Nagyon fárasztó volt a hét, szombaton is van, mégpedig kétórás oxigénterápia, viszont ennek is köszönhetően eredményes időszakot tudunk magunk mögött. Emiatt is bevállaltunk egy harmadik hetet, azaz a jövő héten is lesz öt alkalommal kezelés. Eredményesek voltak a foglalkozások, sok dicséretet bezsebelt Péter, és változatlanul lazább, egyáltalán nem görcsös a keze. Néha már ő is azt mondta egy-egy foglalkozás után, hogy jó volt, és elégedett. Szerdán jött Bánlaki Tamás, aki a leghűségesebb látogatója Péternek, ha nem jelentkezik, Peti hívja, hogy jön-e, mindig nagyon várja a jövetelét. Csütörtökön Éles Csaba látogatta meg, először találkoztak a baleset óta. Csaba kicsit talán tartott is a személyes találkozástól, de úgy tűnt, nagyon örült a haladásnak, tudtak beszélgetni, és felelevenítettek régi emlékeket. Péter nagyon várta a húsvétot, az ünnepeket, a pihenést, a kikapcsolódást, a barátaival való esetleges találkozást.

2 thoughts on “

  1. Sziasztok 🙂
    Először Isten éltessen mindenkit igy utólag is, másodszor Boldog Húsvétot kivánok az egész családnak sok sok szeretettel!
    Jojo+ Bánhidy család

    (Nagyon szuper a vágta!)

    • Sziasztok!

      Nagyon örülök,hogy ilyen eredményesen telt a hét!
      Az a legjobb,hogy Peti is azt érzi,hogy használt és élvezi a fejlődést!:o)
      Kicsit késve ugyan de kellemes húsvéti ünnepeket az egész családnak.

      Millió puszi
      Petra

Hozzászólás a(z) Palkó petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .