Utolsó este a Fiumei úton…
Holnap Peti átkerül Budakeszire, ahol végre elkezdődhet a kemény munka, amit szemmel láthatóan már Ő is alig vár! Napról napra erősebb és ügyesebb, egyre többet iszik, eszik (EGYEDÜL!!) és egyre nehezebben győzzük meg, hogy fogadja el a segítségünket, amikor a felállásról van szó.
Mostanra az itthoni ápolókat is sikerült az ujja köré csavarnia: a napról-napra tapasztalható fejlődés mindenkit sikerélménnyel tölt el, és együtt örülünk minden változásnak.
Ma visszagondoltunk az első napjára itt a Traumatológián, és a különbség megint óriási a 10 nappal ezelőtti állapothoz képest!
Peti ma kapott egy-két különleges látogatót is, a legjobb barátja Pölös, és Dr. Horváth Emília (Lia) személyében, aki kiskora óta ismeri/ kezeli Petit. Velük felidézték a régi emlékeket, előkerültek régi fényképek, történetek.
A holnapi lesz a negyedik helyszín mióta Peti felébredt, de itt remélhetőleg beáll majd egy állandó napi rutin, amit nagyon régóta várunk és borzasztó kíváncsiak vagyunk miből fog állni!

17 thoughts on “

  1. Pedro, most beszéltem Zaránddal – tőle tudom, mi történt…

    Megható ez a blog – ennyien szeretnek! Hihetetlen és nagy öröm. Tudod, semmi nem történik véletlenül, óriási dolgok előtt állsz, rajtad a világ szeme! Köszönet a blogíróknak az odaadó munkáért!

    • Szia Péter, szia Lindike,
      nem telik el nap, hogy ne néznék meg az oldalt, hogy tudjuk, mik a hírek. Nagyon örülünk a sok pozitív fejleményhez, illetve ahhoz, hogy végre átmentek Budakeszire. Amint lehet, nagyon szívesen látnánk Benneteket és segítünk, amiben csak tudunk.
      Linda, minden áldott nap megnézem a két ablakodat, nagyon-nagyon várunk kedves szomszédaink!
      Kívánjuk, hogy legyen igazán sikeres és szerencsés a 2009-es évetek.
      Tegnap éjjel álmodtam Petivel, nagyon biztató volt, remélem, hogy a valóságban is hasonlóan alakul a történet.
      Sok-sok ölelés és energia,
      Orsi, Sophie és Iván

    • Te CSODAFIÚ,csak így tovább,de csak óvatosan a felállással!!!
      Budakesziről csak csupa jót hallottam,úgyhogy egy percíg se keseregj,hiszen Isten fogja a kezed!

    • Drága Peti, ha azt mondtad volna, hogy a Te blogod lesz a kezdőlapom…nos biztos nevettem volna egyet:) Lehetetlen ugye márpedig nem létezik, és ezt Te minden egyes nap bebizonyítod! Jó hallani, hogy mennyit javulsz napról napra. Csak így tovább!
      Puszi, Dóri

    • Kedves Peti!
      MIndennap olvassuk a blogodat, nagyon hálásak vagyunk érte, hogy tudhatjuk, hogy mi történik veled,és anynira jó érzés látni, napról napra, hogy milyen erős vagy és milyen gyorsan gyógyulsz. Mindanynian nagyon sokat gondolunk rád, és imádkozunk érted. Tudjuk, hogy végig fogod csinálni, mert melletted áll egy csodálatos család és rengeteg ember, aki nagyon szeret. Hihetetlenül erős vagy, hogy mér idáig eljutottál, az is csodálatos és tudjuk, hogy végig fogod csinálni, és felépülsz!
      Isten áldását kérjük neked, és mindenkinek aki segiteni tud, akar neked!
      Nagyon sok Erőt és Kitartást és Türelmet kívánunk neked, és továbbra is iylen szép eredményeket!!
      SOk Szeretettel: Csaba Erika
      Petykó Zsuzsi,Csabi+ az egész család mindenkivel

    • Szia Peti!
      Nagyon megdöbbentem azon ami történt, azóta minden nap gondolok rád, izgulok, hogy jól alakuljanak a dolgok! Ilyenkor tudom csak igazán értékelni a saját életemet! Külön bosszantó, hogy olyasvalakivel történik baj, aki igazán szereti az életét és használni is tudja! Én is örülök, hogy ilyen bíztatóan javul az állapotod és annak is, hogy van ez a blog, így frissen értesülhetek arról, hogy mi változik veled!
      Kívánom, hogy el tudd fogadni a veled történteket és minél hamarabb felépülj!!
      Lőrincz Matyi

    • Hajrá Peti!

      Örömmel olvastam a fejleményeket, nagyon izgalmas és örömteli minden nap hallani, hogy ennyire igyekszel és egyre komolyabb eredményeket produkálsz.

      Minden elismerésem a sikerekhez, csak így tovább! Mindenki előtt példa lehet a küzdeni akarásod, és a szeretteid összefogása.

      Sokat gondolunk rátok,

      Andris

    • Szia Pedró!

      Sokmindenkitől hallottam Felőled, de ma úgy éreztem, hogy jobb, ha felhívom Zarándot röviden, hogy első kézből kapjak híreket Felőled!

      Ő említette a blogot. Elolvastam és először is köszönet annak a drága lánynak melletted ezért, a kitartásáért és szerető gondoskodásáért.

      Minden nap eszembe voltál, amióta hallottam a balesetedről, imádkozok Érted és tudom, hogy egy ilyen erős, aktív, jókedélyű srác túl lesz ezen is!

      Sok erőt Neked, de azoknak is, akik nap mint nap melletted vannak! Olvasni fogom a blogot, mert jó látni a fejlődésed és a jó híreket. Az Jóisten áldjon meg! Kitartás.

      Üdv:
      Kun Álmos

    • Sziasztok Csabák!

      Látjátok milyen fura az élet? Nyáron, amikor én kűzdöttem egy hasonlót az egészségemmel, Ti voltatok azok, akik a családomon túl talán a legtöbb erőt és együttérzést adtátok! Gábor papa hozta Anikó süteményeit, hozta a kertből az első málna és eper termést, aztán még az őszibarackot is, a fene vinné el…Laci meg már profin masszírozhat, mert rajtam is gyakorolt eleget,a fadarabként heverő lábaimon, nem beszélve egy fekvőbetegnél felmerülő – hm – egészségügyi teendőkről, mert a Laci ebből is kivette a részét az ágyam mellett, asszem pont az öttusa vb szünetében!
      Peti, képzeld, volt olyan orvos, akihez visszamentem kontrollra és ott álltam előtte két mankóval, azt mondja, hogy mit akarok, már ez is több, mint amire ők számítottak! Most mondjam ennek a maflának, hogy két nappal ezelőtt már korcsolyáztam? Két mankóval a jég széléig, aztán csúszni már tudtam!!! Csak Neked súgom meg, hogy vasárnap már indultam egy versenyen is! Soha ne add fel az álmaidat, mert belehalsz! Menni fog, hidd el, csak hallgass magadra és bízz a saját erődben!(És szeresd a Bor-t!)
      Nna, igyekezz, mert lassan befagy a Velencei tó…Gábor, Téged meg vár a hetes pálya, mi lesz már?!

      B.

    • Csak hogy röhögj egy jót megint: Tudod, már megint rossz kocsit loptatok el b..meg:):):):):)
      Nem azt kellett volna!!!:):):)
      Gyógyulgass, lassan meglátogatlak és akkor majd megtudod hogy hanyas a kabát:):):) Vigyázz magadra, drukkolok Neked!!!
      Dankó

    • Kedves Peti,

      Mi ugyan nem ismerjük egymást, de Sipi barátunknak köszönhetően nagyon sokat gondoltam Rád, izgultam, hogy az a rengeteg szeretet ami árad feléd meghozza eredményét. Örömmel látom, hogy ez megtörtént – történik most is.
      Csak azt tudom mondani, hogy az akaraterő és a gondoskodás együtt az, ami egy ilyen helyzetben segítni tud.
      Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra a régi leszel és csak jó híreket fogunk hallani rólad.
      További gyors gyógyulást kívánok, és hatalmas respect a családnak és a barátoknak!

    • Kedves Peti!
      Figyelemmel kísérjük a gyógyulásod, izgulunk érted és szorítunk a mihamarabbi felépülésedért!
      Örülünk minden egyes jó hírnek amit rólad hallunk, olvasunk! Sokat gondolunk rád és ezúton kívánunk boldog új évet Neked!

      Üdv.:
      Lajos, Zita

    • Szia Peti,

      Remek hírek gratula. Kívánom, hogy a kovetkezo állomásod már otthon legyen. Friss news:Blog olvasas kozben kaptam az sms-t, hogy megszuletett Levente kislánya.

    • Szia Peti!
      Nagyon jó olvasni Linda beszámolóit és örülök,hogy ilyen kitartóan és szorgalmasan gyűröd a leckéket!Rengeteget haladtál,csak így tovább! :o)

      puszilunk
      Attila Petra

    • Sziasztok Peti, Linda!
      Olyan már ez a blog, mint egy szappanopera, és mi minden nap ülünk előtte és könnyes szemmel olvassuk. Fantasztikus a fejlődésed és bizonyára érzed a mérhetetlen szeretetet ami árad feléd! Csak így tovább és nagyon boldog új évet nektek, a jó isten segítsen a további gyógyulásban!puszi:zsóka

    • Hello!

      Nem mondhatnám, hogy naagyon jó barátai vagyunk a Csaba Petinek (mi= senna, peiman, etc.), de azt hiszem mindannyian ismerjük annyira, hogy nagyon kedveljük és hogy lesújstson minket a hír róla.
      Most azért irok mert nagyon jó hallani a fejlődésről amin Peti átmegy. Reméljük minnél hamarabb olyan lesz mint a baleset előtt volt.
      Sokat gondolunk rá.
      Pisz

    • Draga Peti! en biztos vagyok benne, hogy te ugy fogod venni az elotted allo akadalyokat ahogy azt nagyon kevesen tudnak. annyi ero van benned es korulotted, hogy nem lehet mashogy. 2009 sok mindent tartogat szamodra es ezek csak pozitiv dolgok lesznek. Lindus te palyat tevesztettel, lehet ironak kellet volna lenned annyira gyonyoru amiket irsz. kulonleges emberek vagytok (szulok is fantasztikusak – Aniko levele gyonyoru volt) ugyhogy szerintem igy nem lesz nehez a gyogyulas. BUEK nagyon es millio puszi

Hozzászólás a(z) álmos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .