Ági és Én fáradtak voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Velencei tóra pihenni. Szuper volt. Hétfő reggel Pákozdra mentünk gyalogtúrára (pihenés képpen…). Nagyon szép időnk volt. Szinte végig rövidnadrágban voltam, meleg volt. Megmásztuk a hegyet. Aztán elmentünk az arborétumba ami hétfő lévén zárva volt, így beültünk a közeli halászcsárdába enni. Nagyon finom halászlét ettem. Kedden eszméletlen jó szél volt, ugyhogy kite-oztunk (kicsi sárkánnyal). Olyan jó szél volt végig, hogy az 5 napból amit ott töltöttünk, 4 napon tudtunk napfényben kiteozni. Később visszamentünk az arborétumba, nagyon szép volt, de mivel közel volt az autópályához, nagyon zajos volt. Volt az arborétumban egy kötélpálya, amin Ági leszáguldott, nagyon élvezte. Én nem mertem, de Ági azt mondta, miért ne? Így hát én is leszáguldottam, és NAGYON élveztem!!! Hotelben úsztunk, és kondiztam kétszer is (sífutás, futás, bringa). Megpróbáltam a súlyokat is, fárasztó volt, nehéz mégis nagyon élveztem. Voltunk sókamrában, sutyiban kipróbáltuk a masszázságyat, vicces volt. (az egész wellness hotelben 6an voltunk összesen) többnyire csak mi saunáztunk, jacuzziztunk, úsztunk. Elmentünk Csókakőre kirándulni, megmásztuk a várat. Nagyon meredek volt, nagyon fárasztó, de hatalmas sikerélmény volt, hogy sikerült megmászni.

Még az elutazásunk előtt vettem egy órát (mindent tud), Árpi (kiteos) hozta. KÖSZÖNÖM neki!

A legnagyobb hír azonban, hogy megszületett Lacika!!! Amint hazaérkeztünk rohantunk hozzá a kórházba meglátogatni. Nagyon élveztem! Pénteken este tejfakasztó bulin voltunk.

Pedro

Csaba Lacika személyesen :)négyesbenPéter Csaba Lacival a tejfakasztónunokatesók a tejfakasztón

Velencei tó:

pedro kedvenc képe, nagyon büszke erre!együtt a wellness hotel teraszán a napfénybenegyüttfúj rendesen..Ági úton..a csókakői vár megmászása Péter számára hatlamas feladat volttúra Pákozd-Sukorónvelencei tó a szobánkbólÁgi sárkánnyal a szélbenlátvány a csókakői vár tetejérőltúra Pákozd-Sukoróna wellness szálló partjántúra a Pákozd-Sukorói arborétumbantavasz az arborétumbansárkányozás Gárdonybanreggeli látvány a hotelszobánkbóla csókakői vár(rom) lépcsője (Péternek kihívás volt)újabb szeles nap Gárdonybanfúj a szél rendesen (Gárdony, a szállodai szobánk teraszán)Velencei tó, Gárdonypedro a sárkánnyal Gárdonybana hotel teraszánPedro telefonál a nádasban

2 thoughts on “

  1. Beszámolóból ítélve nagyon kellemesen és izgalmasan telt ez a kis pihenő! :o)
    Irigylésre méltó,hogy csak ilyen kevesen voltak a wellnessbe!:o)

    Gratulálunk Lacika megérkezéséhez és millió puszi Orsinak és a töpörtyűnek!:)

    Puszi
    Petra

    • Sziasztok!

      Olyan békességet, nyugalmat árasztanak a képek amiket készítettetek mintha én is ott lettem volna .Sok szép helyen jártatok.
      Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .