Jól indult a hét! Péter ismét nagyon fáradt, de szerencsére laza volt a hétvége, pihent, sétált nagyokat, TV-t nézett, tegnap délután először a családdal, aztán Dórival kirándult. Ma először kognitív foglalkozása volt, Bálint Éva nagyon dicsérte. Szerinte is rengeteget fejlődött az értése, a logikája, rövidebb történeteket olvastat Péterrel. Most – a feladatokon keresztül – kezdi megtapasztalni Péter humorát. Megnézte múlt héten a TV-ben a videót, jó, hogy látta, milyen is Peti valójában.
Aztán úszás következett, Gábor videóra vette, én csak sírdogáltam Peti úszása alatt (örömömben). Megpróbálok egy kis részt feltenni a blogba, remélem sikerül. Nem is hiszitek el, mennyi munkája, milyen erőfeszítése van benne Péternek! Otthon lejátszottuk az egészet, kivételesen Péter is nagyon örült, elégedett volt!

 

Töröltük a videót, hogy tudjunk képet feltölteni (2013.03.08.)

A jobb karját figyeljétek! Ez egy rövidített verzió, de a lényeg látszódik!
Utána még tornaórája volt Péternek az OORI-ban, amint hazajöttünk, kezdődött az ergó, és most Laci lazítja. Örült, hogy gondoltatok rá, üdvözletét küldi a vietnami csapatnak!
Közben kedd délelőtt lett, már hazajöttünk a logopédia óráról! Csűri Mari is megnézte a TV-felvételt (ennek nagyon örülök, hiszen meg akarják ismerni Petit a vele foglalkozó emberek!), a hangszíne, az orgánuma nem változott, mondta. Szerintünk sem! És odafelé gyönyörű kerek mondatokkal beszélgettünk!

7 thoughts on “

  1. Szia Peti!

    Csak ámulok és bámulok!
    Nagyon örülök,hogy ilyen szépen haladsz és csodálom a kitartásodat! :o)
    Mindig meglepsz minket,szépen apránként csepegteted nekünk az újdonságokat!

    Millió puszi
    Petra

    • Pedrókánk,
      szél híjján a vietnámi különítmény is kénytelen volt ma a gyorsúszást gyakorolni, szóval akadnak majd kihívóid,jelentem.
      Tessék addig szorgosan gyakorolni,a windgurut elnézve erre nekünk is lesz lehetőségünk az elkövetkező pár napban:-)
      Darnyi, Egerszegi, Johnny Weismüller és a többi ál-kiteos.

    • Szevasz Pedro, épp leszállt az este nálunk és nem rég értünk vissza a csapattal egy kis halászásból a tengeren, még 3 db méreten aluli halat is fogtunk, bár ezúttal jóval kisebb hajókkal vágtunk a dolognak neki mint múltkor. A hullámokon úgy haladtunk előre, hogy akik elöl űltek néha a levegőbe emelkedtek:).
      Ahogy Mignon is említette, sajnos szélből igen csak hijján vagyunk. Az úszásod ahogy látjuk viszont nagyon is megy neked, (igazából ezért is kezdtünk el gyakorolni mindannyian:)).
      Így tovább és üdvözöl az egész csapat!!

    • Hahó Peti!
      Nagyon klassz az úszós videó, örülök, hogy pont olyan dolgokat kell gyakorolnod, amit mindig is szerettél csinálni! Jó „önálló” hétvégét nektek! Puszi, Zsóka

Hozzászólás a(z) Palkó Petra bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .