Nagyon gyorsan elteltek az ünnepek, sűrű programja volt Petinek. Szombat délelőtt még 2,5 órás oxigénkezelés volt, aztán telefonon köszöntette a Csaba nagyapát 88. születésnapján. Délben motorral érkezett Zaránd, már a szerelése jókedvre derített mindannyiunkat! Együtt ebédeltünk, beszélgettünk, és örültünk, hogy a Surfbeach továbbra is maradhat Siófok-Sóstón.

Zaránd motorosszerkóban Hintaágyszerelés az Ördögoromban

Délután Dóri és Zsófi elvitte Pétert Diósdra családi húsvétolásra. Vasárnap délelőtt kicsit segített Gábornak a teraszon a hintaágy összeszerelésénél, aztán ebédelni mentünk. Péternek kellett helyet választania. Tudta hová szeretne menni, de nem tudta kimondani. Elővettünk egy Budapest térképet, ott mutatta meg, merre menjünk. Elindultunk Nagykovácsi felé. Útközben mutatta, hol kanyarodjunk el, és egyszer csak beugrott neki, ki is mondta, hogy Náncsi néni! Így ott ettünk, nagyon jó választás volt! Délután megérkezett Pölös, akit már nagyon várt. Kis beszélgetés után elmentek „kocsmázni”, Péter nagyon élvezte. Hétfőn délelőtt nálunk temetőlátogatás a hagyományos családi program, majd családi locsolkodás következett az elmaradhatatlan sonkaevéssel Hajóssyéknál. Éppen lefeküdt pihenni, és máris megérkeztek Gáborék Tihanyból, jöttek locsolkodni. Aztán Minyon elvitte Pétert Lechner Zsuzsiékhoz baráti húsvétozásra. Ők éppen egy éve találkoztak először Péterrel, eljöttek hozzánk, meghívni Petit az esküvőjükre. Utána Krisztiánékhoz mentek Minyonnal babanézőbe, és már vége is az ünnepeknek!

Vendégségben Hajóssyéknál Babanézőben

One thought on “

  1. Pedroka
    köszönjük a kite-os lányok nevében a tegnapi locsolást – és főleg a locsolóverset – így biztosan most legalább 1 évig, de nem fogunk elhervadni:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .