Már csütörtökön elkezdődött a hosszú hétvége. Petinek pénteken reggel kellett felülvizsgálatra mennie a Fiumei útra, ezért már csütörtökön délután hazahozhattuk. Minden rendben van, a fáradtság pedig majd elmúlik, ezzel vigasztalják. Péntek koradélután el tudtunk indulni Tihanyba Orsihoz és Gáborhoz, közben persze benéztünk a Surfbeachre is, és örömmel láttuk, milyen sokan vannak! Igazi pihenős, lazulós hétvégénk volt, semmit sem csináltunk, csak beszélgettünk, pihentünk, aludtunk, és természetesen sokat babáztunk! Szombat délután kicsinosították magukat a fiatalok, mert Füredre, a Mervó Tomi esküvőjére voltak hivatalosak. Péter nem várta meg a vacsorát, kimerült volt, inkább hazajött. Délelőtt összepakoltunk, és indulás haza, közben ismét Surfbeach, beugrottunk egy kis szeretetbombáért. Volt ott egy külföldi srác, beszélt angolul, németül. Péter mindent megértett, de válaszolni még nem tudott, viszont kíváncsi, mi lehet a spanyollal, olasszal? Otthon még a papájával drukkolt az úszóknak, korán lefeküdt, holnap ismét kezdődik egy hosszú hét. Úgy látjuk, egyre nehezebb visszamennie az OORI-ba. Ennek egyik oka biztosan a kimerültsége is, a műtét óta folyamatosan fáradtságra panaszkodik, és ez nagyon el is kedvetleníti. Nagyon nehéz időszak van mögötte, de előtte is, és ezt egyre jobban fel tudja mérni. Sokat segít a család, a barátok látogatása, telefonjai, de a küzdelmet magának kell megvívnia. Egyedül van, és sajnos még nagyon sok mindent nem tud elmondani, így megosztani sem senkivel! A reggeli jó hír, hogy ismét kétágyas szobába került Budakeszin.

6 thoughts on “

    • Szia Peti!
      Nem telik el úgy hét, hogy ne nézném a blogot, hogy mi van veled, és ha ismerőssel találkozom, mindig érdeklődöm rólad! Nagyon drukkolok, tudom, hogy a hétköznapok nagyon küzdősek, fárasztóak és néha elkeserítőek, és még azok is lesznek, de soha ne add fel, meg lesz az eredménye a küzdelmeidnek és teljesen rendbe fogsz jönni, csak idő kérdése. Azt a fránya időt sürgetni ilyenkor nem lehet, úgyhogy kitartást, türelmet és sok lelkierőt kívánok! Sok puszi: Zsóka

    • Kedves Peti,
      nem ismerlek személyesen, de most mégis nagyon közel jöttél.Talán egyszer személyesen is találkozhatunk. A jövő héttől az anyukám is az OORIban lesz, ő is stroke-ot kapott Belgiumban,holnap jön haza onnan. A Felkai Eszter barátjának nővére vagyok. Olyan sok mindent mondanék neked, de ez a felület túl személytelen. Nem baj, ha csak csendben ülünk. Remélem, megtalállak. Addig is nézd meg a képeimet. Nagyon veled vagyok….Réka

    • Szia Peti!!
      Folyamatosan figyelem a történéseidet.Jó hallani,hogy napról napra mindig egy kicsivel többet tudsz megcsinálni. A fáradság miatt ne aggódj!Idővel elmúlik,csak ne add fel a harcot!Remélem hamarosan meg tudlak látogatni.
      Addig is puszi:Tóth Era

    • Szia Pedrokam, folyamatosan figyelem/figyeljuk jobbulasod es persze szoritunk nagyon. Nemsokara (szeptember elejen) otthon leszunk,nagyon orulnenk, ha meglatogathatnank, ugyhogy majd keresni fogunk, addig is csak igy tovabb es gyujtom neked a fotokat, hogy hol fogunk egyutt surfozni!

Hozzászólás a(z) Zsóka bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .