, ahol kicsit fájdalmas gyakorlatok vannak, még izomlázat is kapok utána, de megéri, így fejlődök.

7 thoughts on “Facebook, Pünkösd, paddle – SUPer, Városligeti tó

    • Kedves Blogolvasók, valami elromlott, sajnos hiába írunk bejegyzést, nem tudja elmenteni és nem is jelenik meg az új bejegyzés. Beírom ide, hátha így lehetséges:
      2013.03.20. Vasárnap Gáborékkal Egerszalókra utaztunk. Délben megálltunk Egerben, ahol a Várban ebédeltünk egy étteremben nagyon finomat. Sétáltunk a városban egy kicsit, jó idő volt. Ezután kb. 4-re megérkeztünk az egerszalóki hotelbe, amely szép helyen épült. Rögtön szaunázni mentünk, ami jó relax volt. Ezután egy kicsit úsztam is. Este közösen vacsoráztunk a szálloda éttermében, ahová elegánsan felöltöztünk, inget vettem. Éjszaka jót aludtunk, bőséges reggeli, majd szauna és úszás következett. Ezután újra pihenés. Délután Ági masszázsra ment (ajurvédikus), én meditáltam a helyi dzsungelben. Jó volt, egyedül voltam. Megint egy jó hangulatú közös vacsora zárta a napot. Kedd reggel úszás közösen, majd bementünk Egerbe, megnéztüka bazilikát, ahol imádkoztunk. Egerben ebédeltünk, majd hazaindultunk. Gabót elhoztuk az oviból, puszit adott, kis játék a Tájékban. Ezután az Ördögoromba jöttünk beköszönni, már rég találkoztunk. Szerda reggel Fürge lábak, később Zita, mindkettő jól ment.
      Juditnak üzenem, hogy alakulok, egyre jobban érzem magam a Fürge lábak kezelések alatt. Szonya, most szünetel egy ideig a TRX.

    • Szia Peti!

      örülök, hogy valami változást érzel ami biztos egy idő után nem csak valami változás hanem egyre jobb és jobb.Ügyes vagy és kitartó.
      szeretettel Judit

    • Sajnos már úgy sem lehet használni a freeblogot, mint korábban, valamilyen alkatrészre várnak, ezért ideírok.

      …. Vasárnap Éles Csaba volt a vendégünk, aki életében először állt paddlere, nagyon tetszett neki, ügyes volt.
      A többi napon a korábbi menetrend szerint zajlott az életünk. Többen mondták, hogy hagyjam ki a hetet, ne autózzak ilyen sokat, de nem akartam, így messziről jártam dolgozni és a különböző kezelésekre. Fürge lábak, Zitával logopédia, munkahely kedden és csütörtökön délután, sok-sok utazás.
      Ma szerda, így itt volt Lacóka, ovóda után Gábor elhozta Gabót is, fociztunk (az üres medencében), nagyon élvezték. Anya gyorsan palacsintát sütött, jó volt együtt lenni, édesek.
      Általában jól mentek a gyakorlatok, mindenki megdicsért, Zita és Kata is (Fürge lábak).
      Kicsit fáradt vagyok, ez a sok autókázásnak is betudható, és a Fürge lábaknak is, ahol fájdalmas gyakorlatok vannak, izomlázam van utána, de megéri, úgy érzem, fejlődök.

    • Szia Peti!
      Nagyon jó ilyen jó híreket olvasni.Sugárzik belőled az élet szeretete, a munka és feladat szeretete.Csak így tovább , még sok sok sikert kitartást.
      Szeretettel Judit

    • Úgy tűnik, a freeblog sajnos már sosem fog rendbejönni, így azon dolgozunk, hogy átköltöztessük valahová máshová a blogot, jelentkezünk, ha megoldottuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .