Szerdán este Vujevits Jani és Bánlaki Tamás nagy örömet szereztek Péternek. Tudta, hogy szerda lévén jönnek hozzá, de arra nem számított, hogy vacsorázni viszik. Nagyon-nagyon örült!
Tegnap reggelinél Peti megmozdította a jobb kezén az ujjait. Megfogta a hüvelykujját, és a többi megrebbent. Gelányi Laci szerint ez jó jel, próbálgatnia kell, főleg reggelente, és ő is szeretné látni (meg én is, naná!).  
Tegnap unokás napunk volt, így úszás előtt sétáltunk egy jót a környéken, Gábor (a nagyapa), Péter, Gábor (a baba), Rozi a kutya és én. Később együtt is ebédeltünk, akkor már kiegészült a család Orsival.

És tegnap mentek Gáborral valahová, útközben arról beszélgettek, mennyi ideje teszik meg ezt az utat hetente kétszer. Peti megkérdezte, mennyibe kerül egy óra. Gábor megmondta. Péter elszörnyülködött, és kimondta az összeget, azaz fejben egy pillanat alatt kiszámolta!!!!!!!!

Ma délelőtt a logopédusnő kis számvetést készített a két hét tapasztalatairól. Már többször mondta a foglalkozásokon, hogy a szavak megvannak Péter fejében, de ki vannak fakulva. A tanulás nem olyan tanulást jelent, mint egy idegen nyelv elsajátítása, ezek a szavak előjönnek, és beépülnek a szókincsébe. Ezt tapasztaljuk nap, mint nap, egyre újabb szavakkal bővül a beszéde. Sokat jelent, hogy ha egy eseménydús képet néz, látja. Ugyan még nincsenek nyelvi eszközei, hogy szépen elmesélje, de érti, mi van rajta. Ragozott formában, szűkszavúan, de mondatokban válaszol. A fő fogalmi rendszerek stimmelnek. Egységet gond nélkül megért, lebontani nem mindig tudja szóban, ezért fordul elő, hogy időnként pl. más, rokonértelmű szót mond ki – pl. evőeszköznél kanál helyett kést. Van, ami egyszer megy, egyszer nem, nem éri meg bosszankodnia rajta! Fontos, hogy hangosan ki is mondja a szavakat! A lassúság ne zavarja! Legyen türelmes magával. Ha valamit nem tud, nem ért, megakad, kérjen segítséget, utána ismét tovább tud lépni. Aki beszélget vele, megvárja – kivárja őt. És volt még egy jótanácsa, ne csak tanuljon, gyakoroljon, hanem „örömködjön”, élvezze is, amit csinál.  És most előttünk egy pihenős, nyugodt hétvége.

3 thoughts on “

  1. Sziasztok!
    Nagyon jó olvasni ezeket az örömteli újdonságokat és veletek együtt örülünk neki. Tovább szurkolunk és bizakodunk.
    Szeretettel Judit

    • Sziasztok!

      Hajrá Peti! Fantasztikus vagy!!!
      Nagyon köszönjük a híreket. Jó, hogy így veletek együtt tudunk örülni.
      Drukkolunk és sokat gondolunk rád, minden egyes nap!

      Szeretettel: Durmi&Horesz

    • Szia Pedro
      lehetünk bár a világ másik felén – ezúttal vietnámban,- de a legszívmelengetőbb és örömtelibb hírek szerencsére mindig otthonról érkeznek.
      köszönhetően neked is. várjuk a továbbiakat.
      a kite-os csapat és minyon

Hozzászólás a(z) minyon bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .