Csaba Anikó: Jól indult a napom, Péter hívott korán reggel, hogy boldog …névnapot! Már annyira vágytam rá!
Amíg Péteréknek idejük lesz feltenni a múlt heti képeket, feltöltök egyet az én könyvtáramból. Péntek délután Péter kitalálta, hogy vegyék elő Gáborral a Jóga dvd-t, és próbáljanak meg jógázni:

Jóga, 2011 07 22. Nézzétek a jobb kezét!
Nem tehetek róla, de ezt is megkönnyeztem. Számomra nagyon nagy dolog, hogy Péter ilyen töretlen akarattal dolgozik a gyógyulásán és az is, hogy együtt tudunk örülni a legapróbb haladásnak is.
Jól tükrözi Péter hozzáállását az alábbi történet. Zita elhozta a más afáziások által készített rajzokat arról, hogyan élik – élték meg ezt az állapotot. Péter is véleményezte őket. És volt egy rajz, amelyen az illető egy emberi alakot rajzolt, de úgy, hogy egy függőleges vonallal megosztotta a két oldalt: a baloldal ép volt, a jobboldalon bot volt a kezében, nem volt szimmetrikus az arca, láthatóan törődött, beteg, sérült volt. Péter ezt így kommentálta:
A beteg oldalra azt mondta ILYEN VOLTAM, az egészségesre pedig: ILYEN LESZEK.

One thought on “

  1. Nem mindig kommentálom, de mindig csodálva olvasom a történéseket… le a kalappal mindnyájatok előtt…
    Csak így tovább, Peti! :-))))

Hozzászólás a(z) Hajni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .