Nagyon nagy dolog történt a hétvégén! Péntek óta Petiék ismét a Gellérthegy utcában voltak. Ma délben beszéltünk, kérdeztük, jön-e haza ebédelni. Mondta, hogy igen. Elkezdtünk enni, nem vártuk meg Petit, mert éhesek voltunk, Gáborék kirándulásból érkeztek. Csöngettek, Péter volt. Nem egészen értettem, miért nem használják a távirányítót. Kimentem a nyélre, és azt láttam, hogy Péter bandukol fölfelé, hátizsákkal a vállán. Boldogan kiabálta, hogy EGYEDÜL JÖTTEM! Rögtön tudtam! Egyedül a Naphegyről, a Gellérthegy utcából! Felgyalogolt a Hegyalja útra (az egy elég hosszú út), felszállt a 8. buszra, az Irhásároknál leszállt, és hazasétált! Péter először közlekedett egyedül! Annyira büszke vagyok, és úgy örülök! Már napok óta mondogattam Gábornak, hogy menjünk el buszozni valamikor, próbáljuk ki, Péter hogy tud fel- és leszállni, mert szerintem már többfelé el tudna jutni egyedül! Megelőzött minket és megtette! Nemhiába gyakorolták annyit a lépcsőjárást! Amikor kérdeztem, hogy volt-e jegye, azt mondta, blicceltem! És ez nem minden! Kiderült, hogy Dóri már tegnap este hazament tanulni, így egyedül volt a lakásban ma délig. Reggelit készített, összepakolt, bezárta a lakást, stb. Azt mondta, élvezte, nagyon jó volt! El is hiszem,  majdnem két év után, végre felügyelet nélkül, estétől, délig! (Ui.: Jó, hogy nem tudtuk, mert én halálra izgultam volna magam otthon, Gábor meg tuti elment volna érte, nem engedte volna, hogy egyedül tegye meg ezt az utat!)

10 thoughts on “

    • Kapitányom!

      Egészen elképesztő vagy!
      Mint mindig!
      Amikor szombat este felhívtál, hogy elújságold, egyedül vagy a Naphegyen és mire készülsz másnap, szemernyi kétségem sem volt, hogy sikerül-e, vagy sem.
      Így más dolgom nem maradt, mint nyugtázni, hogy, ha a fejedbe vetted hát bizony meg is csinálod!
      Mint mindig!
      A szülők meg akkor nyugodtak, ha nem tudnak mindenről, nem igaz?!
      Mondjuk a bliccelés tényleg durva, úgyh javaslom legközelebb a „szülői verzióból” kihagyni! =:o)

    • Peti!

      Gratulálok, az a séta azért nem semmi!!!Főleg ha az ember előtte még zötykölődik a 8-ason is:).

      Nagyon gratulálok!!!!

    • Peti!

      Te folyamatosan megmérkőzöl az akadályokkal,s rendre le is győzöd
      mindegyiket!Már lassan két éve ,hogy megmondták,hogy Te egy CSODAFIÚ vagy,s ezt be is bizonyítottad!
      Meggyógyulsz!!!
      Puszi Ildi

    • Tényleg! Ildikó, a két évet számon tartom, de a brazil csodafiú névre már olyan régen nem gondoltam! DE jó, hogy Te emlékeztél rá:-)!

    • Hello Péter,

      Te aztan nem viccelsz, fantasztikus vagy!

      Csak így tovább! Valójában már kiváncsi vagyok, jövő héten mivel lepsz-leptek meg :))

      Köszönjök a szuper híreket, legjobbakat, Marcell

    • Fantasztikus dolgokat vittél már végig eddig is DE EZ egyszerűen mega-giga szuper csodálatos dolog volt! :o)

      Szeretettel ölellek
      Petra

    • Peti, fantasztikus vagy, az akarásodnak nincs határa! Gondolom, hogy az önálló élet nagyon hiányzott, és most mindez elérhetővé vált! Gratula, nagyon szép napokat nektek!

Hozzászólás a(z) Pölös bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .