Történelmi pillanathoz érkeztünk:
ez az első olyan beírás, amit a Péterrel közösen készítünk!!! 🙂

Természetesen ez a hétvége is az Ördögoromban zajlott, az előző
hétvégékhez képest egyre bővelkedőbb programokkal!

Szombaton többször
is voltunk sétálni, majd a Szamos Cukrászdában forró csokizni, ma pedig
a sok tervezett látogató mellett, véletlen találkozásokban is
bővelkedett a nap.

A vasárnapot Csibi és Krisz nyitotta, akik most találkoztak Petivel
először Brazília óta. Aztán Csaba Laci jött megtartani a szokásos
tornát, levezetőül a Normafára ment Csaba család sétálni, ahol
Gubcsiékkal futottak össze.
Végül ebédre befutott Zaránd is, egyenesen Costa Ricából aki maradt
ebédre is és közben elmesélte az ottani Kiteline-os élményeket!
A napot Tamás zárta, aki lassan már két hónapja jár rendszeresen
Petihez meditálni és rengeteget segít neki is és a családnak is
ellazulni.

Ezután a két nap után, kellően elfáradva de ugyanakkor feltöltődve
indulunk neki az újabb hétnek az OORI-ban! 🙂

Péter és Linda

7 thoughts on “

  1. Sziasztok, így Mindketten!!

    hisz ketten írtátok. Régen írtam , mert nem voltam itthon, de az információkra mind kíváncsi voltam és vagyok, hisz a jó hírek bennünket is feldobnak úgy mint a hozzád , hozzátok közelállókat.Ritkulnak a beírások ,amit Tőletek kapunk mert lassan természetessé válnak azok a dolgok amik 1 hónapja, 1 hete szenzációnak számítottak és ez így jó. Továbbra is szeretettel gondolunk Rád , Rátok és az egész családra.
    Szeretettel
    Palkó Judit

    • Szia Peti és Linda!

      Nagyon kellemes és eseményekben gazdag hétvégétek volt :o)
      és egy kis Szamos csokoládé mindig jól esik!

      Szeretettel ölellek
      Petra

    • Kedves Csoda-fiú és Csoda-lány!

      Örülök, hogy ilyen sok élményben volt részetek. Hát még mennyi vár rátok!

      Továbbra is sok erőt, türelmet és jókedvet kívánok az egész családnak, barátoknak, segítőknek!

      Sok puszi,

      Marica

    • Csodálatos élményünk volt múlt hétvégén, találkoztunk Pedróval!!! Még a kocsiban ültünk amikor megismert, óriási ölelések után percekig csodálta a kis Jázmint, aki életének hosszú tíz hetében még sohasem látott ilyen jóképű, mosolygós fickót. Megdícsérte Esztert, hogy nem látszik rajta a szülés, komoly engedményt sikerült kialkudni Jázmin jövőbeli surf-oktatásáért, megbeszéltük Pedróval, hogy csak hozzá viszem. Mondtam, hogy majd ha 15 éves lesz, amin felháborodott, mert már sokkal hamarabb is vannak táborok. A dícséretemet, hogy nagyon szépen fejlődik, visszautasította, pedig tényleg. Szóval egy csoda volt. Ugyanaz a huncut, imádnivaló, mosolygós vagány.

    • Szia Peti! 🙂

      Hallottam,hogy milyen nagy öröm ért titeket és ezennel nagybácsivá léptél elő,a legifjabb Csaba fiú megérkezésével! :o)
      Gratulálok és nagyon sok puszit küldök Orsinak, Gábornak a picinek és persze mindenkinek.

      Szeretettel ölellek
      Petra

    • Valami azt sugja, hogy az idei ev nem fog ugy elmulni, hogy a Csaba ne szurfolt volna. 😉

      Ja, mar multkor is akartam irni, de elfelejtettem: ez az ellenorzo kerdesesdi nem olyan jo am! Csak Kedden, Szerdan es szombaton tudok irni, mert a nem magyar gepeken nincs ekezet!!!

Hozzászólás a(z) Palkó Petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .