Megjött az összes nyaraló épségben, egészségben (Gáborék is Horvátországban voltak múlt héten)! Pénteken késő éjjel érkezett Petiék Marcival kibővült társasága Fonyódra. Délben átmentek Siófokra, este az Ördögoromba. Péter azt meséli, nagyon jó helyen voltak, élvezték a szállást és mindenekelőtt a tengert. Klasszul lebarnult, kipihent, azt mondta, feltöltődött! Sokat úszott, gyalogolt, lépcsőzött, voltak bulizni is, táncolt, egy szóval kikapcsolódott. És biztos vagyok benne, hogy sokkal önállóbban oldott meg napi rutinfeladatokat, mint itthon. Dóri megmutatta neki pl., hogy csomagoljon bal kézzel, és meg tudta tenni. Nyilvánvalóan mi kényeztetjük, segítjük, akkor is, ha nem kellene, de nem igazán tudunk ezen változtatni. Tegnap Péter a Balcsin ismét felállt a szörfdeszkára, azt mondta, már könnyebb volt a vitorlát is felhúznia! És a rámpán úgy mászott ki egyedül, hogy segítségül sikerült használnia a jobb kezét! Amíg Peti nem volt otthon, hosszas vívódás után azt kértem  – biztosan sokan láttátok már – tegyenek fel a Facebookra a Surfbeach 2010. képei közé néhányat Péterről. Szeretnénk büszkélkedni, megmutatni azoknak, akik még nem találkoztak vele, hol tartunk, és természetesen Péternek újabb visszaigazolásokat küldeni, hogy jó úton jár. Agninak köszönet a segítségért, és köszi a” tetszikeléseket”, a hozzászólásokat!   Ma közös ünnepi ebéd volt, régen ültünk együtt az asztalnál, utána közösen szurkolt a család az úszókért. Péter jövő héten szeretne visszamenni a Beachre, ez a hét- hétfő kivételével – még a pihenésé.

Minden reggelem úgy kezdődik, hogy bekapcsolom a gépem, és megnézem, írt-e valaki a blogba, illetve megnézem a statisztikát. Ebből látni lehet, egy-egy nap hányszor látogatták meg az oldalt. Megpróbálom kitalálni, van-e értelme a blog írásnak, el szeretném kerülni, hogy csak magamnak vezessem, arra szolgál a nem nyilvános „Napról napra naplóm”, amely Péter gyógyulási folyamatáról szól, az első pillanattól kezdve.  A lényeg, hogy ezen a héten ki tudja miért, minden nap rengetegen nézték, volt, hogy 200 fölötti volt a látogatások száma!

4 thoughts on “

  1. Hogyne lenne értelme….! Szerintem nem csak én várom napról-napra az új híreket…mégha nem is mindig kommentálom azokat! Mélységes tiszteletem mindannyiatoknak! 🙂

    • Jóformán nem múlik el nap, hogy ne olvassuk vagy nézzük van-e újabb nagyszerű hír, esemény a gyógyulásról vagy csupán a kellemes hétköznapokról vagy a határtalan küzdelemről és a sikerekről.
      Várjuk továbbra is , hogy megoszd velünk a történteket:))
      Judit

    • Én is mindig olvasom, de mivel gyakran látom a Petit és meggyőzödöm róla, hogy milyen sokat fejlődik ezért nem kommentelek!! De azért kiváncsi vagyok és nézem mindig!! Puszi, zs

    • Jajajaj! Most nem gondolkoztam azon, hogy leállok, csak azt próbáltam leírni, miért nézegetem mindig a statisztikát! Tök normális, hogy aki gyakrabban találkozik Péterrel nem ír, hiszen nincs mit! A lényeg csak annyi, hogy nagyon örültem, mert a múlt héten valamiért hihetetlenül megugrott a látogatók száma (836 volt, 700 körül szokott lenni hetente)!Bocs a kavarásért, ezek szerint félreérthető voltam!

Hozzászólás a(z) Palkó Judit bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .