Csaba Anikó:

Amint az a bejegyzésekből is látszik, ismét mozgalmas
hétvégénk volt. Petivel, a kisbabával és persze a szüleivel voltunk a sas-hegyi
arborétum kilátójánál (részben sétálva, részben kocsival), voltunk
rokonlátogatóban is, és nálunk is voltak vendégek.

 

Megrázó volt hétfő este, amikor fogmosás közben Peti a
nyakához nyúlt, és egyszer csak eszébe jutott a baleset, hogy akkor kezdődtek a
bajok! Csak azt tudtuk mondani, hogy ezt már nem lehet meg nem történtté tenni,
de mindent megteszünk, hogy felépüljön, és nincs – nem is lesz egyedül!

 

Kedden meglepett minket, mert mikor kimentünk Budakeszire,
sehol sem találtuk. Kiderült, elment a lépcsőházba, gyakorolni a lépcsőn
járást. Kétszer ment le és fel egyedül a második emeletre! Nagyon megrémültünk,
borzasztóan örültünk és nagyon büszkék voltunk! 

 

Egyre inkább úgy látjuk, hogy Péter személyisége semmit sem
változott. Például a mindennapi apróságokban dönt, nem hallgatja meg az
intelmeket. Ha beigazolódik, mégis nekünk volt igazunk, a régi ellenállhatatlan
kedvességgel ölel meg és mondja szeretlek, azaz levesz minket a lábunkról, úgy
kér bocsánatot.

6 thoughts on “

  1. Pedrókám!

    A vér nem válik vízzé!!!

    Járd az utat, meglátod szépen a végére érsz és észre sem veszed majd mennyire nehéz volt az eleje.

    Hihetetlen fejlődésen mész keresztül, hihetetlen az akaraterőd! Kívánok sok energiát neked és a melletted állóknak.

    És köszönöm Neked is a legtutibb 2009-es RRD Twintip deszkát, amit Zari hozott nekem kedden. Az új trükköket neked dedikálom!

    +++vibes+++

    soma

    • Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk az egész Családnak.
      Nagyon örülünk az elért sikereknek és csak így tovább . Sok erőt , kitartást kívánunk továbbra is mindenkinek. És bár a bejegyzéseink egy kicsit ritkultak , de hidd el ugyan annyit gondolunk rád mint amikor napi 50 bejegyzés is volt 🙂 .Kitartásoddal és küzdeni akarásoddal te vagy a példaképem. Sok puszi Kötél család

    • Igaz, hogy már az ünnep végén járunk de még ez a kis idő is teljen szeretetben , családi körötökben. Mindenkinek további jó jobb egészséget kívánunk.
      Palkó Judit

Hozzászólás a(z) soma bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .