Péterék ismét a Gellérthegy utcában töltötték a hétvégét. Egyre inkább úgy látjuk, hogy jó a fogadtatása az ötletünknek! Már pénteken, a szenior edzés után oda ment haza Péter, és ott várta Dórit. Szombaton fent voltak a Citadellánál, kihasználták a ragyogó időt, Péter csak annyit mondott nekünk a telefonba délután, hogy sétáltunk, sok-sok lépcső, jó volt. Utána megebédeltek, és este még moziban is voltak. Tegnap délre vártuk haza ebédelni, de telefonált, hogy ismét kirándulni mennek. Agniékkal, Lilláékkal voltak együtt, Péter videózta a tandemes siklóernyőzésüket. Jó fáradtan érkezett haza, éppen itt volt Orsi és Gabó (Gábor biciklizni ment), kicsit élveztük a babát, beszélgettünk. Este TV-nézés, illetve holnapi logopédia feladatok gyakorlása volt műsoron. A feladat: két oszlopban szavak vannak, és a megfelelőket össze kell kapcsolni összetett szavakká. Némelyik nagyon nehéz, nekem sem egyértelmű időnként, mit mivel is kellene párosítani. Jókedvűen ébredt Péter ma reggel, bár vegyesen aludt. Épp most indultak el Gáborral a mai hosszú OORI-s napra.

3 thoughts on “

    • [Palkó Judit](#10888977): Ez egyáltalán nem nehéz, hiszen egyrészt ez a cél,másrészt már hála Istennek, egész nyáron is lejárt Péter a hétvégeken a Surfbeachre. Amúgy tényleg nagyon – nagyon örömteli időszak mindannyiunk számára, mert Péter (és Gábor is) nagyon szerették a Naphegyet, és Peti már régóta kívánkozik vissza. Emlékszem, amikor tavaly január végén először jöttünk ki az OORI-ból, a Péterffybe mentünk CT-vizsgálatra mentővel, Péter még egyáltalán nem tudott beszélni, nem tudtuk mennyit ért a beszédből, a világból, és amikor a mentő a Tabánhoz ért, elkezdett zokogni! Én is, az örömtől, a megkönnyebbüléstől! Még mindig eszembe jut, ahányszor arra járok, ez volt az egyik első nagyon pozitív jel!

    • Szia Peti!

      Nagyon örülök,hogy ilyen jól haladsz és egyre jobban élvezheted kitartó munkád gyümölcsét! :o)
      Azért így visszanézve az eddigi utat,amit megtettél a Citadella lépcsői nem is olyan nagyok! :o)

      Millió puszi
      Petra

Hozzászólás a(z) Palkó Petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .